2. fejezet

Moonshiny

2. Fejezet – Az első nap


(Becca szemszöge)


Megint csak hánykoltam az ágyamba. Az elmúlt három évben alig aludtam és ez csak miatta van… de nem szabad rá gondolnom. Jake is megmondta, hogy csak magamat teszem ezzel tönkre és igaza is, van. De nem tudtam másra gondolni, hisz minden, ami fontos volt nekem, azt elvette tőlem. Minden este ugyanaz a rémálom, ami még a mai napig kísért engem.

Az órára pillantottam, még csak hajnali fél három, és még hol a reggel. Már ekkor láttam, hogy kínszenvedés lesz ez az éjszakai is pont úgy, mint az elmúlt években. Hirtelen ötlettől vezérelve felálltam az ágyamról és az ablakhoz sétáltam. Odakinn teljes sötétség honolt, csak az a lámpa világított, amit apám felejtett el lekapcsolni. A fény megvilágította a kert egy részét és még az erdőbe is beszivárgott, így egy kevéskét meg is mutatott a nagy rengetegből.

Ekkor figyeltem meg jobban egy fenyőfát, aminek egy férfialak támaszkodott. Már megint itt. Csak tudtam volna, minek jön ide, hisz már úgy is mindegy, hogy mi is történt akkor. Meg akartam mondani neki, hogy menjen el, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy még egy szót is szólok hozzá. Na azt soha! Tudtam, hogy neki is fáj. De nem tudtam, megbocsátani, ahhoz már túl késő. Egy ideig még néztem őt, és mikor láttam, hogy engem néz, akkor visszafordultam. Újra az ágyon voltam, próbáltam elaludni, több-kevesebb sikerrel.

Mikor legközelebb felébredtem, már reggel hat volt, így felkeltem. Kimentem a fürdőbe, megmosakodtam, kivasaltam a hajam, enyhén kiúsztam a szemem és egy kis szájfény is, kerül rám. Amikor végeztem, újra a szobám felé igyekeztem. Felvettem egy fekete, csőszáru farmert és egy fehér, kockás inget. Vállamra dobtam az iskolatáskámat és lerohadtam a konyhába. Charlie már elment itthonról, mivel se a kabátja, se pisztolya nem volt a fogason. De csak akkor győzöttem meg róla teljesen, mikor a konyhaablakból kinézve nem láttam a szolgálati kocsiját.

Előkészítettem a reggelihez szükséges alapanyagokat. Elővettem két müzlis tálat és kanalakat. Levettem a csokis müzlit a polcról, de a tejet még nem vettem ki a hűtőből. Meg akartam várni a reggelivel Bellát. Míg várakoztam, elültem az egyik székre és az éjjeli látogatómon, gondolkodtam. Vajon mit akarhatott már megint? Említsem Jake-nek a dolgot vagy ne? De azt az egyet nagyon jól tudtam, hogy reagálna rá, biztos verekedni kezdenének, és azt nem hagyhatom. Még a végén megölik egymás, úgyhogy jobb, ha nem mondom el vagy csak nagyjából.

Lépteket hallottam a lépcső felöl. Bella jött le rajta, már kész volt akárcsak én. Egy farmernadrágot és egy kék pólót viselt. Jó állt neki ez az összeállítás. Leült velem szembe és csak bámult rám, mintha őrült lennék, mondjuk az is, vagyok. Gyors mozdultatokkal léptem a hűtőig. Kivettem belőle a tejet és az asztalra tettem. A müzlis dobozból kiöntöttem a benne lévő csemegét és rá a tejet. Bella nem követte példámat.

- Te nem eszel? – kérdeztem tőle.

- De – mondta és a tányérba ő is töltött tejet és müzlit.

A reggelit gyorsan bekanalaztunk. A suliba indulásig még volt egy kis idő, így átmentünk a nappaliba. A kanapé előtt álló asztalon ott volt a távkapcsoló, kezembe vettem. Bekapcsoltam a TV-ét, egyenest a zene csatornára. Valami régi szám ment rajta, de nem kapcsoltam el. Eldobtam magam Bella mellé és a képernyőre meredtem, nem volt nagy kedvem most beszélgeti. Az éjszakai „kalandom” eléggé felzaklatott. De Bella előtt nem szabadott kimutatnom, ő még nem is tud a titkomról és az lesz a jobb, ha nem is tudja meg soha, határoztam el magamban.

Bellára pillantottam, aki végig engem nézett kíváncsi szemekkel. Mikor viszont észrevette, hogy rájöttem, mint is néz ennyire, szégyenlősen elfordította fejét. Sose érettem, hogy lehet ennyire naiv velem ellentétben, igaz, hogy sok mindenen mentem át, azóta, mióta utoljára láttam őt. De akkor is én egy kisvárosban laktam, ő meg a napsütötte Phenixben, ahol azért még több balhé van, mint nálunk.

- Becca – pirult el, ahogy megszólított. – Valami gond van? – hát észrevette, de nem mondhatom el az igazat.

- Nincs semmi baj – hazudtam. – Csak rosszul aludtam – félig igaz.

- Értem – mondta. – Nem kéne indulnunk a suliba?

Az órámra pillantottam és igen, indulnunk kell. Bólintottam. Felvettem a hátamra a táskát, Bella most követte példámat. Kimentünk a házból, de előtt jól bezártam az ajtót. A garázs felé vettem az irányt, jeleztem Bellának, hogy várjon itt, mindjárt jövök. Ott beültem a régi, jó kis kocsimban és gyújtást adtam rá. Mint mindig most is nagy morgás jött ki a motorból. De én így is imádtam. Kihajtottam és a kin váró Bellánk intettem, hogy szálljon be mellém. Ő készéggel tette a dolgát. Beült mellém és én egyből kihajtottam az útra, egyenest a suli felé.

A suli nem volt messze a házunktól. A főúton volt. Az utat szép, lassan tettünk meg. Egy szót se szóltunk egymáshoz. Valahogy most nem volt kedvem beszélni és szerencsére Bella, sem akart velem megosztani semmit. A suli pakolójába érve láttam, hogy csak pár diákon kívül még alig vannak jelen. Így egyből találtam is egy jó kis helyet a kocsimnak. Kiszálltunk, bezártam az ajtót. Indultam előre az épület felé. Mikor egy ismerős hang rám nem kiáltott, így megálltam és hátrafordultam.

- Becca – ordított utánam Mike Newton. Jó barátom volt ő is és egész bandája is. Ott volt még rajta kívül Jessica, a barátnője, Eric és Angela, meg a többiek. Intettem Bellának, hogy kövessen.

- Sziasztok srácok – köszöntem kedvesen. – Ő itt Bella a testvérem – mindenki álla leesett a csodálkozástól, csak tudnám miért, hisz mondtam nekik, hogy jön az ikertestvérem.

- Szia - lépett ki a tömegből Eric, legalább neki leesett. – Becca ő úgy néz ki, mint, te – na jó tévedtem.

- Ő az ikertesóm – magyaráztam meg a haveroknak – de mondtam, hogy jön.

- Hát persze – mondta Jessice, nézett körbe a többieken – Nem emlékeztek, Beccá-nak van egy tesója – segített a magyarázkodásban. – szia Bella, én Jessica vagyok – köszönt neki.

- Sziasztok – mondta pironkodva Bella. A többiek is bemutatkoztak neki, ahogy felkapartak az állukat az aszfaltról. Úgy láttam, elfogadják Bellát, és máris barátként kezelik őt. Még úgy fél óráig ott álltunk és dumáltunk, de aztán mennünk kellett.

- Bocs srácok – szabadkoztam – de Bellának még el kell mennie a titkárságra az órarendjéért, és én elkísérem – fogtam karom húgom és a suli felé kezdett húzni. – Órán találkozunk – még szóltam vissza búcsúzásként.

Gyorsan bementünk a titkárságra, a hölgy, aki a pult mögött ült, nagyon kedves volt velünk. Átadta Bellának az iskolai holmikat, könyveket és az órarendet. Örömmel vettünk észre, hogy aznap lesz két közös óránk: magyar és matek. De sajna az első óránk külön lesz, nekem mennem kellett történelemre, Bellának meg földrajzra. Még volt annyi időnk, hogy elkísérjem húgom 48-as teremig, ott még rábírtam őt Angela-ra, de utána nekem is mennem kellett, ha nem akarok elkésni.

Rohantam végig a folyóson, ahol már csak páran voltak kin azok legtöbbje pedig a másikkal smárolt. Előttem ment egy nem épp gyorsnak mondható személy, már szólni akartam neki, hogy siessen, de ekkor megfordult. Hát nem ő volt szerencsétlenségemre. Rám nézett, azzal az arany barna szemeivel, de mielőtt még elolvadhattam volna, ki is kerültem. Megszaporáztam lépteimet, ezzel jelezve neki, hogy nehogy utánam, jöjjön. Hála Istennek, elértem végre a tantermet és még a tanár se volt benn. Így leültem a helyemre padtársam mellé. Aranyos lány volt, rövid szana-szét álló haj, koboldszerű arcocska, ami rám mosolygott. Ő volt Alice Cullen, nagyon szerettem ezt a lányt, mindig számíthattam rá.

- Szia Becca – köszönt nekem kedvesen.

- Szia Alice – én is így tettem.

- A tanár úr kési fog, jó fél órát – nevetett és nekem is nevetni támadt kedvem. Ma reggel először – és ez még megjátszanom se kellett. – Így lesz időnk beszélni.

- Még is miről? – tudtam, mit akar, de nem volt kedvem beszélni róla.

- Szerintem tudod – sejtelmesen mosolygott.

- Nincs kedvem beszélni róla – jelentettem ki. – Tudom, mit akarsz mondani és a válaszom megint csak nem. Nem beszélhetnék másról? – kérdeztem reménykedve.

- Olyan makacs – motyogta orra alá, de utána rám kacagott, persze a többiek azonnal ránk néztek. Nem nagyon értették, hogy jöhetek ki a Cullen-ekkel – a többiek féltek tőlünk vagy csak furának tartották őket. – na jó legyen! - adta be a derekát. – Akkor mesélj Belláról!

- Örülök, hogy újra itt van. Már nagyon hiányzott. Én mentek ki érte a reptérre Jake-kel – a név hallatára elfintorodott. – otthon beszélgettünk a múltról, jól éreztünk magunkat.

- Az jó! – mondta Alice. – És tud…

- Nem – vágtam a szavába – és ha rajtam múlik nem is, fogja megtudni.

- Te tudod – sóhajtott lemondóan. – Ó, tévedtem nem lesz ma óránk – majdnem megkérdeztem tőle, honnan is tudja, de aztán rájöttem, hogy tudom, miért mondja ezt.

- Ez klassz – ujjongtam.

Nem mentünk ki a teremből, hanem jó sokat beszélgettünk. Mikor kicsengettek elindultam Belláért, hogy együtt mehessünk következő, közös óránkra. Legalább ketten szenvedjünk végig a matekot. Kilépve a teremből, megint láttam őt, és meg is indult felém. De én amilyen gyorsan csak tudtam elmentem onnan. Viszont utánam jött, megragadta a karom, úgy, hogy egyenesen a szemébe tudjak nézni. Egy ideig még egymás meredtünk. Aztán ő belökött az egyik üres tanterembe. Megfogta a derekam és felrakott a pad tetejére. Végigtartva a szemkontaktust. Tudtam, mire megy ki a játék, hogy a karjaiban omoljak, de azt lesheti.

- Mit akarsz? – kérdeztem egy kis gúnnyal a hangomban.

- Szerintem jól tudom – egyre jobban közeledett felém, de mielőtt megcsókolhatott volna, elfordítottam a fejem. – Miért nem engedsz közel magadhoz? – fel-alá kezdett el járkálni.

- Még, hogy miért? – erre eléggé felkaptam a vizet, leugrottam az asztalról.

Kiviharzottam teremből. Ahogy végig rohantam a folyóson, beütköztem egy lányba. Szép, hosszú barna haja volt, farmer és kék póló volt rajta. Mintha láttam volna ma már ezt az összeállítást.

- Becca – mondta ki a nevemet Bella, már értem, miért volt ilyen ismerős. – Megütötted magad? – kérdezte aggódva.

- Nem semmi bajom – válaszoltam, tettetett lazasággal a hangomban. – Te jól vagy?

- Persze – mosolygott. – Menjünk órára! – azzal megfogta a karom és már húzott is matekra.

Az óra a szokottnál is unalmasabban telet. Épp ezért a mai kis találkozónkra gondoltam egész végig. Nem értettem miért is csinálja ezt. De ahogy veszem észre soha nem is, fogom. Megígérte, mikor elhagyott, hogy békén hagy, de helyette éjszaka ott van a házam előtt, a suliban letámad, és meg akar csókolni. Azt még el is felejtettem, hogy követező órám vele lesz, de legalább ott lesz velem Bella. Utána meg már nem is látom egészen a menzáig. Merengésemből Bella könyök böködése rázott fel.

- Becca - integetett a kezével a szemem előtt.

- Mi van? – förmedtem rá.

- Csak annyi, hogy vége az órának – úgy látszik, elkalandoztam, mert észre se vettem, hogy nem kéne már a terembe lennem.

- Bocs – szabadkoztam. – Elkalandoztam.

- Vettem észre – mondta mosolyogva. – Csak nem Jake-n?

- De rajta –hazudtam.

- Na gyere te kis szerelmes – húzott fel a padból. – Menjünk magyarra! – fintorodtam el a szó hallatára is, pedig az órával nem lenne gond, csak azzal, aki ott van.

Bementünk a terembe. Már mindenki ott volt, ő is. Rá néztem és láttam rajta, hogy meglepődik, hogy kettő van belőlem. De én mondtam neki. Végig engem és Bellát bámulta, de nem nagyon törődtem vele. Helyette inkább elindultam a padom felé. Elültem és vártam a tanárt. Bella is leült mellém.

- Beszélgettem Angela-val – mondta. – Nagyon kedves lány.

- Igen az – helyeseltem, de szememet le nem vettem róla, ő is engem figyelt.

- Elhívott moziba – folytatta Bella a beszámolóját – azt mondta, mennek a többiek is és te meg Jake is. Szerinted elmegyek veletek pénteken?

- Persze, hogy gyere – ujjongtam és sikeresen már nem rá figyeltem. – Tyler furgonjával megyünk.

- Jó akkor megyek.

Közben a tanár is bejött. Kinyitottam a füzetem és hallgattam az előadását. Szorgalmasan jegyzeteltem Hamletről hallottakat. Ez az óra valahogy jobban sikerül, mint ez ezelőtti, mivel még a csengetést is hallottam. Így hamar mehettem ki a tanteremből, előtte pedig nagy meglepetésemre ott álltak a barátaink. Nagyon vigyorogtam rám, bár nem tudtam miért is, de nem is érdekelt.

- Na Bella jössz velünk moziba? – kérdezte Mike.

- Aha, megyek – mondta vidáman.

- Ez remek - örvendeztek a többiek.

- Menjünk órára, mert elkésünk – szólalt meg Eric. Mindenki csak a fejét csóválta és közben nevetett. – Most mi van? – kérdezte sértődötten.

- Semmi haver, semmi – vigyorgott Mike. – na de tényleg menjünk. Kajánál talizunk.

Mindenki elindult a saját maga kis órájára. Unottan bementem a terembe, leültem, végig hallgattam az órát és vártam a kicsengetést. Mikor ez megtörtént, egyből a menza felé vettem az irány. Hát persze, hogy én értem oda utoljára, nekem volt a legmesszebb órám, de mindegy. Már mind ott ültek a szokott asztalunknál, még Bella is. Láthatóan jól érezte magát a többiekkel. Épp Angela-val és Eric- kel beszélgetett. Mikor észrevettek intettek felém, hogy üljek le oda hozzájuk, én így tettem. Leültem Mike mellé, aki Tyler-rel egy nagyon fontos baseball meccsről beszéltek, inkább nem szóltam bele. Másik oldalamon Jessica ült, vele kezdtem el társalogni. Megbeszéltünk a péntek estét, hogy eljönnek értünk, és Jake is legyen ott nálunk. Örültem, mikor elfogadták, szerelmem. A srácok jól kijöttek vele, a lányok meg elolvadtak egy mosolyától.

- Azok ki? – hallottam meg Bella hangját az asztal túl oldaláról. Arra felé néztem amerre ő is. Ekkor láttam meg őket, ahogy bejönnek az ajtón, mindegyik kezében egy tálcával, de minek.

- Ők a Cullen-ek – adta meg a választ Jessica. – Dr. Cullen és a felesége nevelt gyerekei. De nagyon furik, mert mind egymással járnak. Mármint együtt – mondta nem épp kedvesen. – na ő ott Rosalie – mutatott egy szőke, gyönyörű lányra, aki rám mosolygott – a srác mellette Emmett – egy magas, medveszerű fiúra bökött – ők együtt járnak. Aztán ott van Alice és Jasper ők is együtt, vannak.

- Ez nem furcsa egy kicsit? – kérdezte Bella.

- Nem vérrokonok, úgyhogy miért ne – szólalt meg Eric.

- És az ki? – Bella egy bronzvörös hajú, maga fiúra mutatott.

- Ő Edward Cullen – mondta Jessica álmodozón. – De ne kezdj vele, itt nem érdekli senki, vagyis egy valaki igen…

- Jessica – szóltam rá. – Elég a fecsegésből – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Miért ki érdekli? – nem kerülte el Bella figyelmét Jessica pletykálódása.

- Senki – szabadkozva nézett felém. – Csak beszélek össze-vissza.

- Értem – mondta Bella, de tudtam, hogy otthon még kérdezősködni fog, azért ő se ilyen buta.

Jessicaa szemembe néztem és ajakival egy sajnálom-ot tátogott, mire én csak legyintettem. Az ebéd további részét, ugyan úgy folytattunk, mint előtte. Mindenki a saját beszélgetőtársával foglalkozott. Így én Jessicát hallgattam, aki legalább tízszer bocsánatot kért. De aztán becsengettek és mentünk óráinkra. A nap további része gyorsan telt el és már csak azt vettem észre, hogy Bellával karonfogva hagyjuk el a suli épületét.

A kocsink felé vettünk az irányt, mikor egy ismerős motort hallottam felfedezni az iskola előtt. Jacob volt az, eljött elém, pont a legjobb alkalmat választotta. Most van rá a legnagyobb szükségem, főleg a mai nap után. Amit felocsúdtam a csodálkozásból már rohantam is felé, hogy karjaiban végre nyugalmat lelhessek. Mikor már ott voltam és ő ölelt engem, lassan lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam. Olyan édes volt az a csók, hogy az leírni nem lehet. Csak akkor szakadtunk el egymástól, mikor egy Volvo majdnem nekünk jött. Tudtam, hogy Jake utána rohanna, így eltereltem a figyelmét.

- Hát, hogyhogy itt? – kérdeztem.

- Érted jöttem – mondta és megint megcsókolt.

- Az jó – kapkodtam levegő után, mikor elengedtünk egymás. – Szólok Bellának, hogy vigye haza a kocsit, és már mehettünk is – visszaszaladtam Bellához, aki eddig a kocsinak dőlve beszélgetett Mike-kal.

- Sziasztok – hadartam – Bella, kérlek, hidd haza a kocsit. Én elmegyek Jake-kel. Ha nem érek haza addigra, mire Charlie. Mondd, hogy Billynél vagyunk.

- Jó megmondom –egyezett bele, köszönetkép megpusziltam az arcát és odaadtam a kocsi kulcsot.

Már mentem is vissza Jacob-hoz, ő a motorján ült. Odaadta a sisakot, felvettem. Mögé ültem és már száguldoztunk is La Push felé. Az erdő, a fák csak úgy rohantak el mellettünk és én ezt nagyon élveztem. Nem sokkal később egy földútra értünk, onnan már nem volt messze a házunk. Mikor odaértünk egyből leszálltunk és csókolózni kezdtünk.

- Auu – kiáltottam bele a csókba.

- Mi a baj? – persze, hogy egyből megijedt.

- Nem tudom – vallottam be, de közben a karomat kezdtem el nyomogatni.

- Na mutasd – húzta fel az ingem ujját.

Nagy megdöbbenésemre egy hatalmas, lila folt volt a karomon. De hol szereztem? De aztán leesett, akkor mikor ő megragadta karom, de eddig észre se vettem, hogy ott van. Nem is fájt mostanáig.

- Ez honnan van? – Jake kezdett dühös lenni, és ha dühös, akkor remegni is. – De ne hazudj – tudta mire készülök.

- Ez semmiség Jake – próbáltam nyugtatni.

- Még hogy semmiség – már nagyon remegett, ebből baj lesz. – Ez nem semmiség. Ő volt úgy-e? Megint próbálkozott? – hát rájött, én meg nem mondtam semmit. – a hallgatás beleegyezés – mondta.

Levette a nadrágját és egy szál alsóban állt előttem, de mielőtt jobban megnézhettem volna, már berohant az erdőben. Aztán pár perc múlva egy hatalmas, medveméretű farkasként tért vissza. Óvatosan közelebb mentem hozzá és megvakartam a fülét. Egy ideig még simogattam, de ő szájába vette a nadrágját, amit ott hagyott nekem, fejével pedig háta felé kezdte mutogatni, hogy szálljak fel rá. Én rászálltam és már is az erdőben száguldoztunk, és ekkor rájöttem hová is, tartunk.

- Jake – szóltam rá. – Állj meg! – de ő csak rohant, mint ha nem is hallana. Pedig hallott, jobb füle volt, mint bármely embernek.

Megérkeztünk a határhoz – legalább nem szegte meg az egyességet és megállt a szélénél. Ott hagyott, berohant az egyik bokor mögé és pár perc múlva emberi alakban tért vissza.

- Minek jöttünk ide? – támadtam neki, de ő nem is figyelt, csak a határvonalnál kezdett fel-alá járkálni.

- Edward Cullen! Te rohant, vérszopó azonnal gyere ide! – ordította magából kikelve.


KRITIKÁKAT!!!!