A harmadik díjam

Szabályok:

1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled.
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
3. Értesíted őket az ajándékról.
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak.

Köszönöm: http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/

Megérdemlik:
http://www.cullenstories.blogspot.com/
http://nessiestruelove.blogspot.com/
http://renesmeeandjacoblovestory.blogspot.com/

Hogy miért szeretek írni? Ez jó kérdés. Talán azért, mert így kitudom adni magamból, mindazt a jót és a rosszat, amit átéltem. Az írás nekem olyan, mint egy jó szórakozás, vagy talán többi, olyan, mint egy élet stílus. Megnyugszom tőle és van mikor még a rossz kedvemet is el tudja mulasztani. Ez olyan, hogy valaki a zenét imádja, na én a könyveket és az írást.

Nem tudom, mit is kéne írom magamról. 16 évesen csajszi vagyok, akinek van négy kutyája és két nagyon idegesítő bátyja. Sokat olvasok és rajzolok. Imádom a művészeteket, de azt nagyon. Szeretek még sportolni, és a barátaimmal lógni. A sulit néha eléggé elhanyagolom (mindig találok valami izgalmasabbat a tanulásnál), de azért nem olyan vészes a helyzet. Nincs olyan sok minden, amit tudni kéne rólam, nagy vagyok olyan izgalmas egyéniség.

Puszi: Ros-alice

A második díjam

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7. Betartom a szabályokat.


A hat író, akinek én szánom:
http://viharosszerelem.blogspot.com/
http://mandafanfiction.blogspot.com/
http://aftertwilightsaga.blogspot.com/
http://stigabiga.blogspot.com/
http://lucyrolicecullen.blogspot.com/
http://renesmeeandjacoblovestory.blogspot.com/

Teszt:


Név: Ros-alice
Becenév: Rami, Mona
Lakhely: Nagykanizsa
Születési hely: Úgyszint
Magasság: 165 cm
Névnap: január 11.
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: 2 bátyóm
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelv: angol, német, olasz
Gyűjtemények. könyv, képeslap
Cipőméret: 36-37
Iskola: általános, gimi
Kedvencek: történelem, olasz
Hobbi: rajz, olvasás
Zsebpénz: Ezt nem kötöm mások orrára
Álom: főszerkesztő lenni egy neves kiadónál
Szerencseszám: 4
Szeretnék találkozni: Johnny Depp, Brontë nővérek (de már nem lehetséges)
Házállatok: kutyusok


A díjat kaptam: MN http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/
utolag is köszönöm.
Kaptam: márc. 22. (hétfő)

28. fejezet

Sziasztok itt az új, ez egy kicsit szomorúra sikerült, elég depis hangulatomban írtam. Szóval, bocsánat, hogy ilyen lett. Remélem még mindig nem nagy gonoszság kérnem min. 10 komit úgy-e?
A következőn már dolgozom úgy, hogy a héten biztos, hogy megérkezik.
puszi: Ros-alice

ui: Jó olvasást!



Moonshiny



28. Fejezet – Csak még időben



(Edward szemszöge)




Nagyon ideges voltam és nem érdekelt semmi csak, hogy megtaláljam lányomat. Brian elrabolta, pedig Lea nem tehet semmiről, hiszen még csak két éves. Mióta az a szörnyeteg visszatért az életembe, az olyan, mint egy rossz horror film. Minden pillanatok alatt összedőlt, minden, amit felépítettem most romokban áll, de legjobban én vagyok romokban. Tudtam, ha nem találom meg időben Leát, akkor Brian bántani fogja és azt, mégse hagyhatom. Bármi áron, de meg fogom menteni a lányom életét.

Már régóta futottunk az erdőben fivéreimmel - vagy csak nekem tűnt hosszúnak ez az idő -, de még mindig nem értünk el a rétet, ahol Brian fogva tartotta Bellát. Emmett ötlete volt, hogy ott kezdjünk meg a keresést, de én ennek nem láttam sok értelmét, de reménykedtem. Brian nem volt olyan ostoba, mint az Emmett vagy Jasper gondolta. Ő ennél okosabb volt, de ami rosszabb még ehhez az észhez őrület is csatlakozott.

Brian már akkor sem volt teljesen normális, mikor ember volt. Azt hitte Becca a barátnője, mikor a lány csak szimpla barátként tekintett rá. Amkior pedig megjelentem Becca életében, na akkor már tényleg mutatkoztak rajta az őrületjelei is. Még magán a gondolatain sem tudtam kiigazodni, nemhogy a fiú személyiségén. Az, pedig, hogy átváltoztattam csak olaj volt a tűzre.

Szerinte én vagyok a rossz – ami valami formában igaz is, de akkor sem tennék ilyet – ő pedig a jó, aki megvédi tőlem szerelmét. Abban. Hogy szerette Beccát, abban nem voltak kétségeim, csak abban, hogy nem érti mi is, van köztünk. Becca közelében soha sem voltak rossz vagy őrült gondolatai, de mikor egyedül volt csak is a bosszú járt az eszében, amit majd rajtam fog megtorolni, mert elvettem tőle a lányt.

Időközben, míg ezeken gondolkodtam, megérkeztünk a rétre. A kunyhóban nem láttam semmi mozgolódást, mégis az egész helyet átjárt annak a szörnyek a szaga és lányom illata. Az illat a kunyhóból jött. Nem tudtam elhinni, hogy Brian mégis ide hozta volna a lányom. Ez nem volt rá jellemző, ő minden apró részletet megtervezett előre, nem volt ő ilyen felelőtlen. Kezdett bennem az, az érzés úrrá lenni, hogy ez csapda lesz.

Jasper gondolatai is erről tanúskodtak, neki is furcsa volt ez a helyzet. Ő már felmérte Briant, és tudtam, hogy ő milyen is valójában. Jasper volt a családunk az, aki mindent tudok a harcokról és, most is úgy állt itt, mint stratéga és nem úgy, mint Lea nagybátyja. Persze tudtam, hogy imádja a lányomat és fordítva is így van, de ő hideg fejjel volt képes gondolkodni ezekben a percekben nem úgy, mint én.

Én már régen beszaladtam volna faházba, hogy nem tudjam, ott-e a van a lányom. De mégse tettem és ezt valószínűleg Jazz-nek köszönhettem, mert furcsa nyugalom áram futott végig a testemen. Rá is néztem fivéremre, aki csak bólintott, hogy ő volt. De még így sem tudtam teljesen nyugodt maradni, tudnom kellett mi van Leával, nekem ő mindenkinél fontosabb és nem fogom őt elveszíteni.

Tudtam, hogy mikor megtudtam, hogy Becca terhes vele, megijedtem és elszaladtam, de az óta minden megváltozott. Azóta megszerettem, és már lányomként tekintek rá. Nem tudnám őt, elveszíteni, mert abba én is belehalnék. Lea még túl ártatlan ahhoz, hogy az én bűneim miatt kelljen szenvedni. De sajnos az is tudtam, hogy Briant megérdekli, ha bántja lányomat, ha azzal engem is bánt.

De ekkor egy ötlet pattant ki a fejemből. Talán ezzel túl járhatunk Brian eszén. A fiút nem megérdekli, ha nekem okoz fájdalmat, de az, nagyon is zavarná, ha Beccának okozna. Mert azt az egy gondolatot sikerült kihallanom a fejéből, hogy Beccának nem akar rosszat, és még mindig szereti. Talán azzal, hogy ezt valahogy a tudomására adjuk, talán azzal, elengedni Leát. Már csak azt kellene kitalálni, hogy hogyan közöljük vele ezt a tényt. Ezt a tervet el kell mondanom a testvéreimnek is, hogy segítsenek a kivitelezésében.

- Srácok – szólaltam meg hosszú idő ott először. – Van egy tervem, hogy hogyan szabadítsuk ki a lányom – testvéreim persze egyből felém fordultak és kíváncsian néztek rám. – Tudjuk jól, hogy Brian csak, azért rabolta el Leát, hogy nekem fájdalmat okozzon – erre a tényre mind a ketten bólintottak. – De azt is tudjuk, hogy Beccának nem akar semmi rosszat, mert még mindig, azt hiszi, hogy Becca viszont szereti őt.

- Igen ezt tudjuk – bólintott Emmett. – De honnan tudod, hogy még mindig szereti Becks-et? És mi a terved?

- Hallottam a gondolatiból és szerintem az érzelmei is erről tanúskodnak – próbáltam ötletemre megerősítést találni, amit meg is kaptam Jasper-től gondolatban: Ez jól gondoltad, még mindig szereti. – Szóval Beccának nem akar ártani csak nekem, ezért is rabolta el a lányom, de azt ő ne sejti, hogy ezzel Beccának is árt…

- Vagyis el kell neki mondani, hogy ezzel bántja Becks-et és akkor talán elengedni az unokahúgomat – fejezte be helyettem a mondatot Emmett. – De hogyan adjuk be neki ezt? – kérdezte. – Mert ez jó ötlet, de ahhoz először nem kéne őt találni.

- Igen ez igaz – szállt be az eszmecserébe már Jasper is. – De előtte, már ha nem bánjátok be kéne jutni a házba – mutatott kezével arra amerre a faház állt. – Mert nem tudom, hogy itt hogy vagytok, de én érzem mindkettőjük illatát és ez egésznek a forrása a házból, jön.

- Hogy jutunk be? – kérdezte Emmett, de én már teljesen mással voltam elfoglalva. Mert azzal, hogy Jazz, ezt mondta, hogy az illat forrása házból, jön teljesen elborultam az eszem és egyből be akartam rontani. De nem tudtam, mert fivéreim gyorsan visszarántottak. – Nyugi haver! – szólt rám Emmett. – Azzal, hogy berontasz, csak ronthatsz a helyzeten. Ki kell találni valamit.

- Emmett-nek igaza van, le kell nyugodnod – próbálta már Jasper is és be is vettette rám a képességét, ami elemi erővel tört rám, majd meg is nyugodtam. – Ne már is jobb – mondta Jazz hatalmas vigyorral az arcán. – Most pedig, úgy-e nem akarjuk, hogy Leának baja essen, így ki kell csalni a házból Brian-t – vetett be szakértelmét bátyám. – Ha kijön, valamelyikünk bemegy Leáért, addig a másik kettő elintézi Briant, mert kettővel már ő sem bír el.

Miután ezeket Jasper elmondta, mind a hárman azon kezdtünk el gondolkozni, hogy hogyan csaljuk ki lányom el rablóját. Figyelmet testvéreim arcát és gondolatait, de egyik se árut el nekem semmit. Mindketten próbáltak kitalálni valamit, de nem nagyon sikerült nekik. Ha pedig valamiféle gondolatunk támadt egyből el is vetették, mert vagy rossz volt, vagy Leát sodorták volna vele veszélybe. Azt pedig egyikük se akarta.

Végül aztán nekem támadt egy ötletem, ami talán veszélyes lehet, de csak is rám és Leát nem sodorja veszélybe. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy fogom ezt testvéreimnek is elmondani. Mert azt valahogy sejtettem, hogy nem lesznek oda az ötletért. Mert tudtam, hogy csak így szabadíthatom ki a lányomat a szörnyeteg karjaiból.

- Nekem van egy ötletem – szólaltam meg. – Mi lenne, ha ti elbújnátok, én meg kicsalogatnám Briant, majd kihoznátok Leát.

- Ez nem jó ötlet – csattant fel Emmett. – Elment az eszed?! Brian erősebb nálad, simán legyőz. Úgy, hogy Jasper elbújik, mi kicsaljuk csórikámat, addig Jazz kihozza a lányod.

- Igen ez így lesz a legjobb, szerintem is – azzal ő elszalad a ház ablaka alá. Majd ránk nézett, hogy mehet ő kész, van és, hogy csalhatjuk ki Briant.

Emmett-tel el kezdtünk játszani magunkat. Kiabáltunk, futottunk ide-oda, hogy legalább meglásson minket, vagy a szagunkat érezze meg. De semmi, mint ha ott se lettünk volna. Brian egyáltalán még tudomást se vett rólunk.

Már majdnem félórája bohóckodtunk fivéremmel, de az a szörnyeteg nem adott magáról életjelet. Aztán egyszer csak nyílt az ajtó. Mi Emmett-tel egyből felvettünk a támadóállást, de hiába az ajtóban csak Jasper jelent meg, egyik kezében Lea kardigánjával, másikban meg Brian kockás ingével.

Ekkor rám tört a felismerés ismét. Megint csak átvert minket, az egész illat, ami bejárta a rétet, az ezekből a ruhadarabokból származott. Idehozta a lányomat, majd el is vitte innen. Ez is csak a „nagyszerű” terv része volt, amit kiötlött az őrült elméje. De akkor hol van a lányom?! – üvöltöttem fel magamban, majd a térdemre zuhantam. Egyszerűen nem bírtam tovább és térdre rogytam. Nem bírtam elviselni a tényt, hogy Leának baja eshet, és sajnos már tudtam, éreztem, hogy Brian bántani fogja. Meg kell őt találni minél előbb, mielőtt nagyobb baja esne.

- Nyugi öcskös – próbálkozott Emmett. – Meg lesz Lea, csak… csak – nem fejezte, be a mondatott, mert éppen ekkor ért oda hozzánk másik testvérem, Jasper is. Jazz is letérdelt hozzám, majd átadta Lea ruhadarabját. Amit én egyből orrom alá helyeztem. Érezni akartam az illatát. Azt az illatot, amit annyira imádtam, de az ő illata mellett ott volt még annak a szörnyek is a szaga. Ez a tény, hogy az a féreg a kicsi lányomhoz nyúlt, vagy az, hogy a közelében, egyszerűen segített abban, hogy agyamat elöntse a lila köd. Felugrottam és törni, zúzni akartam. Már rohantam volna be az erdőben, hogy kiirtsam az erdőt, de Emmett elkapott és lefogott. – Hé, ennek nincs értelme – kiáltott rám. – Azzal, hogy dühöngesz, nem találod meg a lányod! – és igaza volt.

- Tudom – feleltem, a szorításban, még mindig idegesen. – De fel tudnék robbanni. Elvitte a lányom, és bántani fogja… tudom.

- Edwrad ezzel, akkor sem, ért el semmit – szállt be a vitába Jasper is. – És van itt még valami – mondta már nyugodtabb hangon. Kezét a zsebébe dugta, majd kihúzott onnan egy fecnit. A papírdarab hasonlított ahhoz, amit én kaptam Brian-től még korábban. Jasper átnyújtotta a lapot, én pedig mohon kaptam levél után. – Ez is ott volt a ruhák mellett.

- Ezt ő írta? – kérdeztem rá, de a választ már régen tudtam.

- Olvasd fel – szólított fel Emmett fivérem. – Tudnunk kell mit üzent, lehet, hogy kiindulási pont, hogy Lea épségben megkerüljön – és mennyire igaza volt. Emmett mindig viccelődött mindenkivel, de mikor a helyzet megköveteli, hogy komoly legyen, akkor ő a legkomolyabb és olyan tanácsokkal lát el, mint senki más. Pont úgy, mint most. Neki van igaza, el kell olvasnom Brian levelét.

- Legyen, felolvasom – egyeztem bele. – Kedves Barátom! – kezdtem bele a levélbe, de a barátom szónál, nagy levegőt kellett vennem, nehogy széttépjem azt. – Gondolom, már rájöttél, hogy lányod, nincsen a kunyhóban. De biztos, hogy rá, na de… Eddy, mit szólnál egy cserére. Én visszaadom Leát, te pedig visszaadod nekem Beccát, mert ő hozzám tartozik… ha mégse így döntesz és nem lesz csere-bere, akkor mondj búcsút lányodnak. A csere helyszíne és ideje még kétséges, még üzenek neked. Üdv: egy régi cimborád – fejeztem be az olvasást.

Majd felnéztem testvéreimre, akik ugyan csak furcsa arccal bámultak maguk elé. Emmett majd szétrobbant a dühtől, de próbálta magát tartoztatni, főleg miattam, hiszen az előbb ő nyugtatott. Jasper is hasonlóképpen volt, mint másik testvérem, de rajta, annyira ez nem látszott. Ő inkább próbált higgadtnak látszani, és így is gondolkodni a továbbiakról.

De itt nem volt min gondolkodni. Nem adhatom oda, annak az őrültnek Beccát, de azt is tudtam erről sajnos nem én, döntök, hanem az egész család. Próbáltam követni Jazz példáját és higgadt lenne, de ilyen körülmények között nem igazán ment. De legalább mind a hárman arra jutottunk, hogy haza kell mennünk, és ezt el kell mondani a többieknek is. A többiekbe pedig beletartoztak a Swan lányok is, és ez nem volt valami kedvező ismerve lányom anyját. Tudtam, hogy ha meghallja a csere lehetőségét, bele fog menni. Nem tudom, hogyan fogom erről lebeszélni, talán Jacob segítségét kéne ebbe kérnem.

- Induljuk – rántott ki merengésemből Jasper. Mi Emmett-tel csak bólintottunk, majd futásnak eredtünk.

Az út most nem volt olyan hosszú, mint az odavezető. Hamar megéreztünk, pont akkor, mikor a farkasok is megjelentek, már emberi alakban. Sam ment elől mögött ballagott Jacob is. Gyorsan odaszaladtam a fiúhoz, és leállítottam, oldalra húztam ő furcsán nézett rám, de nem szólt semmit se. Persze a többi farkas, már nem volt ilyen, egyből nekem akartam támadni, de Jake rájuk szólt, ők pedig bementek a ház, fivéreimmel együtt.

- Miről van szó? – tért a tárgyra egyből Jake, ezt kedveltem benne, nem tétovázott, rákérdezett arra, ami érdekelte. – Mert gondolom nem csak szórakozásból, akarsz velem beszélni. És jól gondolom?

- Igen – feleltem, majd kivettem zsebemből Brian levelét és átnyújtottam neki. Először furcsán nézett rám, hogy mit is akarom egy papír fecnivel, de végül még is elvette tőlem. – Olvasd el és megértesz mindent! – mondtam neki. Jacob magában kezdte el olvasni, és láttam rajta, hogy, amit a sorok között halad a dühtől eltorzul az arca. Mikor befejezte az olvasást, visszaadta a levelet. – Már érted úgy-e?

- Igen – mondta elég dühösen és már remegve. Így hátrébb kellett lépnem pár lépést, hogyha átváltozik, akkor nehogy nagy baj legyen. De már csak azt vettem észre, hogy a remegése kezd alább hagyni és már nem is olyan dühös. – Nem támadlak meg, lehiggadtam – mondta. – És most mi legyen, mert Becca ezt meghallja, biztos vagyok benne, hogy belemegy és addig, de addig ki fogja harcolni.

- Én is erre jutottam – vallottam be neki. – Nem szeretném, ha neki vagy bárki másnak baja essen és Brian elég kiszámíthatatlan. De Leát akkor is meg kell mentenünk. Mit tegyünk?

- Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy ez az alak elég elszánt – mondta Jake. – Először Bellát, majd a kislányt rabolta el. Tudja, mit akar és, amit akar az Becks, ez van. Ki kell találni valamit még a követező levél előtt – úgy beszélt, mintha már lett volna valamiféle terve csak még nem, tudja, hogy hozza fel és adagolja be nekem.

- Mire is gondolsz pontosan? – kérdeztem tőle, nem akartam a fejében kutakodni, most nem. Annál fontosabb dolgom is volt, mint vele veszekedni. Mondjuk, azt is tudtam, hogy vitánk lesz a terve miatt.

- Adjuk meg neki, amit akar – mondta ki egy szuszra. Nem akartam hinni a fülemnek, mikor ezt meghallottam. Feláldozná a szerelmét, csak, hogy elkapjon egy vámpírt. Nem értettem Jacob hiszen, mindennél jobban szeretni Beccát és most még is ilyent tenne. – Tudom, mit gondolsz, de Becca úgy is addig küzd érte, míg el nem éri, ha pedig valami oknál fogva nem éri el, akkor magán akcióba kezd és akkor nem csak Leát veszítjük el, de az anyát is – és igaza volt a farkasnak. Becca túl makacs és biztos ilyent tenne és akkor tényleg az, lenne, amit Jake mond. Be kellett még saját magamnak is vallanom, hogy Jake jobban ismeri szerelmét, mint én.

- Igazad van – mondtam. – Akkor mondjuk el a többeknek, de én már most szólok, nekem ez akkor sem tetszik – Jake csak bólintott, hogy tudomásul veszi, majd elindultunk a ház felé.

A házhoz vezető után egyikünk se, szólt semmit se. De nem is kellet, amit akartunk azt elmondunk egymásnak. Nem akartam még jobban elrontani ezt a napot, ami már úgyis nagyon rossz. Először Lea, majd a levél, és a tartalma. Azt meg már tényleg nem tudtam, hogyan fogom családomnak beadagolni, hogy teljesítjük Brian követeléseit és cserélünk.

Amit beértünk a házba, nyakamba ugrott egy gyönyörű teremtés, név szerint Bella. Én is átöleltem őt és magamba szívtam kellemes illatát. A mai napomon, ő volt a leggyönyörűbb dolog. Csak öleltem őt és senki nem zavart minket. Senki nem szólalt meg, minden olyan tökéletes volt az ő karjaiban. De tudtam, hogy vissza kell tértem a szörnyen ijesztő valóságba. Oda, ahol lányom egy szörnyeteg kezében van, oda, ahol nem sokára el kell, mondom szerelememnek, hogy testvére lesz a csere, hogy visszakapjam a lányom. Ezekkel a gondolatokkal, távolodtam el tőle, persze nem messzire, csak úgy, hogy az oldalamra állhasson.

Családom rám nézett. Valami boldog volt, hogy haza jöttem, valami ugyan boldog volt, hogy lát, de az, már elszomorította, hogy Lea, nincs itt velünk. De most mégse ők érdekeltek, hanem az, hogy sehol sem látom Beccát, kérdőszemekkel néztem szerelmemre, aki egyből tudta, miről is van szó.

- Fenn Lea szobájában, én is ott volt eddig vele, de mikor hallottam, hogy megjöttetek, lejöttem. Beccával, úgy se lehet most sok mindent kezdeni – kérdőn néztem csak ismét rá, hogy mi az, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Teljesen maga alatt van – adta meg a választ most apám. – Jake szerintem jobb, ha felmész hozzá – a fiúnak nem is kellett több, már is rohant fel a lépcsőn a szerelméhez. – Edward – szólított meg apám. – Jasper mondott valami egy bizonyos levélről, a tartalmát nem mondta el, úgyhogy kérlek, avass be minket.

- Brian üzent nekem – válaszoltam apámnak. – Azt írta visszaadja a lányom…

- Ez nagyszerű – szólt közbe Rose nővérem, de én már tudtam, ha meghallja a feltételt már nem lesz ilyen boldog, de ezt neki is feltűnt, mert, amit meglátta az arcom, az ő arcáról is eltűnt a mosoly. – Mit kér érte?

- Beccát – adtam meg a választ egy szóban. Nem akartam túl ragozni a dolgot, így is sok idő fogunk elvesztegetni, azzal, hogy lesz csere vagy nem, de azt is fölöslegesen, mert már ezt eldöntöttünk Jake-kel.

Mindenki megdöbbent azon, hogy én milyen nyugodt vagyok és azon is, hogy Brian, hogy kérhet ilyent tőlem. Apám nem akart hinni a fülének, pont, úgy ahogy anyám sem. Rose és Alice egyből elvettették az ötletet, míg párjaik, gondolkodtak, hogy ha teljesítjük, akkor ez, még a javunkra is válhat. Ezek a gondolatok főleg Jasper agyában születtek meg. Azon gondolkodott, hogy ha mégis lenne csere, akkor, talán ha csapdát állítunk a fiúnak, el is kaphatnánk, és mindkettőt megmenthetjük. Ez a terv nekem pedig nagyon is tetszett.

- Akkor most mi legyen? – szólalt meg végül Emmett. Én csak Jasper bámultam, aki rájött, hogy miért is, így úgy döntött, hogy megossza a tervét a család többi tagjával is.

Mikor elmondta az ötletét, elég megosztott eredmények születtek. Valami teljes képtelenségnek tartotta a dolgot ezek főleg a lányok voltak. Emmet belement úgy, mint én is. Szüleink pedig csak gondolkoztak rajta. Apám mérlegelte az ötletet és végül ő is belement. Anyám is hasonlóan erre a következtetésre jutott, de ő nem mérlegelt, hanem csak akkor mond igen, ha Becca is belemegy ebbe. Anyám megértette, azt, hogy mit is érez most, hiszen ő is elvesztette a kislányát.

Ekkor jelent meg a lépcső alján Jake és Becca, ölelkezve. Jake már nagyjából vázolta neki a helyzetet és mi is elmondtuk a terv apró változásait. Így csak azt kellett megvárni, miként dönt Becca. Végül Becca döntött:

- Benne vagyok – mondta határozottan. – Leszek a csere tárgya.

Ekkor Alice hirtelen kifutott a házból, majd pár perc múlva egy levéllel a kezében tért vissza. A levél olyan volt, mint amit a zsebemben tartottam. Odaszaladtam és elvettem Alice-től a papír.

27. fejezet

Moonshiny




27. Fejezet – Veszteség



(Edward szemszöge)




Éreztem valami különös állott szagot a levegőben. Ami, ha jól sejtettem ez egy vámpír szaga és ez Brian-é. Először még nem akartam hinni a saját szagló szervemnek, csak akkor tudatosult, hogy minden bajom okozója a közelben van, mikor Jake torkából egy nagyon dühös morgás tört fel. Majd remegni kezdett és farkasként termett Becca és lányom előtt. Én is így cselekedtem, csak én Bella elé álltam, hogy őt védjem.

De nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy sokkal jobb lenne, ha a lányok a házba mennénk, mert ott az egész család, és ha harcra kerülne a sor, nem biztos, hogy meg tudnánk védeni őket, védeni. Volt akkora szerencsénk, hogy Brian elég messze volt még, mert gondolatait csak foszlányként hallottam. Annyi idejük még van, hogy visszaérjenek, mi pedig, elintézünk a vérszopót – üzente Jake gondolatban. Én pedig nagyon is egyet értettem vele így csak bólintottam.

- Menjetek vissza a háza – kiáltottam el magamat. Lányok pedig, nem tiltakoztak, hanem elindultak. – Itt van Brian.

Azonnal futásnak eredtek. Még vártunk pár percet, de nem túl sokat annyi időnek nem volt. Láttam még, ahogyan Bella vissza-visszanéz ránk, majd többet nem. Mi pedig bevetettünk magunkat az erdőben és őrült rohanásba kezdtünk, hogy elkapjuk a zsákmányunkat, de sajna Brian minket gondolt annak.

- Üzened meg a többi farkasnak, hogy segítsenek nekünk – kértem Jake, de kérnem sem kellett volna, mert már réges-régen volt, csak én nem hallottam, mert a lányokkal voltam el foglalva.

La Push-ból közelítik meg a fickót – üzente ismét. Majd az illatát követve elértünk egy tisztásra, de Brian sehol sem láttuk. Kezdtem, arra gondol, hogy ez egy csapda és már el is kapta Leát és a családomat. Már fordultam is volna vissza, mikor Jake figyelmeztetett. – Nyugi, itt van, nézd! – és ott is volt egy fa tetején ült és minket figyelt.

Nem tudom mi volt a szándéka gondolatait elzárta előttem és csak bámult minket majd egyszer csak leugrott elém. Egyenesen a szemembe nézett és sütött belőlünk a gyűlölet, amit irántam érzett. Ha a szemeivel ölni lehetett volna már a pokol legsötétebb bugyraiban, égtem volna. De mivel így nem tudott megölni, támadni kényszerült, és már emelte volna is a kezét, hogy üssön, mikor megérkeztem a farkasok, La Push felől, a mi oldalunkról pedig a családom férfi tagjai. Már ordítani készültem velünk, hogyan is képzelték, csak úgy ott hagyni Bellát, Beccát és a lányom. De ekkor egy nyugalom hullám söpört végig testemen, köszönhetően Jasper testvéremnek. Majd apám üzenetét hallottam meg a fejemben: Anyádék vigyáznak rájuk!

Ettől a ténytől nem lettem higgadtabb. De ezzel már nem is törődhettem, mert csak egy hatalmas pofont éreztem a márvány arcomon, majd elrepült pár métert, de amilyen gyorsan csak tudtam fel álltam, és most én támadtam neki Brian-nak.

- Ez az én harcom, de szóljatok közben – szóltam rá a többiekre. Mert ez tényleg nem tartozott másra, csak rám és teremtményemre. Én tettem Briant szörnyé, nekem is kell elpusztítanom őt.

Régebben még reménykedtem, hogy erre nem kerül sor, de reményeim szertefoszlottak, akkor mikor elrabolta szerelmemet. Már akkor tudtam, hogy ennek csak úgy lesz vége egyszer és mindörökre, ha valamelyikünk meghal. Én pedig csak abban reménykedhettem, hogy nem én leszek az a valaki.

Megütöttem Brian-t és a farkasok, elé elesett. A farkasok most tiszteletben tartották a döntésemet és nem támadtak rá. Így én azonnal Brian-en teremtettem el kezdtem verni. De arra nem számítottam, hogy ellenfelem is erős, és nem is akármilyen erővel rendelkezett. Talán még Emmett-nél is erősebb volt. Csak annyi előnyöm lett volna, ha hallom a gondolatait, de az elrejtette előlem, így nem tudtam honnan is fog támadni. Brian egyre nagyobb előnyt szerzett magában a harcban, de én még így se kérdtem segítséget. Nem akartam, hogy családomnak vagy a farkasoknak valami baja essen. Azt nem bocsátottam volna nem magamnak.

De azt is tudtam, hogy segítségünk nélkül elveszítem a csatát, és akkor egy szörnyet szabadítok rá a világra. Aki könnyen elintézni majd Leát vagy Bellát, ha én már nem tudom őket megvédeni. Két tűz közé kerültem, ha segítséget kérek, akkor esély van arra, hogy valaki megsérül vagy akár meg is hal, de nem teszem akkor én, fogok meghalni. Be kellett magamnak vallanom, hol segítségkérés nélkül végem van.

Jasper felé fordultam, aki érezhette a bennem lakozó vívódás. Jazz mégis tisztelemben tartotta a döntésemet, ezért is volt könnyem dolgom vele, mint Emmett-tel. Emmett forró fejű és imád bunyózni és láttam is rajta, hogy nem kell neki sok és odajön nekem segíteni, de Jazz visszafogja.

Mikor Jasperre néztem, ő már tudtam, miért figyelem. Tudtam, hogy rájöttem, hogy segítség kell. Ő gyorsan mondta a többieknek a dolgát, aki már is Brian-re támadtak. Jasper jó harcos volt, tekintve előző életére, így tudta, mit miért is mond. Mindenki, még a farkasok is segítettek elszedni rólam Briant, de ők csak Jacob kérésére cselekedtek, amit megértettem. Az ösztöneikben van, hogy a vámpír ellenség, de még is az első és legfontosabb számukra falka. Mivel Jake is a falka része, és Sam után a második rangban van segítettek.

De azt is tudtam, hogy Jake is csak lányom, Lea és a Swan lányok kedvéért teszi. Nekik nem akart fájdalmat okozni. Engem ugyan úgy várszopónak tartott, de azt is tudtam, ha nem lennék az, ami, és létünk miatt nem utálnánk a másik, akkor nagyon is kijönnénk. Ezt pedig Jacob is tudta, de nem vallotta volna be még magának se.

Amit ezeken töprengettem, már csak azt vettem észre, hogy megszabadultam Brian szorításitól, de azt is láttam, hogy ő nincsen sehol sem. Közbe néztem és láttam, amit lerohan az erdőbe útközben még egy fáknak csapja az egyik farkast, majd a sűrűbe ugrik. Követtem szememmel, ameddig tudtam, majd átlépte a határvonalat és az óceánba vetett magát.

Fölösleges lett volna utána mennünk a víz, úgyis elmossa a szagát, de a farkasok azért utána eredtek, hát rá találnak. Mindegyik vérfarkas elment kivéve Jacob ő hazajött velünk a Cullen házba, mert nagyon aggódott a lányok épsége miatt, pont úgy, mint én.

Jaocb ment elől farkas alakban, utána Jasper és Emmett egymás mellett, fiai után apám és legvégül én. Én is szívesen futottam volna elől, de inkább a biztonság és saját lelki nyugalmam kedvéért hátul futottam. Nem akartam, hogyha Brian valamiféle csellel átjárt volna a farkasok eszén, és hátulról támadna meg minket, akkor valamelyik családtagom legyen az áldozata. Sokkal inkább leszek akkor én az.

Nem akartam, hogy nekik essen baja. Mégis az, az érzésem volt, hogy nem ők, hanem, inkább lányomat fogja bántani. Ez az érzés pedig az egész út során bennem maradt és egyre nagyobbra nőtte magát. Már-már akkorára, hogy Jasper többször is hátra nézett, hogy most mi ütött belém.

Már nem voltunk messze a háztól, és már sötétedett is, mikor újra az orromban éreztem Brian szagát, ami azt jelenti, hogy ő is a közelben van. Most felgyorsítottam a lépteimet, hogy hamarabb érjek a házba, de nem csak én figyeltem fel a szagra, hanem a többiek is. Menj a lányodhoz, mi megnézünk a többieket! – kiáltott felém Jasper hangja.

Én pedig úgy is tettem, hogyan a kis hang mondta a fejemben. A lányom nem a nappaliban volt, ezt már régebb óta tudtam, ott csak szerelmem és Becca volt. Ők jól voltak. De a lányom illatát és már Brian szagát sem éreztem a közelben. A kislányom ablakán ugrottam be, ott nem találtam senkit, csak egy feldúlt gyerekszobát és Alice-t, amit a földön kuporog valószínűleg látomása miatt. Leguggoltam hozzá és szólongatni kezdtem, pont, úgy ahogyan Jasper szokta, de nem volt túl sok értelme, mert meg sem szólalt. Így inkább már-már az összeroppanás szélén belenéztem húgom fejébe. Ott csak egy kacagó Brian-t láttam…

Ekkor Alice látomásának vége szakadt és újra a valóságban voltunk mind a ketten. Most már tudtam, hogy húgom jól, így már csak a lányom érdekelt és azt, hogy hol van. Nem értettem miért van, feldúl a szobája. Alice néztem, de láttam rajta, hogy ő sem ért semmit se.

- Hol a lányom? – kérdeztem, inkább magamtól. Mint sem Alice-től. És ekkor, mint villámcsapás ért a felismerés, hogy Brian-nek végig ez volt a terve. Azzal, hogy elcsalt minket itthonról és a vízbe ugrása is csak a terv része volt, hogy elrabolja a lányomat. – Elvitte Leát – mondtam ki már hangosan is.

Alice arcára kiült a rémület és a fájdalom, de most nem érdekelt, hogy ő mit is érez, csak, hogy lányomat biztosságban tudjam itthon. De még azt sem tudtam, hogy hol is kezdjem el keresni, vagy hogy egyáltalán mihez is kezdjek.

- Szólni kellene a többieknek Leáról – adta meg a választ a kérdéseimre Alice húgom.

Tudtam, hogy ez a helyes döntés, hogy mindent elmondjuk a családomnak, és Beccáéknak. Mégse akartam őket ebbe belekeverni. De muszáj lesz. Már a harc során is rá kellett döbbennem arra, hogy lányom el rablója sokkal erősebb, mint én. Családom nélkül pedig nem tudom legyőzni és visszaszerezni a lányomat.

Alice-szel karöltve hagytam el a gyerekszobát és mentünk le a lépcsőn. Mindenki ott volt már Jake is emberként állt Becca mellett és ölelte e lányt. Én szerelmem, apám előtt állt és rólam kérdezősködött, gondolom, mert aggódott, és mert nem látott sehol.

- Itt vagyok –szólaltam meg a lépcső aljáról és, mikor Bella meghallotta a hangomat, már is a nyakamba ugrott. Átöleltem jól esett a közelsége, megnyugtatott. Bella közelség jó hatással volt rám, így beszívtam a haja illatát, de azt is tudtam, hogy szembe kell néznem a rideg valósággal. Kibújtam Bella ölelő karjaiból, aki erre furcsán nézett rám, de nem szólt semmit, hanem elállt előlem és Alice-hez fordult.

- Mi történt fiam? – kérdezte szeretett anyám. Szemeiben láttam, hogy nagyon aggódik miattam, és gondolataiból rájöttem, hogy miért süt a szeméből ennyire az aggódás irántam. Láttam saját magamat, még engem is ledöbbentett a látvány, amit nyújtottam. Úgy néztem ki, mint egy zombi és szemeim is beesettek voltak. Anyám már elindult hozzám, majd meg is ölelt. – Mondd csak el, hogy mi bánt! Talán segíthetünk – mondta kedvesen.

- Brian… elvitte Leát… - csuklott el a hangom többször is, de kimondtam. Mindenki magam elé bámult és próbálta feldolgozni a hírt. Szerelmem Alice vállára hajtotta a fejét és úgy sírt a fájdalomtól. Majd Beccára kúszott a pillantásom, akit Jacob magához akart húzni, de ő visszautasította az ölelő, vigaszt nyújtó karokat. Majd pedig kirohant a házból. Jake már indult volna utána, de én megállítottam. – Nekem kell vele beszélnem – szerencsémre a farkas megértette és engedte, hogy szerelme után megyek.

Az ajtón mentem ki, ahol Becca is távozott. Már korom sötét volt én mégis tisztán láttam a lányt, aki után kijöttem. A lépcsőn ült és a fejét térde közé szorította, mindig ezt csinálta, ha nem akartam kimutatni az érzelmeit. De hiába csinálta, ezt már remegett a sírástól. Ez a módszer már többször bejött neki, de most a fájdalmam sokkal nagyobb volt, mint az ereje.

Odamentem hozzá és átöltem a vállát és csak reménykedni tudtam, hogy nem löki le magáról - ez volt a legrosszabb tulajdonsága, hogy nem engedni, hogy segítsenek neki, és magában tartja az érzéseit. Most nem lökött el magától, hanem megmaradt mozdulatlanul. Nem tudtam, mit kéne, tegyek, hogy jobban legyen, hiszen nekem is ugyan úgy fáj, hogy elrabolták a lányunkat, mint neki.

Mindent el kell követnem, hogy megmentsem Leát, attól az őrülttől. Meg fogom hagyni, hogy bántsa őt. De pont ezt mondta akkor is mikor eldöntöttem, hogy elhagyom Forksot, és mégis hagytam, hogy elvigye. Ha jobban vigyáztam volna Leára, akkor még most is itt lenne, de az én hibámnak és felelőtlen viselkedésemnek köszönhetően elvitte őt. Az én hibámból lehet, hogy Leának baja esik vagy, ami még rosszabb… de ezt még csak gondolatban sem merem ki mondani.

Nem mertem még gondolni se arra a szóra… de főleg nem úgy, hogy Leára egy közös mondatban szerepeljen. Ha elveszíteném őt fogalmam, sincs, hogyan tudnám tovább élni ezt az életet. Ő volt a napsugaram és az egész családé. Amilyen pici volt… - de nem, nem volt ő még most is él erre nem szabad gondolnom – annyira nagyszájú, pont, mint Becca volt régebben. Mindig járt a szája és képes volt még mindig komor Jaspert is megnevetetni. Ha történne vele valami, azt nem csak én de az egész Cullen család is megszenvedné.

- Ugye visszahozod… őt? – hallottam meg Becca hangját most először hosszú ideje. Felnézett rám és láttam szemeiben a félelmet, hogy elveszítheti a lányát, az aggódást és a féltést. Tudtam, hogy ő is hasonlóképpen szörnyen érzi magát, mint én. – Ugye? Edward ugye? – kérdezgette kétségbeesetten.

- Igen – nagyon remélem igen – tettem még hozzá gondolatban az utolsó szavakat. Nem akartam még jobban megrémíteni, így is ki volt borulva. Ekkor kinyílt mögöttünk az ajtó és Carlisle jelent meg, mögötte Jake-kel. A fiú odajött hozzánk, kivette a kezemből Beccát és bevitte a házba.

- Gyere te is be – mondta apám, majd elindult be az ajtón, de mikor észrevette, hogy nem megyek vissza szólt. – Be kell beszélnünk, hogy hogyan mentsünk meg az unokámat – és már nem is volt a házban.

Felálltam én is és követtem a többieket. A nappaliban továbbra is mindenki ott volt, ugyan olyan, arccal és gondolatokkal, mint mikor kimentem. Rose fejében éppen ez járt: – Nem értem, hogyan történhetett. Alice magát hibáztatta: Az én hibám, látnom kellett volna. Két fivérem is hasonlóan gondolkozott. Jake Beccáért is aggódott látva az állapotát, de a lányomért is. Szerelmemtől nem hallottam semmit, de ezt már kezdtem megszokni, de látszott rajta, hogy ő is ki van borulva.

Anyám és apám fejében a kiszabadítás körül jártak a gondolatok, és értem aggódtak: Ha Leanak valami baja esik Edward… utána fog menni. És milyen igazunk volt szüleimnek, de ezt már akkor elhatároztam, mikor rájöttem, hogy eltűnt. Tudtam, hogy ha itt hagyom a családot sok mindenkinek, okozok vele fájdalmat, de én se élhetek majd ekkorával.

Egyedül csak Bellát fogom sajnálni, hogy megint el kell, hogy veszítsen. De azt is tudtam, hogy majd túl fogja élni, és elfelejt majd engem. Nélkülem pedig majd lehetősége lehet egy jobb életre, ahol biztosságban van és nincsenek lelketlen szörnyek, mint én.

- Na ebből elég – kiáltott fel Jasper. Ránéztem, mert nem értettem a viselkedést, de amit megláttam arcát, rájöttem. Érezte a fájdalmamat és, hogy magamat hibáztattam, de nem hittem volna, hogy ezek annyira erősek érzelmek, hogy már rám is szóljon. – Edward hagyd abba! Még most is képes vagy magadat hibáztatni. Ez nem csak a te hibád, de a mindünké. Inkább azon járna a fejed, hogy hogyan szabadítsunk ki a lányodat! – adta ki magából a felgyülemlett dühöt.

- Tudom, és igazad van – mondta Jazz-nek. Minden egyes szavai igaz volt. Meg kell találni, meg kell menti a lányom. – De mihez kezdjünk?

- Én szólhatok a többieknek – állt előre Jacob, de még mindig óvón ölelte magához kedvesét. – Átkutathatjuk a környéket, csak hagyott maga után valamit. Én Lea illatát bárhol felismernénk.

- Ez nem rossz ötlet – helyeselt neki apám. – menj csak nyugodtan, mi majd addig vigyázunk Beccára – tette még hozzá, látva, hogy nem akarja ilyen állapotban itt hagyni a szerelmét.

- Jó legyen – egyezett bele – Értesítelek titeket, ha találunk valamit - Majd adott még egy csókot szerelmének és már az udvaron is volt. Befutott az erdőbe és onnan már nem láttam merre is tart, mert visszafordultam családomhoz.

- És mihez kezdjük mi? – kérdezte Rose, már-már dühösen. – Az mind szép és jó, hogy a kutyusok végzik a dolgunkat, de Lea a mi családunkhoz tartozik és valamit nekünk is tennünk, kell.

- Nyugalom lányom – szólt rá Esme. – De igaza van. Valamit tennünk kell, mielőtt… késő lenne…

- Ki ne merd mondani – szóltam rá. Nem fogom senkinek se engedni, hogy már most eltemesse, és múlt időben beszéljen a lányomról. – Ő él – mondtam már kissé hisztérikusan.

- Sajnálom fiam – szólt anyám bűnbánó hangon. – Nem úgy értettem.

- Edward is tudja – adta meg helyettem a választ Jasper. – Csak kiborult. De nem akarok én is lökni még egyet rajta, de tényleg ki kéne valamit találni és cselekedni kéne. Mert én éreztem Brian érzelmeit, és mindennél jobban gyűlöli Edwardot és bármit, megtenne, hogy ártson neki – fejezte be. De én ezeket már régen tudtam.

- Akkor még is mit tegyük? – kérdezte Alice szerelme mellől. – Mert én nem látok semmit. Se Leáról… se Brian terveiről. Nem tudom, mire készül, de rossz előérzettem van.

- Mi van, ha oda vitte Leát, ahová Bellát is –szólalt meg Emmett.

Ez pedig nem is volt olyan rossz ötlet. Igaz én ezt valószínűtlennek tartottam, mert valljuk be Brian ennél okosabb, de legalább van egy kiindulási pontunk. Ez is már valami, azok után, hogy eddig egy értelmes gondolat se hagyta el a szánkat, kivéve Jaket, de ő tett is, hogy ezt az ötletét megvalósítsa.

- Jó akkor páran odamegyünk körülnézni – vette elő stratéga oldalát Jasper. – Én, Emmett… és Edward – bólintottam, hogy én is megyek, nem tudok egy helyben lenni és várni, a fejleményekre. – Akkor mi hárman, odamegyünk. Ti pedig az erdőben néztek körül, de valaki mindig marad a házban is, mert szerintem Brian még hallat magáról.

- Legyen – egyeztünk bele mind.

Ezek után pillanatok múlva már, kint is voltam a sötét éjszakában, ahol nem sokára fivéreim is követtek. Jazz még mielőtt elindultunk volna arra a tisztásra, ahol Bellát tartott fogságban elmondta, hogy ne merjük hősködi, de ezt inkább csak nekem mondta. Ő már régen tudta, hogy olyan düh és fájdalom van volt minden porcikában, hogy ha meglátom azt a szörnyet nem, tudnék magamon uralkodni. De Jaspert megértette az érzéseimet ő tudta a legjobban, hogy ez mennyire rosszul érint engem. A lelki beszéde után pedig már is a futásnak eredtünk.


Sziasztok remélem nem bunkóság kérem tőletek min 10 komit (a chat most nem számít)

26. fejezet

Moonshiny




26. Fejezet – Farkasok már pedig vannak




(Bella szemszöge)



Felszálltam Edward hátára. Majd ő másodpercek alatt az erdőben termett. Mikor azt mondta gyors, nem hittem volna, hogy ennyire. A fák csak úgy suhantak el mellettünk, és úgy néztek ki, mint egy elmosódott festmény. A szememből már-már csorogtak le az arcomon a könnyek, de én ezt mégis élveztem. Nekem ez a fajta, rohanás nagyon is tetszett, de csak, mert vele voltam.

De nagy szerencsétlenségemre túl gyors volt szerelmem, akivel alig pár órája szakítottam, majd újra együtt vagyunk. De el is szakadunk, mert ők elmennek és ez a felismerés valami elemi erővel tört rám. Úgy éreztem, nem kapok levegőt és kiszárad a szám. Nem akartam pont most elveszíteni őt. Hiszen minden olyan lehetett volna, mint régen. Erre, tessék Brian megint közbe szólt, csak most nem Beccára vagy éppen rám, hanem egy ártatlan teremtményre, Edward lányára fáj a foga.

Pedig az a kislány nem tehet semmiről, hiszen még annyira ártatlan, még talán semmi rosszat nem tett. Csak annyit, hogy Brian ellenségének a lánya. Nem tudom, hogyan vagy miért, de az alatt a rövid idő alatt, míg vele voltam, nagyon is megszerettem. De valljuk be ki nem, szeretne meg egy olyan kis tündért, mint Lea. Hiszen engem is már az első találkozásnál elcsábított az édes mosolyával és a személyiségével.

Gondolataimból, egyszer csak egy hang rántott ki, név szerint Edward, kezdte el rángatni a vállamat, mikor a nevem többszöri ismétlésére sem válaszoltam. Eléggé elbambulhattam.

- Bella, szívem jól vagy? – hallottam már a kérdést vagy századszorra, de az agyamig csak most jutott el teljes egészében. – Túl gyorsan futhattam…

- Nem, nem dehogy is – ellenkeztem, mielőtt magát kezdené el hibáztatni. – Én vagyok a hibás, elbambultam, egy-két dolgon.

- És pedig min? – kérdezte már kedvenc félmosolyommal kíséretében Edward. – Már ha szabad tudnom? – nyomott egy csókot az ajkaimra.

- Persze – válaszoltam. – Csak Leán, remélem nem lesz semmi baja és Brian nem rajta, akar bosszút állni, hogy neked ártson… nagyon megszerettem ezt a kislányt.

- Őt ki nem szeretni – vigyorgott Edward büszkén. – De komolyra véve a szót igazad van. Én is pontosan ettől félek. Lea, - kalandozott el a hangja. –Még annyira törékeny és apró, plusz az én kicsi lányom – annyira szeretett teljesen beszélt a lányáról, hogy teljesen meghatódtam a szavaitól.

Eddig is tudtam, hogy mennyire oda van a lányáért, de nem is sejtettem volna soha, hogy ennyire. Már az, ahogyan beszél róla és a szeme csillogásából, vagy a mozdulataiból tudom, hogy, hogyan is érez a lánya iránt.

- Menjünk be – zavarta meg kellemes hangjával a gondolatmenetemet. Csak bólintottam, hogy egyet értek, mire ő csak megfogta a kezemet és a ház felé húzott. A ház már nem volt teljesen ismeretlen számomra, hiszen már voltam itt egy párszor. Így nem lepődtem meg, mikor a nappaliban kötöttünk ki, ahol az egész Cullen család tartózkodott, de rajtunk kívül még ott Jake és Becca is, amit Leával beszélgettek elmélyülten. De, amit a kis hölgy észrevett minket már ki is pattant Jake öléből, ahol eddig ült és meglepetésemre az én nyakamba vetette magát. – na apádnak már nem is köszönsz? – kérdezte Edward tettette sértődéssel a hangjában.

- Nem, mert tőled csak pár órája váltam el – erre a mondatra az egész család hangos nevetés tört fel, de a leghangosabb kacaj mégis Emmett-é volt, akiét csak Jake-é tudta felülmúl. Persze ez szerelememet egyáltalán nem boldogította, legalább is látszólag nem, de én tudtam, hogy csak színészkedik. De szegény Lea ezt nem tudta, így hamar átmászott az apja karjaiban és puszi halmokkal kezdte el bombázni őt. Ezt pedig már Edward sem hagyta szó nélkül, csiklandozni kezdte a hasát, és most a kislány kacajától zengette az egész ház. – Ne apa… hagyd abba ez… ez így nem jó… - de szegény még csak a mondatát se tudta végig mondani.

- Szerintem pedig nagyon is jó – csiklandozta tovább a lányát Edward. – Miért a kisasszony nem így gondolja? – de lassan már kezdte abbahagyni, látva, hogy lánya nem bírja már sokáig a dolgokat. – Még most se köszönsz öreg apádnak – nevetett már ő is.

- De – és nyomot, egy csókot apja homlokára, majd amilyen gyorsan csak tudta kiszabadította magát az ölelő karokból és visszaszökdécselt Becca ölébe. – De ilyent ne csinálj többet – dugta ki a nyelvét az apja felé. Amire megint csak hahotázás tört fel mindenkiből.

Ezek után senki nem szólt, még páran távoztak is a társaságunkból, ilyen volt például Rose és Alice. Ami nem igazán értettem, de Edward a fülemben súgta, hogy mindjárt jönnek vissza, csak elintéznek pár dolgot. Így is lett alig fél perc múlva – köszönhetően vámpír gyorsaságunknak – már vissza is tértek mindketten párjuk mellé.

Mindenki valaki mással volt elfoglalva, Alice Jasper-t győzködte valamiről, és úgy láttam sikerrel fog járni, Rose is Emmett-et szórakoztatta és Esme és Carlisle egymás között, beszélgettek, és ha jól sejtem a költözésről. Jake, Beccát és Leát szórakoztatta valami viccével. Én pedig Edwarddal törődtem. Annyira letört és gondolataiba merülő tekintettel bámult maga elé, hogy inkább úgy döntöttem nem fogom zavarni. De így is, tudtam mire is, gondol valójában, Brian-en. Próbálta, valahogyan kiverni a fejéből, a másik elméletem pedig az volt, hogy a megoldást akarja kitalálni, hogy ne kelljen elmenniük. Én az utóbbit tartottam valószínűbbnek.

Nem tudtam csak úgy ott állni szerelemem mellett inkább úgy döntöttem, beszélek a nővéremmel. Edwardnak még gyorsan adtam egy csókot, de szerencsémre nem kérdezte hová megyek, hiszen látta, hogy mik is a szándékaim. Gyors léptekkel közelítettem meg a hármast. Majd megfogtam Becca vállát jelezve, hogy beszélni akarok vele. Ő nem szólt semmit csak bólintott, majd arrébb sétáltunk Jake-től és Leustól, hogy ők ne halljanak semmit.

- Edward elmondott mindent – hangsúlyoztam a „minden” szót. Szerintem ebből már rájött arra, hogy mire is gondolok. De ha meg kell nevezni, hogy most mit érez, hogy elmennek és Lea is velünk, megy. – Hogy vagy most?

- Elmondom, de ezt ne itt beszéljük meg – mondta, majd elindult a gang felé. – Itt túl jó fülűek laknak – én értettem, mire is akar kilyukadni, így szó nélkül követtem. Mire már kiértem ő az erkélynek támaszkodott és maga elé bámult. Tudtam, vagyis inkább csak elképzelni tudtam mit is, érezhet most, hiszen elveszíti a lányát örökre, és ez azt jelenti, hogy én Edwardot veszítem el. Gondolattól még a szívem is összeszorult, hogy elmegy, de tudtam, hogy azért, mert a lányát akarja megvédeni egy olyan szörnytől, mint Brian. – De tényleg kíváncsi vagy rá, azok után, hogy miattam kerültél bajba?

- Hát persze – húztam magamhoz nővéremet. Tudtam, hogy magát hibáztatja a Briannal történtek miatt, de pont annyira volt felelős, mint Edward, vagyis semennyire. Arról nem ő tehet, hogy régebben egy idegbetegben bízott meg és a legjobb barátjának tartotta. – Ez az egész kész őrület. De én hiszek benne, hogy rendbe jön minden…

- Bella – szólt rám, mert jól tudta, hogy ezt még én se hiszem el. – Azért nem őrültem meg teljesen. Neked is pont úgy fáj, hogy elmennek, mint nekem. Te a szerelmedet, én a… lányomat veszítem el… - csuklott el a hangja, de nem sírt. Erősnek akart látszani, csak tudnám mi okból. Előttem, nem kell szégyellnie, hogy gyenge és kiborult, hiszen ő is számtalanszor látott engem már így és még fog is, ha Cullenék elmennek. – De legalább történt valami jó is nem? – próbálta a régi jó figyelem elterelési módszert. – Ki békültél Edwarddal, és én ennek nagyon is őrülök.

- Igen én is – mondtam. – Csak az a kár, hogy nem előbb, hogy most pedig bármikor elmehetnek. Nem akarom, hogy elmenjenek.

- Én se – válaszolt. – De ez Lea érdeke. De nem örökre mennek el, legalább is Alice szerint. Mielőtt ide értettek beszéltem vele és azt mondta még visszatértnek, csak még nem tudja mikor…

- Mindegy mikor, csak hamar – vágtam Becca szavába. – De akkor is nagyon fog hiányozni és ez ellen nem tehetek semmit. De te megértesz nem. Te is ebben a cipőben jársz… már, mint majdnem… neked itt marad Jake… legalább – tettem még hozzá.

- Hát igen ez is haladás, mondhatjuk – hajtotta le a fejét. – De attól még rossz, hogy elszakadok a lányomtól…

A mondatot már nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó és Jacob jelent meg mögötte, karjában Leával és háta mögött Ewdarddal. Tudtam, miért is jöttek, éppen most. Úgy gondolják, most lenne a legalkalmasabb elmondani Leának a dolgot, hiszen nincs mire várni. Minél előbb megtudja, annál jobb lesz mindenkinek, és annál előbb el tudja majd fogadni. Így nem fog majd neki annyira fájni a dolog, de mindig megmarad majd ez a heg és nem csak a csöppségnek, de Beccának, Edwardnak és nekem is.

Becca rám majd szerelmére és legvégül Edwardra nézett, kitől csak egy bólintást kapott. Ez annak volt a jele, hogy itt az idő. Nővérem is bólintott, majd követni kezdtünk mindannyian Edwardot, aki idő közben lesétált a lépcső és az erdőbe igyekezett. Egy szót se szólt senki egészen addig, míg Edward le nem ült egy farönkre és fejét tenyerébe fektette. Akkor a lánya ment oda hozzá, aki előtte még kiszállt Jacob karjaiból. Odarohant az apjához és a haját kezdte el simogatni, ez szerelmem megfogta a kislány kezét, majd a szájhoz húzta és megpuszilta.

- Mi a baj apu? – kérdezte Lea megszeppenve, majd az apja ölébe ült és Edward arcát kezdte el nézni. Majd pedig a miénket, az anyjáén elidőzött, aki már lassan sírni kezdett, de Jake mellette volt és átölelte a vállat. Majd vissza az apjáéra.

Szerintem, sejtette, hogy nincs valami rendben, mert hol Edwardot, hol Beccát figyelte. Nagyon okos volt, ahogyan már szerelmem is mondta párszor. Így nem lepődtem volna meg, ha rájön miről is, van szó. Hogy valamit titkolunk előtte.

- Tudod kicsim – kezdte el Edward. – Van valami, amit még nem tudsz, és el kell, hogy mondjak neked – szerelemem pár pillanatra megállt, és lánya arcát fürkészte, aki nagy szemekkel nézett rá. – Tudod már volt is róla a szó, de te nem örültél neki… szerintem emlékszel igaz? – a kislány bólintott, már könnyes szemekkel. – Nekem is nehéz elhagynom ezt a város, de muszáj mennünk…

- De én nem akarok elmenni – nyafogott Lea. – Itt van anyu, Bella és Jake – mutatott végig rajtunk. – Nem akarom itt hagyni őket – sírta el végül magát. Erre nővérem kiszabadította magát Jake ölelő karjai közül és odaszaladt lányához és kivette Edward kezéből.

- Ssss kicsim – próbálta nyugtatni lányát Becca, de nem sok sikerrel, mert ő is nagyon ki volt borulva, még ha nem is vallotta volna be senkinek se. – Ez nem olyan rossz, láthatsz új helyeket és apukád nagyon fog rád vigyázni – ezt már inkább Edwardnak szánta, aki erre csak bólintott, hogy úgy is lesz.

- De én veled akarok maradni – sírt tovább unokahúgom. – Én itt akarok maradni veled.

- Tudom, tudom – suttogta lánya fülébe Becca. Jól tudtam, hogy neki is pont úgy fáj ez, mint lányának. Még is próbált erős lenni. Az egész helyzet annyira megható és rossz volt egyszerre, így az én szememből is kezdtek folyni a könnyeim.

Nem tudtam, megállni, hogy ne sírjak. Mire csak azt vettem észre, hogy valaki magához húz, és megölel. Az a valaki nem volt más, mint Edward. Ő is nagyon szomorú volt, attól, hogy így kell látni az ő tündérkéjét. Tudtam, hogy most nem hagyhatom el magam, és a támaszául kell szolgálnom. Úgy éreztem, hogy meg kell őt vigasztalnom valahogyan. Csak egy gond volt ezzel az ötlettel én is bánatos voltam, hogy el kell veszítenem őt.

A következő pillanatban már azt hallottam, hogy Jake-ből egy morgó üvöltés tör ki, ezt pedig Edwarddé követte. Nem értettem a két fiút. El sem tudtam képzelni mi is, üthetett beléjük. Majd Jacob-ra pillantottam, aki remegni kezdett, majd a következő pillanatban egy hatalmas vöröses farkas termett a helyén. Fogalmam sem volt mi történt és nem is volt túl sok időm foglalkozni vele, mert Edward a háta mögé lökött és a farkas is Becca és Lea elé ugrott védekező pózban.

- Menjetek vissza a háza – kiáltotta el magát Edward. Mi pedig lányok, nem tiltakoztunk, hanem elindultunk. – Itt van Brian.

- Nyugi majd mindent elmondok – mondta Becca a futás közben. – De érjük el a házat - én is egyet értettem nővéremmel, de még vissza-visszapillantottam a fiúkra. Aki éppen akkor vetették be magukat az erdő sűrűjébe.

Mind a ketten próbáltunk, minél gyorsabban futni, de még is olyan volt, mintha már egy évszázada közelítenénk meg a házat. De végül azért még is sikerült odaérnünk. Amilyen gyorsan csak tudtunk berohantunk a ház nappalijában, hol szerencsére mindenki ott volt. Amit meglátták a zihált külsőnket, máris mindenki arcára kiült a rémület.

- Nem látom Edwardot – kiáltott fel Alice, Jasper mellől. – Mi történt lányok? – közben odajött hozzánk Esme és Rose és leültettek minket a kanapéra.

- Nem tudom, egyszer csak Jake farkas lett… - kezdtem bele.

- Nem érezték Brian-t a közelben – szakított félbe nővérem. A mondata végére, mindenki arcára kiült a rémület. Tudtam, hogy valami nagy baj van, csak nem tudtam, hogy mi. Még is elsőnek Carlisle kapcsolt.

- Fiúk – szólt fiainak, aki pillanatok alatt mellette termettek. – Menjünk, segítsük nekik! – Jazz és Emmett is csak bólintottak, hogy egyet értenek apjuk döntésével. – Ti – fordult feleségéhez és lányihoz. – itt maradtok és megvéditek őket – mutatott ránk. Azzal a fiúk már távoztak is az ajtón, egyenesen be az erdőbe, ahol egyből elnyelte őket a sűrű.

- Rendben – hangzott el a három beleegyező válasz egyszerre, majd Rose vette át a szót. – Körülnézek kint, nincs-e valami veszélyforrás – azzal ő is kiment.

- Bezárok mindent – szólalt meg Esme, és ő is távozott.

Alice még maradt egy ideig, de ő is elment valami buta kifogással. Szerintem tudta, hogy beszédünk van Beccával. Mert vitte magával, a kicsi lánykát is. Lea azóta nem szólt semmit se, mióta szerelmem elmondta neki a költözés hírét. De én nem ezzel voltam elfoglalva, hanem hogy tudjam, hogyan is van Edward és mi, történik vele és, hogy, hogyan lett Jake-ből farkas. Becca érezhette szemeimet magán, mert rám nézett és nagyot sóhajtott.

- Most mondjam vagy rá, érek vele később is? – kérdezte. Hangjában nem volt semmi gúny inkább, valami olyas mit hallottam ki, mintha elárulna valakit. Aki Jacob volt, de engem akkor is érdekelt az igazság. Tele volt kérdésekkel a fejem. hogyan lett Jake farkas az egyik pillanatról a másikba?

- Igen, most – feleltem. – Úgy sincsen jobb dolgunk, mint várni és ez alatt az idő alatt elmondhatsz mindent. Mert őszintén nem értek ebből az egészből semmit sem – fejeztem be az érvelésemet.

- Rendben – kezdte el a mesét. – Jake ő… vérfarkas – a szó hallatára leesett az állam és kikerekedtem a szemeim. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy Jake, mint vérfarkas. Ez engem teljesen meglepett. – Én is hasonlóképpen reagáltam elsőre – kacagott fel nővérem, de rögtön abba hagyta, amit megláttam nem éppen kedves szememet és arcomat. – De jobb is, ha folytatom – kuncogott tovább, de már csak magában. Én pedig bólintottam, hogy folytassa. –Ő és a, La push-i vérfarkasok, igen mind – helyeste mikor megint furcsa képet vágtam. – Tudod ez elég bonyolult, de a történetet már ismerd – és igaza is volt, most már emlékszem.

Jake mesét arról, mikor lenn voltunk a parton, hogy honnan is származtatják magukat a törzsével. Amit akkor hallottam, akkor még azt hittem, hogy egy rémmese. Hogy vannak a hidegek, vagyis vámpírok és a farkasok. De ez akkor még hihetetlennek volt, de ma már nem is értem, hogy lepődhettem meg rajta. Hiszen ha vannak vámpírok, akkor ennyi erővel lehetnek vérfarkasok is. De még mindig volt pár kérdésem…

- És te nem… félsz tőle? – utaltam Jake, de csak nevetést kaptam válaszul.

- Jake-től… ne nevettess – kacagott tovább. – Tudom, hogy mit farkas ijesztő és hatalmas, hidd el ő akkor is kezes bárány, tud lenni. Igaz én elfogult vagyok, mert bevésődtünk egymásba.

- Hogy mit csináltatok? – kérdezettem. – Bevésődtetek? Ne haragudj Becca, de ezt el kell még magyaráznod nekem, mert ez nekem magas.

- Oké, elmondom mit jelent – kezdett bele. – Ez olyan, mint szerelem első látásra, de még is több. Olyan, mint ha egy láthatatlan valami kötne minket össze. Ez csak akkor történik meg, ha a fiú, jelen pillanatban Jake eléri azt a kor, hogy farkas legyen, mi is akkor kezdtünk el többet érezni egymás iránt, mint barátság. Ő az én lelki társam, érted?

- Igen – bólintottam. – Nagyon is értem, miről beszélsz. Oda meg vissza vagy Jacob Black ért.

- De nincs is már választásom Bella – mosolygott. – nélküle meg is halnék, ez az egész örökre szól. Ez így nem lehet elmagyarázni, hogy mi is van köztem és Jake között.

- Ő a te nagy szerelmed… – mondtam, de nem tudtam be fejezni a teljes mondatomat. Mert hirtelen megfelejtek az ajtóban a Cullen fiúk és mögöttünk Jake, de Edwardot sehol sem láttam. Ettől pedig valami nagyon is rossz érzés kerített hatalmába. Szaporán kezdtem el venni a levegőt, de mégis úgy éreztem, megfulladok. – Hol van Edward?


Chat-re is lehet írni komikat és légyszi írjatok is!

25. fejezet

Moonshiny



25. Fejezet – Búcsú



(Edward szemszöge)




Kedves Edward! – kezdtem olvasni a levelet. – Tudok a lányodról. Gratulálok! – ennyi volt csak a papíron se több, se kevesebb. De ebből a pár sorból is tudtam a jelentését.

Mivel nem kapta meg Beccát, most Leára fáj a foga, de őt semmi pénzért nem engedem át neki. Inkább megölöm Briant. Nem engedhetem, hogy bántsa őt, hiszen Lea a napfény sötét életemben, mióta ő megszületett én is vele, születtem újjá.

De mégis mit kéne tennem? El kell vinnem a közelből Leát, el kell, hogy költözünk. De ha ezt lányom meghallja teljesen ki lesz borulva, mint legutóbb és megszökik és talán így pont Brian karjaiba fog futni. Tudom, hogy ezzel Becca is egyet fog érteni.

Én se szívesen hagyok itt mindent, főleg nem Bellát, de muszáj ezt megtennem a családomért. Szeretem Forskot, oly sok mindent adott nekem szerelemet, gyermeket, de azt is tudom, hogy mennünk kell. Hiszen már úgy is terveztünk, csak még nem döntöttünk az időpontról, de Brian segített ebben.

Felnéztem végre a levélről és családom aggódó tekintetével találtam szembe magamat. Mindenki fejében az, járt, hogy mire is jutottam, de közben már mindenki rá is jött, csak nem akarják elfogadni. De tudják ez a legjobb megoldás.

- Biztos vagy benne? – szólalt meg elsőnek Jasper fivérem. De én csak bólintottam. Ő képességeinek köszönhetően megértette miért is döntöttem így. Nekem is ugyan úgy rossz elmenni, ha nem jobban. – Akkor pakoljunk! – mondta Jazz. – De neked - nézett rám mindentudó szemekkel - van még egy-két dolgod – azzal átölelte Alice és a ház felé vette az irányt. A többiek pedig követték.

De még mielőtt mindenki bement volna apám hátra fordult és a szemembe nézett: Menj el hozzá, búcsúzz el! – üzente gondolatban. Én pedig nagyon is jól tudtam, mire gondol. Név szerint Bellára. Ezzel még tartozom neki, ha már annyi minden rosszat élt át velem kapcsolatban és persze Beccának is el kell mondanom, hogy elmegyünk és ő is, elbúcsúzhasson lányunktól.

Ezzel az elhatározással újra az erdőbe vetettem magam, a Swan ház felé. Az út nem volt hosszú nagyjából tíz percembe került. Ahogyan kiértem a tisztásra, láttam, hogy Charlie még nem ért haza az őrsről. A kocsija nem volt a feljárón. Így nem lesz senki, aki kidobna a házból – nem mintha esélye lenne ellenem. A nappaliból szűrődött ki a fény, így úgy döntöttem az ajtón át, megyek be a házba.

Emberi tempóban indultam meg a ház felé. Elértem a bejárati ajtót és bekopogtam, pár másodperc múlva nyílt is az ajtó, de meglepetésemre egyik Swan lány sem állt a küszöb másik oldalán, helyettük inkább egy sokkal nagyobb személy volt az. Egy indián fiú volt, Jacob Black. De ő is pont úgy meglepődött újbóli itt létemen, mint én, hogy ő nyitott ajtót.

Nem kérdezett semmit csak kitárta előttem és én készséggel beléptem rajta. A nappali felé indultam el, ahonnét a lányokat sejtettem. Az egyik lány meg is láttam, amit a kanapén ülve bámul maga elé és egy papír fecnit tart a kezében. A papírdarab hasonlított arra, amit én is olvastam nemrégiben és még mindig a kezemben tartottam. Becca ült a kanapén sírástól könnyes szemekkel.

Ekkor ért be Jake is a szobába és egyből a lány mellé ült. Majd átölelte a vállát és magához húzta. Közben pedig intett felém, hogy üljek le. Elültem, de valami furcsán rossz érzés kerített hatalmába. Nem tudtam, hogy mi az, de azt sejtettem, hogy nem sokára meg fogom tudni.

- Ezt előbb találtam ez – szólalt meg Jake és kivette szerelme kezéből a papírlapot és felém, nyújtotta. Elvettem tőle és magamban kezdtem olvasni. Ugyan az állt rajta, mint az én kezemben lévőn. – És ha jól gondolom te is, kaptál egy ilyen igaz – fejezte be a mondatát az indián fiú.

- Igen – bólogattam hevesen. – Ezért is jöttem. De azt nem értem, hogy hogyan tudhatta meg. Pedig mindent elkövettünk, hogy ez ne derüljön ki… - folytattam volna tovább, de valaki félbeszakított.

- Úgy látszik még se eleget Edward – szólalt meg ittlétem bennem először Becca. Bármennyire is furcsa hangjában nem volt semmiféle gúny vagy harag a hangjában, sokkal inkább tele volt fájdalommal.

Az ő fejében, pont úgy, mint Belláéban se tudtam olvasni. De annyira már ismertem, hogy tudtam miért is, mondta azt, amit mondott. Tudatosul benne, hogy el kell búcsúzni a lányától talán örökre. Ez pedig nagyon is fájt neki. Megértettem őt, hisz én se érezném magam sokkal jobban magam egy ilyen pillanatban. De azt is tudtam, hogy megérti, ezt csak fáj neki.

- Muszáj ezt tennünk Beks – álltam fel és oda akartam menni hozzá, hogy átöleljem, de Jacobnak ezt nem nagyon tetszett, morogni kezdett. Persze Becca szúrós szeminek köszönhetően nem ugrott nekem. Becca felállt és ő maga húzott magához, de persze erre is kaptunk egy morgást. De nem foglalkoztunk vele. – Vigyázni fogok rá – súgtam Becca fülébe ezt a mondatot. Erre ő elhúzódott tőlem.

- Tudom – mondta alig hallhatóan, de a teremben még is mindenki hallotta. – Lea már tudja? – kérdezte, de csak fajrázást kapott válaszul. – Akkor, ha nem bánod én is ott lennék, ha elmondod?

- Persze, hogy nem, meg is akartalak rá kérni, de előtt, muszáj beszélnem Bellával – vallottam szint, hogy miért is jöttem. – De ti addig elmehetek hozzánk – Becca furcsán nézett rám. – Hogy Leaval lehess és én is nyugodtan, beszéljek a húgoddal.

- Megértem – majd kézen fogta Jaket és elindultak a házból kifelé.

Még láttam, ahogyan Jake emberi formában beveti magát az erdőbe, majd farkasként tér vissza. Majd Becca ráül a hátára, és már is együtt száguldanak a fák sűrűi között. Még bámultam utánuk pár percig, majd vettem pár mélyebb lélegzetet és elindultam szerelmem szobája felé. Vámpírsebességgel száguldtam fel a lépcsőn, majd megálltam egyenesen az ő szobaajtaja előtt. Nem akartam megint csak úgy rátörni, mint legutóbb, így csak kopogás után nyitottam be.

A szobában nem volt túl nagy a változás, minden úgy volt, ahogyan legutóbb láttam. Bella is ott volt. Az ágyán feküdt nekem hátal, így nem igazán vett észre. Szerintem még a kopogásomat se hallotta, ugyan is jó fülemnek köszönhetően hallottam, hogy szipog. Megszakadt a szívem, hogy tudtam, hogy miattam, van ennyire kiborulva, és én tehetek arról, hogy most ilyen állapotban van. Bár hagytam volna őt békén mikor még lehetett, akkor nem szenvedne most miattam.

Nem bírtam tovább nézni azt, ahogyan sír így ismét vámpírgyorsasággal mellette termettem. Leültem az ágy szélére és megérintettem a vállát, ő erre összerezzent és felemelte a fejét. Meglepődve és kétségbeesetten nézetem rám egyszerre. Úgy nézett, mintha nem akarna hinni a szemének. Amit persze meg is értek, hiszen nem régen hagytam őt itt.

- Mit keresel te itt? – ült fel és közben letörölte arcáról a könnycseppeket, amik miattam vannak az arcán. – Azt hittem haza mentél.

- Úgy is volt – mondta. – de visszajöttem. Beszélnünk kell valamiről – meglepődve nézett rám, de még se szólt közbe, engedte, hogy folytassam. De jelen pillanatban jobban örültem volna, ha mond valamit, mert még nem tudtam, hogyan is búcsúzzak el tőle. Még én magam sem voltam kész arra, hogy örökre búcsút vegyek, attól a lánytól, aki életre keltette a szívemet. Nem akarom itt hagyni őt, de tudom, nincsen más megoldás. – Történt valami és ennek köszönhetően el kell mennünk Forks-ból – mondtam ki végül.

- De még is mi? – kérdezte félig hangosan, félig szomorúan. – Nem kell elmennetek azért, mert mi már nem leszünk együtt…

- Nem is ezért megyünk, ha csak ez lenne, akkor nem mennénk. Épp ellenkezőleg – mondtam -, harcolnék érted és a bizalmadért.

- Ezt akkor nem értem – mondta a síráshoz közeli hangon. – Nem akarom, hogy elmenj…

- Elhiszem és én se akarok – fogtam kezembe az arcát. – De sajna, muszáj…

- Akkor azt mondd el mi történt! – szólított fel könyörgő hangon. – Ezt még megérdemlem, hogy elmond, mi is az ok, hogy itt hagytok mindent ilyen gyorsan… - majd csend lett, mintha rájött volna a dolgokra. – Brian miatt? – kérdezte.

- Igen – bólintottam. – Nem tudom, hogyan de tud Leáról és félek, hogy most ő lesz a következő, akit bántani akar. Ő pedig nem engedem csak úgy oda – álltam fel és fel-alá kezdtem el mászkálni a szobában. – Lea a lányom, nem engedem, hogy baja essen – csak beszéltem és beszéltem, úgy látszik, most tört ez fel belőlem.

Már nem tudom hányadszor tettem meg ugyan azt az utat oda-vissza, de nem is érdekelt. Egészen addig nem foglalkoztam vele, míg meg nem éreztem két gyenge kart a hátamon, ami átölel. Eldermedtem, de tudtam, hogy Bella áll mögöttem és ő az, aki átölelt. Átfogtam az ölető karokat és hagytam magamat megnyugtatni, Bella közelség jót tett. Lehiggadtam, majd megfordultam és úgy öleltem át szerelmemet. Fejemet belefúrtam gyönyörű, selymes hajába és hagytam, hogy átjárjon ez az érzés. Élveztem a közelségét és tudtam, hogy ő is hasonlóképen érez ebben a pillanatban.

Hosszú percekig álltunk csak ott és öleltünk egymást. De a pillanatot Bella szakította meg. Elhúzódott tőlem, annyira, hogy lábujjhegyre állhasson és ajkait az enyémre, tehesse. Nem húzódtam el tőle. Ellenkezőleg, hagytam, hogy ajkaink egyesülhessenek. Már csak milliméterek választottak el minket egymástól, de szerencsére ezek is gyorsan eltűntek. Így szabadon engedhetünk vágyainak. A csók gyönyörrel töltötte el a testem minden egyes porcikáját. Élvezettel a faltam az ő ajkait, olyan volt, mintha kinyitották volna számomra a mennyek kapuját. Szája minden apró szegletét bejártam, de ő megszakította a csókunkat, majd gyorsan kezdte el szedni a levegőt és szívet is vagy ezerszer gyorsabban pumpálta a vért. Arcomon rögtön megjelent egy mosolyom, mert tudtam, hogy ezt én váltottam ki belőle.

- Most min mosolyogsz? – kérdezte, de az ő arcán is megjelent egy mosoly. Örültem, hogy végre boldognak látom és tudom, hogy ezt én váltottam ki belőle, csak azt sajnálom, hogy pont most kell őt elveszítenem, pont most mikor minden rendbe jöhetett volna.

- Semmin, csak rajtad – válaszoltam, és láttam az arckifejezésén, hogy nem teljesen érti, hogy mi is van velem. – Tudod, azzal hogy vámpír vagyok, vannak képességeim és hallottam, ahogy a szíved vert a csók végén – újabb mosoly jelent meg az arcomon.

- Mit értesz a képességek szó alatt? – kérdezte. Persze, hogy megkérdezte, hiszen nem mondtam el mindent a vámpírsággal járó dolgokról, csak azzal voltam elfoglalva, hogy visszaszerzem őt és a bizalmát.

- Biztos, hogy tudni akarod? – bólintott, így folytattam. – Hát, nagyon gyorsak és erősek vagyunk, jó a hallásunk és a látásunk, a napon csillog a bőrünk, remek a memóriánk, halhatatlanok vagyunk…

- Hogy mik? Halhatatlanok? – lepődött meg a szó hallatán. Amit persze nem is csodálok. Nem mindennap beszél az ember halhatatlanokkal.

- Igen, de vannak néhányunknak különleges képessége – újra szólásra nyitotta a száját, de én lefogtam az ujjammal, és úgy folyattam. – Például Alice látja a jövőt, Jasper képes az érzelmeidet irányítani, én pedig… olvasok a gondolatokban…

- Hogy mit csinálsz? – lepődött meg újból. – Ez enyémben is? Hallottad a gondolataimat?

- Nem,a tiédben és Beccáéban valami oknál fogva nem tudok, de a többi emberében annál inkább – ezt egy pár perces csend követte, hagytam neki, hogy feleméssze a dolgokat, amiket hallott, nem akartam, hogy megrémüljön ettől az egésztől.

- Oké – törte meg a csendet. – Te vámpír vagy – mondta ki a tényeket, elég nyugodt hangon, teljesen úgy, mintha ez lenne élete legnormálisabb dolga. – De ha az vagy, akkor vér iszol, emberit?

- Nem, nem – tiltakoztam egyből, nem akartam, hogy emiatt féljen tőlem. – Tudod én és a család vegetáriánusok, vagyunk – a szó hallatára felhúzta a szemöldökét. – Mármint csak az állati vér iszunk meg, persze vannak olyanok is köztünk, akik emberit isznak, például…

- Brian – fejezte be helyettem a mondatot. – Vele meg mi történt? Mondott pár dolgot, de mindig olyan zavart volt, nem igazán értettem semmit. Mondd el, kérlek – nem tudtam, hogy jó lenne-e hallani ezt a történetet, de azt is tudtam, hogy jogában áll tudni az igazat. – Kérlek!

- Renden, de előre mondom hosszú lesz – próbáltam oldani ezt a feszültséget, ami kialakul az elmúlt másodpercekben. – Akkor az lesz a legjobb, ha a legelejéről kezdjünk. Három éve költözünk ide a családommal. Persze a látszat kedvért suliba jártunk, ott ismertem Beccát. Becca legjobb barátja volt Brian, de ő nem csak barátságot érzett a nővéred iránt, jóval többet. Beccával egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és a fiú úgy érezte, hogy elrabolom tőle. Teljesen megőrült. Becca nyomában járt, mint valami kísértet. A régén a nővéred már rettegett tőle, így tőlem kért segítséget, Briannal kapcsolatban – itt pár perc szünetet hagytam, hogy feldolgozhassa a hallottakat, de hamar folytattam, mert láttam, hogy ez még nem kavarja fel annyira. – Szóval egyik alkalommal elvittem hozzánk Beccát és Brian követett minket. Berontott a házunkba és azt üvöltötte, tudja, hogy mik is vagyunk és megöl minket. Még ma napig se tudom, hogyan került hozzá egy kés, de Beccának rontott és azt mondta, hogy ha az övé nem lesz, akkor az enyém se – ennél a résznél Bella többször fordította el a fejét a szörnyűségtől, de ha már itt tartottam nem hagytam abba. – Én elé álltam és mikor a fiú elénk ért ellöktem úgy, hogy elrepült pár métert – Bella meglepődött a méter szónál. – Erősek vagyunk – emlékeztettem. – na de minden is, nem esett nagyon baja, de a kés még nála volt, és belesett. Elvérzett volna, ha nem változtatom át. Így tett vámpír én változattam át, hogy ne haljon meg, de már megbántam.

- És mi történt utána? – kérdezte. – Miért nem maradt ő is vega, mint ti?

- Mikor befejeződött az átalakulás és felébredt elmondtunk neki, hogyan lett az, ami – adtam meg a választ. - És persze mondtunk, hogy maradjon velünk, de nem akart. Azt mondta, hogy elmegy, és majd csak akkor jön vissza, ha jónak látja és, hogy felkészül a bosszúra – fejeztem be a mesélést.

Ezek után néma csend telepedett a szobára. Én nem akartam megszólalni, csak Bellával lenni és nézni őt, ezt a csodát, amit rövid ideig a magaménak tudhattam. Hogy ő miért nem szólt nem tudom, de ha jól sejtettem az elhangzottakat próbálta megemészteni.

A csend most valóban jól esett több szempontból is. Az első mindjárt a lányom, Lea. Fogalmam sem volt, hogyan is kéne, közöli vele, hogy elmegyünk, és itt hagyjuk a mamáját. Nem akartam elszakítani Beccától, de mind a ketten tudjuk ez a legjobb a lányunknak. Ő is csak biztosságos helyen akarja tudni. A másik nagy dilemmám, hogy el kell szakadnom Bellától, pont most, mikor úgy látszott minden rendbe jött közöttünk.

- Min gondolkodsz ennyire? – törte meg a csendet szerelmem gyönyörű, dallamos hangjával.

- Csak Leán és rajtunk – válaszoltam, majd egyből folytattam is, mikor kíváncsiság ült ki az arcára a mondatom miatt. – Lea még nem tudja, hogy elmegyünk és félek, ha megtudja, megint elszökök. Téged pedig nem akarlak itt hagyni.

- Értelek – bólogatott. – És én is így érzek, de Lea az első – fogta meg a kezemet. – Érte, teszed, nem másért. De ha már itt tartunk, miért nem mondtad még el, és miért szökne meg? – kérdezte.

- Nem akarja itt hagyni az anyát…

- Ez érthető – vágott a szavamban. – Nekem is rossz volt ott hagyni Reneé-t, Lea meg még olyan kicsi. Nem csoda, hogy kötődik a nővéremhez.

- Én megértem – folytattam Bella eszmefuttatását. – Hidd el! De akkor sem engedhetem, hogy Brian kárt tegyen be. Ő a lányom és én beleőrülnék, ha valami baja esne.

- Szerintem, meg fogja érteni – válaszolt Bella. – Csak hagyj neki időt, arra, hogy elbúcsúzhasson tőle.

- Hagyok is – mondtam. – Becca és Jake már ott vannak nálunk. Beks megkért, hogy hadd legyen ő is, ott mikor elmondom és ez szerintem is jó ötlet. Így ő is segíthet megérthetni a lányunkkal.

- Akkor jobb lenne, ha mi is indulnánk – a mi hallatára egy kicsit meglepődtem. Nem értettem Bella miért beszélt többes számban, de a választ nem sokkal később megtudtam. – Én pedig tőled szeretnék elbúcsúzni. Szeretnék veled annyi idő eltölteni, amennyit csak lehet.

- Akkor induljunk is el – örültem, hogy Bella ezt mondja és, hogy velem akar lenni. Ebből tudtam, hogy nem csak nekem lesz nehéz az elválás, de neki is. Úgy látszik, mind Alice-nek, mind Beccának igaza volt abban, hogy ki fogok, még béküli szerelmemmel.

Ezzel a gondolattal a fejemben felálltam, magammal húztam őt is. Leszáguldoztam vele a lépcsőn majd a ki a házból, át a kertjükön, egészen az erdő tövéig. De ott ő visszarántott. Nem értette, mi történt velem és miért is viszem én őt az erdőbe, ez mind az arcáról olvastam le. Erre ismét csak mosolyognom kellett, majd megsimogattam az arcán, ezzel jelezve, hogy nincs mitől tartani.

- Ugorj a hátamra! – válaszul ismét csak egy érthetetlen arckifejezést kaptam. – a vámpír tulajdonságaim – emlékezettem és ő erre csak bólintott, majd szó nélkül felugrott a hátamra. Én pedig már rohantam is az erdőn át a házunkig.


Amit írtam az előzetes végére, az ugyan úgy fenn áll továbbra is.
Azokat, aki pedig biztatnak, hogy érdemes írnom köszönöm szépen és innen üzenem nekik, hogy nekik szívesen írnék tovább.
A kommentárokat várom, de ha a Chat-re írtok nekem az úgy is megfelel.