26. fejezet

Moonshiny




26. Fejezet – Farkasok már pedig vannak




(Bella szemszöge)



Felszálltam Edward hátára. Majd ő másodpercek alatt az erdőben termett. Mikor azt mondta gyors, nem hittem volna, hogy ennyire. A fák csak úgy suhantak el mellettünk, és úgy néztek ki, mint egy elmosódott festmény. A szememből már-már csorogtak le az arcomon a könnyek, de én ezt mégis élveztem. Nekem ez a fajta, rohanás nagyon is tetszett, de csak, mert vele voltam.

De nagy szerencsétlenségemre túl gyors volt szerelmem, akivel alig pár órája szakítottam, majd újra együtt vagyunk. De el is szakadunk, mert ők elmennek és ez a felismerés valami elemi erővel tört rám. Úgy éreztem, nem kapok levegőt és kiszárad a szám. Nem akartam pont most elveszíteni őt. Hiszen minden olyan lehetett volna, mint régen. Erre, tessék Brian megint közbe szólt, csak most nem Beccára vagy éppen rám, hanem egy ártatlan teremtményre, Edward lányára fáj a foga.

Pedig az a kislány nem tehet semmiről, hiszen még annyira ártatlan, még talán semmi rosszat nem tett. Csak annyit, hogy Brian ellenségének a lánya. Nem tudom, hogyan vagy miért, de az alatt a rövid idő alatt, míg vele voltam, nagyon is megszerettem. De valljuk be ki nem, szeretne meg egy olyan kis tündért, mint Lea. Hiszen engem is már az első találkozásnál elcsábított az édes mosolyával és a személyiségével.

Gondolataimból, egyszer csak egy hang rántott ki, név szerint Edward, kezdte el rángatni a vállamat, mikor a nevem többszöri ismétlésére sem válaszoltam. Eléggé elbambulhattam.

- Bella, szívem jól vagy? – hallottam már a kérdést vagy századszorra, de az agyamig csak most jutott el teljes egészében. – Túl gyorsan futhattam…

- Nem, nem dehogy is – ellenkeztem, mielőtt magát kezdené el hibáztatni. – Én vagyok a hibás, elbambultam, egy-két dolgon.

- És pedig min? – kérdezte már kedvenc félmosolyommal kíséretében Edward. – Már ha szabad tudnom? – nyomott egy csókot az ajkaimra.

- Persze – válaszoltam. – Csak Leán, remélem nem lesz semmi baja és Brian nem rajta, akar bosszút állni, hogy neked ártson… nagyon megszerettem ezt a kislányt.

- Őt ki nem szeretni – vigyorgott Edward büszkén. – De komolyra véve a szót igazad van. Én is pontosan ettől félek. Lea, - kalandozott el a hangja. –Még annyira törékeny és apró, plusz az én kicsi lányom – annyira szeretett teljesen beszélt a lányáról, hogy teljesen meghatódtam a szavaitól.

Eddig is tudtam, hogy mennyire oda van a lányáért, de nem is sejtettem volna soha, hogy ennyire. Már az, ahogyan beszél róla és a szeme csillogásából, vagy a mozdulataiból tudom, hogy, hogyan is érez a lánya iránt.

- Menjünk be – zavarta meg kellemes hangjával a gondolatmenetemet. Csak bólintottam, hogy egyet értek, mire ő csak megfogta a kezemet és a ház felé húzott. A ház már nem volt teljesen ismeretlen számomra, hiszen már voltam itt egy párszor. Így nem lepődtem meg, mikor a nappaliban kötöttünk ki, ahol az egész Cullen család tartózkodott, de rajtunk kívül még ott Jake és Becca is, amit Leával beszélgettek elmélyülten. De, amit a kis hölgy észrevett minket már ki is pattant Jake öléből, ahol eddig ült és meglepetésemre az én nyakamba vetette magát. – na apádnak már nem is köszönsz? – kérdezte Edward tettette sértődéssel a hangjában.

- Nem, mert tőled csak pár órája váltam el – erre a mondatra az egész család hangos nevetés tört fel, de a leghangosabb kacaj mégis Emmett-é volt, akiét csak Jake-é tudta felülmúl. Persze ez szerelememet egyáltalán nem boldogította, legalább is látszólag nem, de én tudtam, hogy csak színészkedik. De szegény Lea ezt nem tudta, így hamar átmászott az apja karjaiban és puszi halmokkal kezdte el bombázni őt. Ezt pedig már Edward sem hagyta szó nélkül, csiklandozni kezdte a hasát, és most a kislány kacajától zengette az egész ház. – Ne apa… hagyd abba ez… ez így nem jó… - de szegény még csak a mondatát se tudta végig mondani.

- Szerintem pedig nagyon is jó – csiklandozta tovább a lányát Edward. – Miért a kisasszony nem így gondolja? – de lassan már kezdte abbahagyni, látva, hogy lánya nem bírja már sokáig a dolgokat. – Még most se köszönsz öreg apádnak – nevetett már ő is.

- De – és nyomot, egy csókot apja homlokára, majd amilyen gyorsan csak tudta kiszabadította magát az ölelő karokból és visszaszökdécselt Becca ölébe. – De ilyent ne csinálj többet – dugta ki a nyelvét az apja felé. Amire megint csak hahotázás tört fel mindenkiből.

Ezek után senki nem szólt, még páran távoztak is a társaságunkból, ilyen volt például Rose és Alice. Ami nem igazán értettem, de Edward a fülemben súgta, hogy mindjárt jönnek vissza, csak elintéznek pár dolgot. Így is lett alig fél perc múlva – köszönhetően vámpír gyorsaságunknak – már vissza is tértek mindketten párjuk mellé.

Mindenki valaki mással volt elfoglalva, Alice Jasper-t győzködte valamiről, és úgy láttam sikerrel fog járni, Rose is Emmett-et szórakoztatta és Esme és Carlisle egymás között, beszélgettek, és ha jól sejtem a költözésről. Jake, Beccát és Leát szórakoztatta valami viccével. Én pedig Edwarddal törődtem. Annyira letört és gondolataiba merülő tekintettel bámult maga elé, hogy inkább úgy döntöttem nem fogom zavarni. De így is, tudtam mire is, gondol valójában, Brian-en. Próbálta, valahogyan kiverni a fejéből, a másik elméletem pedig az volt, hogy a megoldást akarja kitalálni, hogy ne kelljen elmenniük. Én az utóbbit tartottam valószínűbbnek.

Nem tudtam csak úgy ott állni szerelemem mellett inkább úgy döntöttem, beszélek a nővéremmel. Edwardnak még gyorsan adtam egy csókot, de szerencsémre nem kérdezte hová megyek, hiszen látta, hogy mik is a szándékaim. Gyors léptekkel közelítettem meg a hármast. Majd megfogtam Becca vállát jelezve, hogy beszélni akarok vele. Ő nem szólt semmit csak bólintott, majd arrébb sétáltunk Jake-től és Leustól, hogy ők ne halljanak semmit.

- Edward elmondott mindent – hangsúlyoztam a „minden” szót. Szerintem ebből már rájött arra, hogy mire is gondolok. De ha meg kell nevezni, hogy most mit érez, hogy elmennek és Lea is velünk, megy. – Hogy vagy most?

- Elmondom, de ezt ne itt beszéljük meg – mondta, majd elindult a gang felé. – Itt túl jó fülűek laknak – én értettem, mire is akar kilyukadni, így szó nélkül követtem. Mire már kiértem ő az erkélynek támaszkodott és maga elé bámult. Tudtam, vagyis inkább csak elképzelni tudtam mit is, érezhet most, hiszen elveszíti a lányát örökre, és ez azt jelenti, hogy én Edwardot veszítem el. Gondolattól még a szívem is összeszorult, hogy elmegy, de tudtam, hogy azért, mert a lányát akarja megvédeni egy olyan szörnytől, mint Brian. – De tényleg kíváncsi vagy rá, azok után, hogy miattam kerültél bajba?

- Hát persze – húztam magamhoz nővéremet. Tudtam, hogy magát hibáztatja a Briannal történtek miatt, de pont annyira volt felelős, mint Edward, vagyis semennyire. Arról nem ő tehet, hogy régebben egy idegbetegben bízott meg és a legjobb barátjának tartotta. – Ez az egész kész őrület. De én hiszek benne, hogy rendbe jön minden…

- Bella – szólt rám, mert jól tudta, hogy ezt még én se hiszem el. – Azért nem őrültem meg teljesen. Neked is pont úgy fáj, hogy elmennek, mint nekem. Te a szerelmedet, én a… lányomat veszítem el… - csuklott el a hangja, de nem sírt. Erősnek akart látszani, csak tudnám mi okból. Előttem, nem kell szégyellnie, hogy gyenge és kiborult, hiszen ő is számtalanszor látott engem már így és még fog is, ha Cullenék elmennek. – De legalább történt valami jó is nem? – próbálta a régi jó figyelem elterelési módszert. – Ki békültél Edwarddal, és én ennek nagyon is őrülök.

- Igen én is – mondtam. – Csak az a kár, hogy nem előbb, hogy most pedig bármikor elmehetnek. Nem akarom, hogy elmenjenek.

- Én se – válaszolt. – De ez Lea érdeke. De nem örökre mennek el, legalább is Alice szerint. Mielőtt ide értettek beszéltem vele és azt mondta még visszatértnek, csak még nem tudja mikor…

- Mindegy mikor, csak hamar – vágtam Becca szavába. – De akkor is nagyon fog hiányozni és ez ellen nem tehetek semmit. De te megértesz nem. Te is ebben a cipőben jársz… már, mint majdnem… neked itt marad Jake… legalább – tettem még hozzá.

- Hát igen ez is haladás, mondhatjuk – hajtotta le a fejét. – De attól még rossz, hogy elszakadok a lányomtól…

A mondatot már nem tudta befejezni, mert nyílt az ajtó és Jacob jelent meg mögötte, karjában Leával és háta mögött Ewdarddal. Tudtam, miért is jöttek, éppen most. Úgy gondolják, most lenne a legalkalmasabb elmondani Leának a dolgot, hiszen nincs mire várni. Minél előbb megtudja, annál jobb lesz mindenkinek, és annál előbb el tudja majd fogadni. Így nem fog majd neki annyira fájni a dolog, de mindig megmarad majd ez a heg és nem csak a csöppségnek, de Beccának, Edwardnak és nekem is.

Becca rám majd szerelmére és legvégül Edwardra nézett, kitől csak egy bólintást kapott. Ez annak volt a jele, hogy itt az idő. Nővérem is bólintott, majd követni kezdtünk mindannyian Edwardot, aki idő közben lesétált a lépcső és az erdőbe igyekezett. Egy szót se szólt senki egészen addig, míg Edward le nem ült egy farönkre és fejét tenyerébe fektette. Akkor a lánya ment oda hozzá, aki előtte még kiszállt Jacob karjaiból. Odarohant az apjához és a haját kezdte el simogatni, ez szerelmem megfogta a kislány kezét, majd a szájhoz húzta és megpuszilta.

- Mi a baj apu? – kérdezte Lea megszeppenve, majd az apja ölébe ült és Edward arcát kezdte el nézni. Majd pedig a miénket, az anyjáén elidőzött, aki már lassan sírni kezdett, de Jake mellette volt és átölelte a vállat. Majd vissza az apjáéra.

Szerintem, sejtette, hogy nincs valami rendben, mert hol Edwardot, hol Beccát figyelte. Nagyon okos volt, ahogyan már szerelmem is mondta párszor. Így nem lepődtem volna meg, ha rájön miről is, van szó. Hogy valamit titkolunk előtte.

- Tudod kicsim – kezdte el Edward. – Van valami, amit még nem tudsz, és el kell, hogy mondjak neked – szerelemem pár pillanatra megállt, és lánya arcát fürkészte, aki nagy szemekkel nézett rá. – Tudod már volt is róla a szó, de te nem örültél neki… szerintem emlékszel igaz? – a kislány bólintott, már könnyes szemekkel. – Nekem is nehéz elhagynom ezt a város, de muszáj mennünk…

- De én nem akarok elmenni – nyafogott Lea. – Itt van anyu, Bella és Jake – mutatott végig rajtunk. – Nem akarom itt hagyni őket – sírta el végül magát. Erre nővérem kiszabadította magát Jake ölelő karjai közül és odaszaladt lányához és kivette Edward kezéből.

- Ssss kicsim – próbálta nyugtatni lányát Becca, de nem sok sikerrel, mert ő is nagyon ki volt borulva, még ha nem is vallotta volna be senkinek se. – Ez nem olyan rossz, láthatsz új helyeket és apukád nagyon fog rád vigyázni – ezt már inkább Edwardnak szánta, aki erre csak bólintott, hogy úgy is lesz.

- De én veled akarok maradni – sírt tovább unokahúgom. – Én itt akarok maradni veled.

- Tudom, tudom – suttogta lánya fülébe Becca. Jól tudtam, hogy neki is pont úgy fáj ez, mint lányának. Még is próbált erős lenni. Az egész helyzet annyira megható és rossz volt egyszerre, így az én szememből is kezdtek folyni a könnyeim.

Nem tudtam, megállni, hogy ne sírjak. Mire csak azt vettem észre, hogy valaki magához húz, és megölel. Az a valaki nem volt más, mint Edward. Ő is nagyon szomorú volt, attól, hogy így kell látni az ő tündérkéjét. Tudtam, hogy most nem hagyhatom el magam, és a támaszául kell szolgálnom. Úgy éreztem, hogy meg kell őt vigasztalnom valahogyan. Csak egy gond volt ezzel az ötlettel én is bánatos voltam, hogy el kell veszítenem őt.

A következő pillanatban már azt hallottam, hogy Jake-ből egy morgó üvöltés tör ki, ezt pedig Edwarddé követte. Nem értettem a két fiút. El sem tudtam képzelni mi is, üthetett beléjük. Majd Jacob-ra pillantottam, aki remegni kezdett, majd a következő pillanatban egy hatalmas vöröses farkas termett a helyén. Fogalmam sem volt mi történt és nem is volt túl sok időm foglalkozni vele, mert Edward a háta mögé lökött és a farkas is Becca és Lea elé ugrott védekező pózban.

- Menjetek vissza a háza – kiáltotta el magát Edward. Mi pedig lányok, nem tiltakoztunk, hanem elindultunk. – Itt van Brian.

- Nyugi majd mindent elmondok – mondta Becca a futás közben. – De érjük el a házat - én is egyet értettem nővéremmel, de még vissza-visszapillantottam a fiúkra. Aki éppen akkor vetették be magukat az erdő sűrűjébe.

Mind a ketten próbáltunk, minél gyorsabban futni, de még is olyan volt, mintha már egy évszázada közelítenénk meg a házat. De végül azért még is sikerült odaérnünk. Amilyen gyorsan csak tudtunk berohantunk a ház nappalijában, hol szerencsére mindenki ott volt. Amit meglátták a zihált külsőnket, máris mindenki arcára kiült a rémület.

- Nem látom Edwardot – kiáltott fel Alice, Jasper mellől. – Mi történt lányok? – közben odajött hozzánk Esme és Rose és leültettek minket a kanapéra.

- Nem tudom, egyszer csak Jake farkas lett… - kezdtem bele.

- Nem érezték Brian-t a közelben – szakított félbe nővérem. A mondata végére, mindenki arcára kiült a rémület. Tudtam, hogy valami nagy baj van, csak nem tudtam, hogy mi. Még is elsőnek Carlisle kapcsolt.

- Fiúk – szólt fiainak, aki pillanatok alatt mellette termettek. – Menjünk, segítsük nekik! – Jazz és Emmett is csak bólintottak, hogy egyet értenek apjuk döntésével. – Ti – fordult feleségéhez és lányihoz. – itt maradtok és megvéditek őket – mutatott ránk. Azzal a fiúk már távoztak is az ajtón, egyenesen be az erdőbe, ahol egyből elnyelte őket a sűrű.

- Rendben – hangzott el a három beleegyező válasz egyszerre, majd Rose vette át a szót. – Körülnézek kint, nincs-e valami veszélyforrás – azzal ő is kiment.

- Bezárok mindent – szólalt meg Esme, és ő is távozott.

Alice még maradt egy ideig, de ő is elment valami buta kifogással. Szerintem tudta, hogy beszédünk van Beccával. Mert vitte magával, a kicsi lánykát is. Lea azóta nem szólt semmit se, mióta szerelmem elmondta neki a költözés hírét. De én nem ezzel voltam elfoglalva, hanem hogy tudjam, hogyan is van Edward és mi, történik vele és, hogy, hogyan lett Jake-ből farkas. Becca érezhette szemeimet magán, mert rám nézett és nagyot sóhajtott.

- Most mondjam vagy rá, érek vele később is? – kérdezte. Hangjában nem volt semmi gúny inkább, valami olyas mit hallottam ki, mintha elárulna valakit. Aki Jacob volt, de engem akkor is érdekelt az igazság. Tele volt kérdésekkel a fejem. hogyan lett Jake farkas az egyik pillanatról a másikba?

- Igen, most – feleltem. – Úgy sincsen jobb dolgunk, mint várni és ez alatt az idő alatt elmondhatsz mindent. Mert őszintén nem értek ebből az egészből semmit sem – fejeztem be az érvelésemet.

- Rendben – kezdte el a mesét. – Jake ő… vérfarkas – a szó hallatára leesett az állam és kikerekedtem a szemeim. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy Jake, mint vérfarkas. Ez engem teljesen meglepett. – Én is hasonlóképpen reagáltam elsőre – kacagott fel nővérem, de rögtön abba hagyta, amit megláttam nem éppen kedves szememet és arcomat. – De jobb is, ha folytatom – kuncogott tovább, de már csak magában. Én pedig bólintottam, hogy folytassa. –Ő és a, La push-i vérfarkasok, igen mind – helyeste mikor megint furcsa képet vágtam. – Tudod ez elég bonyolult, de a történetet már ismerd – és igaza is volt, most már emlékszem.

Jake mesét arról, mikor lenn voltunk a parton, hogy honnan is származtatják magukat a törzsével. Amit akkor hallottam, akkor még azt hittem, hogy egy rémmese. Hogy vannak a hidegek, vagyis vámpírok és a farkasok. De ez akkor még hihetetlennek volt, de ma már nem is értem, hogy lepődhettem meg rajta. Hiszen ha vannak vámpírok, akkor ennyi erővel lehetnek vérfarkasok is. De még mindig volt pár kérdésem…

- És te nem… félsz tőle? – utaltam Jake, de csak nevetést kaptam válaszul.

- Jake-től… ne nevettess – kacagott tovább. – Tudom, hogy mit farkas ijesztő és hatalmas, hidd el ő akkor is kezes bárány, tud lenni. Igaz én elfogult vagyok, mert bevésődtünk egymásba.

- Hogy mit csináltatok? – kérdezettem. – Bevésődtetek? Ne haragudj Becca, de ezt el kell még magyaráznod nekem, mert ez nekem magas.

- Oké, elmondom mit jelent – kezdett bele. – Ez olyan, mint szerelem első látásra, de még is több. Olyan, mint ha egy láthatatlan valami kötne minket össze. Ez csak akkor történik meg, ha a fiú, jelen pillanatban Jake eléri azt a kor, hogy farkas legyen, mi is akkor kezdtünk el többet érezni egymás iránt, mint barátság. Ő az én lelki társam, érted?

- Igen – bólintottam. – Nagyon is értem, miről beszélsz. Oda meg vissza vagy Jacob Black ért.

- De nincs is már választásom Bella – mosolygott. – nélküle meg is halnék, ez az egész örökre szól. Ez így nem lehet elmagyarázni, hogy mi is van köztem és Jake között.

- Ő a te nagy szerelmed… – mondtam, de nem tudtam be fejezni a teljes mondatomat. Mert hirtelen megfelejtek az ajtóban a Cullen fiúk és mögöttünk Jake, de Edwardot sehol sem láttam. Ettől pedig valami nagyon is rossz érzés kerített hatalmába. Szaporán kezdtem el venni a levegőt, de mégis úgy éreztem, megfulladok. – Hol van Edward?


Chat-re is lehet írni komikat és légyszi írjatok is!