Egy kis előzetes....

De még mielőtt mindenki bement volna apám hátra fordult és a szemembe nézett: Menj el hozzá, búcsúzz el! – üzente gondolatban. Én pedig nagyon is jól tudtam, mire gondol. Név szerint Bellára. Ezzel még tartozom neki, ha már annyi mindent rosszat élt át velem kapcsolatban és persze Beccának is el kell mondanom, hogy elmegyünk és ő is, elbúcsúzhasson lányunktól.

Ezzel az elhatározással újra az erdőbe vetettem magam, a Swan ház felé. Az út nem volt hosszú nagyjából tíz percembe került. Ahogyan kiértem a tisztásra, láttam, hogy Charlie még nem ért haza az őrsről. A kocsija nem volt a feljárón. Így nem lesz senki, aki kidobna a házból – nem mintha esélye lenne ellenem. A nappaliból szűrődött ki a fény, így úgy döntöttem az ajtón át, megyek be a házba.

Emberi tempóban indultam meg a ház felé. Elértem a bejárati ajtót és bekopogtam, pár másodperc múlva nyílt is az ajtó, de meglepetésemre egyik Swan lány sem állt a küszöb másik oldalán, helyettük inkább egy sokkal nagyobb személy volt az. Egy indián fiú volt, Jacob Black. De ő is pont úgy meglepődött újbóli itt létemen, mint én, hogy ő nyitott ajtót.

Nem kérdezett semmit csak kitárta előttem és én készséggel beléptem rajta. A nappali felé indultam el, ahonnét a lányokat sejtettem. Az egyik lány meg is láttam, amit a kanapén ülve bámul maga elé és egy papír fecnit tart a kezében. A papírdarab hasonlított arra, amit én is olvastam nem régiben és még mindig a kezemben tartottam. Becca ült a kanapén sírástól könnyes szemekkel.

Ekkor ért be Jake is a szobába és egyből a lány mellé ült. Majd átölelte a vállát és magához húzta. Közben pedig intett felém, hogy üljek le. Elültem, de valami furcsán rossz érzés kerített hatalmába. Nem tudtam, hogy mi az, de azt sejtettem, hogy nem sokára meg fogom tudni.

Tudom, hogy sokat késtem az újjal, de meg volt az okom. Úgy érzem és ezt már többször is írtam nektek, hogy nincs kinek írom ezt az egészet. Meg aztán tök rosszul esik, hogy mindent beleadok egy-egy fejezetbe és semmi visszajelzést nem kapok. Nem akarok szemétnek tűnni, de addig nem is lesz új, amíg ezt így érzem. Ha kell akkor itt a sztori kellős közepén hagyom abba az írás.

24. fejezet

Moonshiny



24. Fejezet – Első nap nélküle



(Edward szemszöge)




Megdermedve ültem és bámultam azt a helyet, ahol nem rég Bella ült. Nem tudtam elhinni, hogy itt hagyott és talán örökre kilépett az életemből. Ezt pedig nem hagyhattam. De mégis mit kéne, tegyek, hiszen ő maga mondta, hogy nem tud bízni bennem és ez a világ legrosszabb dolga egy kapcsolatban a bizalmatlanság. De mindent meg fogok tenni, hogy visszaszerezem őt, nem érdekel milyen árat is kell érte fizetnem. Csak is ő számít semmi más.

Hallom, ahogy léptei Alice elé érnek és megkéri, hogy vigye haza. Persze e húgom meglepődik, mert reménykedett, hogy megbocsát és együtt maradunk – hát én is ebben reménykedtem, de tudtam, hogy nem történhet meg -, de nem így lett. Így Alice csak bólintott, hogy hazaviszi, miközben gondolatban nekem üzent, hogy lassan vezet és, hogy addig van idő, odaérni Belláék hazához.

Nem is kellett nekem több felpattantam és kiugrottam az ablakon. Végig futottam az erdőn, végig az országút vonalán, persze úgy, hogy ne vegyen észre senki se. Mert a titkomat semmilyen körülmény között nem fedhetem fel, a családomra is tekintettel kell lennem.

De most még is csak Bella járt az eszemben és annak szomorú arca, mikor kiment a szobából. Neki is pont annyira fájt a szakítás, mint nekem, még is megtett, hogy ne szenvedjen miattam. Én pedig nem engedem, hogy ha nem is boldogan, de nélkülem éljem. Nem akarom tiszteletben tartani a döntését, mert szükségem van rá, bármennyire nem szabadna ezt az érzést éreznem. Most már Bella a legfontosabb számomra és nem tudnám elképelni nélküle az életem.

De ekkor megtorpantam. Hiszen pontosan így érzetem, mikor Beccával szakítottam. Pont ilyen érzelmek kerítettek akkor is hatalmuk alá. De mégis a mostaniak valahogy sokkal, de sokkal erősebbek, mint a korábbiak. Muszáj Bella mellett lennem, így aztán megint futásnak eredtem. Nem fogom hagyni, hogy valami vagy éppen most valaki – név szerint Brian – elszakítsa tőlem szerelmemet. Mindent meg fogok tenni, hogy visszaszerzem őt.

Ekkor pillantottam meg a már jól kiismert házat, amiben a Swan család lakott. Gyorsan odarohantam, felmásztam a falon és nagy szerencsémre az egyik ablak nyitva is volt. Bemásztam az ablakon, és ahogy körülnéztem láttam, hogy rossz szobában vagyok és ez Becca szobája. Így nem is maradtam ott sokat. Az ajtóhoz mentem és majd kiléptem rajta és a szemközti ajtón mentem be.

Már ahogy lenyomtam a kilincset és csak résnyire is, de kinyílt az ajtó, megcsapott szerelmem mesébe illő illata. Én ekkor már tudtam jó, hogy nem fordultam vissza az erdőben és jó helyen vagyok. Beléptem a szobájában. Minden olyan egyszerű volt még is számomra nagyszerű. Az egész szoba sugallta, hogy itt ki is éli mindennapjait. Minden pontosan úgy volt elrendezve, ahogy azt vártam. Minden pontja a szobáról, arról árulkodott, hogy itt Bella Swan tengeti a mindennapjait.

Ekkor döbbentem rá, hogy ez a hely számomra a legtökéletesebb. De az a legtökéletesebb, ahol Bella van, és én tudom, hogy nem sokára itt lesz velem. Még akkor is örömöt okoz, hogyha csak nézhetem őt, még akkor is, ha ő nem rég hagyott el.

Ahogy beljebb és beljebb haladtam a szobában, úgy esett meg mindene a szemem. De még is a legjobban az éjjeli szekrényen lévő fotó volt az, amin meglepődtem. Én, Becca és kislányunk, Lea volt rajta. Ez volt az utolsó kép, amin Beccával szerepeltünk közösen, ezek után nem is készült kép rólunk. Emlékszem mikor készült, Lea csak pár napos volt és ezek után maradt végleg velem. Megértettem, hogyan is kerülhetett ez a fotó Bella szobájában.

De nem is tudtam rajta sokáig, elmélkedni, mert meghallottam Alice kocsijának motorját. Vagyis össze kell szednem magam, és ki kell valahogy találnom mit is, mondok Bellának, hogy hogyan kerültem ide. Tudom, hogy először meg fog lepődni, majd kérdezősködni fog vagy, ami rosszabb el is fog küldeni. De nem érdekel, muszáj vele megbeszélnem ezt, nem fogom engedni, hogy az, ami vagyok, eltaszítsa tőlem őt. Mindennél jobban szeretem és tudom, hogy ő is így érez irántam.

Hallottam, ahogyan becsapja a kocsiajtót és elindul a házunk felé. Mindent hallottam, amit ő csinált vagy, ami körülötte történt. Hallottam, ahogyan lélegzik, hogy beszívja, majd kifúja a levegőt, hallottam mikor keze az oldalához. Minden mozdulata olyan volt, mintha én is láttam volna, már ez is boldoggá tett, hogy tudom, hogy ő létezik valahol. De mégis borzasztó ürességet éreztem, mikor eszembe jutott, hogy nemrég elvesztettem őt. Ekkor pedig elhatároztam, hogy vissza fogom őt szerezni bármi áron.

Ő ekkor lépett be a bejárati ajtajukon és egyenesen az emelet felé vette az irányt. Először a fürdőbe ment és megnyitotta a csapott, gondolom az arcát, mosta meg, majd az ő szobájához jött. Láttam, amit lenyomta a kilincset majd, kinyílik az ajtó és őt áll mögött. Teljesen le volt döbbenve, amit megpillantott, amit ott állok az ágya mellett. Szerintem, először azt hihette, hogy képzelődik, mert többször is, pislogott egymás után többször is, és közben a fejét rázta, mintha ezzel kirázhatna a fejéből. Látszott rajta, hogy nem számított a látogatásom. Beljebb lépett a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót és a szemembe nézett. Olyan gyönyörűek voltak azok a szemek, hogy olyat még senki se látott és már most megköszönöm, hogy nekem ebben részem lehet.

- Hogy kerülsz te ide? – szegezte nekem a kérdést. De számomra ez is haladás volt már, mert legalább nem dobott ki azonnal, amit meglátott.

- Látnom kellett téged – mondtam a választ. – És beszélnem is kell veled. Nem akarlak elveszíteni téged – mondtam ki egy szuszra a mondatom másik felét. Egészen eddig engem nézett, de amit, ezeket kimondtam lehajtotta a fejét. Megdermedve állt és nem csinált semmit, csak bámulta a cipője orrát.

- Edward, ennek már semmi értelem sincs – mondta szomorú hangon. Jól tudtam, hogy neki is éppen úgy fáj kimondani, mint nekem ezeket hallani. Nem kell tudósnak lennem ahhoz, hogy tudjam, hogy szeret. Minden mozdulata erről árulkodik. Ahogy levegőt vesz, majd amit megpillant szíve kétszer olyan gyorsan, kezd el verni, pont úgy, ahogyan most is. De valahogy mégis el akarja fojtani ezeket az érzelmeit, amik engem életben tartanak. – Már elmondtam, hogy ennek már nincs értelem. Nem értem miért nem fogad ezt fel, nem akarok többet szenvedni miattad.

- Tudod, de ha engednéd, elmagyaráznám, miért is nem mondtam el ezeket előbb. Hidd el, ha akkor is így fogod gondolni, akkor elmegyek és békén foglak hagyni – és az volt benne a legrosszabb, hogy ezt így is gondoltam. – Elmondok mindet, csak hallgass meg.

- S most mit fogsz kitalálni? Mi lesz az újabb hazugságod? – kiáltott fel és hosszú percek óta most nézett először a szememben. Tudtam, hogy csak a düh beszél belőle, mégis fájt, hogy szerelmemet így kellett hallanom. Minden egyes szava tör ként érte a szívemet és tudom, hogy ezek a sebek már sose fognak begyógyulni. – Én tudom, hogy nem akarsz elengedni, de én ezt bírom már sokáig – halkult el. – De valami furcsa okból most még is meghallgatlak.

Nagyot sóhajtottam és valóban egy kő esett le a szívemről, az utolsó szó hallatán. Nagyon örültem, hogy elmondhatom neki az érzéseimet és, talán ha hallja őket elhiszi és visszafogad. Már csak azt kéne valahogy kitalálnom, hogy hogyan is kezdjek bele. Nem akartam elrontani a dolgot, hiszen ez az utolsó esélyem arra, hogy mindent tisztázzak vele.

Minden, ami valaha jó volt azt neki köszönhetem. Bella képes volt megváltoztatni engem. Annyi év után ismét kibújtam a vacokból és élvezetem ez életemet. Újra voltak terveim és ezt csak is neki köszönhetem. Én pedig nem akarok visszamenni a vacokba. Vele akarok lenni.

- Én szeretlek – kezdtem bele. – Tudom, hogy hibás vagyok, mert hazudtam, de hidd el nem volt más választásom. Minden olyan tökéletes volt, amikor velem voltál, nem akarom, hogy ez a világ megszűnjön. Hosszú idő óta először élveztem, hogy van értelme iskolába mennem vagy akár hová. Megmutattad, hogy van miért is élni vagy létezni.

- Meg kell, hogy mondjam most nem teljesen értelek – mondta kétségbe esett szemekkel. – Most úgy beszélsz, mintha én mentetelek meg volna az addig életedtől. Pedig ha ez így van, tévedsz, mert te tetted ez velem. Végre volt értelme felkelni reggel.

- Pedig nagyon jól értelmezted a dolgokat – vallottam szint. – Hosszú évekig voltam csak egyedül. Tudom ott volt a családom és a lányom, de nem volt szerelem. Végül neked még is, sikerült neked is, csak is neked felolvasztanod jégbe zárt szívemet. Minden olyan egyszerű, ha a közelemben vagy. De azt te is beláthatod, hogy ezt közölhettem akárhogyan.

Gondolkodó szemekkel nézett már, majd leült az ágyára és magával húzott engem is. Én persze készséggel ültem mellé, hogy érezzem őt. Csak ültünk egymás mellett és jól tudtam, hogy mindketten a másikon gondolkodunk.

De valahogy mégis féltem attól, hogy ha Bella most megszólal, akkor örökre elveszítenem őt. Jól tudtam, hogy ebben a pillanatban minden gondolata körülöttem, forog és persze azon, hogy megbocsásson nekem. Én az ő gondolait nem hallottam, de most mégis úgy tűnt, hogy értem őt.

Az arcát kezdtem elbámulni, ami egyszerre volt meggyötört és kétségbe esett és közben mégis gyönyörű volt. Minden apró is kocka az arcán úgy volt elhelyezve, ahogy kellett. Nála tökéletesebb emberi lénnyel még nem találkoztam életem, és persze létem során sem. Annyira elbűvölt, hogy azt leírni nem lehetett. Olyan volt ő számomra, mint az erdőnek a friss lény. Mert ez erdő sem borul virágzásba és nem nő rajta új élet, ha nincs fény, és nekem ezt jelentette Bella. Ő az én mindenem.

- Edward - hallottam meg gyönyörű hangját. – Tudod jól, hogy én is így érzek irántad és azt is, tudod, hogy miért szakítottam veled… Nem lenne értelme a kapcsolatunknak, ha már nem bízunk egymásban… Már elmondtam erről a véleményem és ehhez is, tartom magam – valahogy sejtettem, hogy ez lesz majd a vége a dolgoknak, de legalább megpróbáltam.

Már éppen szólásra nyitottam a számat, mikor meghallottam egy kocsi közeledtét a ház felé, ami aztán le is parkolt. Majd hallottam, hogy kiszáll belőle három ember, és az egyik közülünk Lea volt. A másik a kutya, Jake megéreztem az orrcsavaró szagát, ami belőle áradt, majd pedig egy édeskés illatú lány is kiszállt a kocsiból, Becca személyében. Mindhárman, mint egy család indultak meg a bejárati ajtó felé.

Ekkor már nem érdekelt a dolog felálltam és kimentem a szobából, Bella persze jött utánam, hogy megtudja mi volt ez a hirtelen váltás a részemről. Pillanatok alatt értem le a földszintre, pont akkor mikor ők beléptek az ajtón. Ahogyan a lépcsőről néztek a megérkezőket, furcsa érzés kerített hatalmába. Hányingerem támadt attól, ahogyan Jake a lányommal bánik. Nem kell félre érteni, nagyon is jól bánt vele, sőt még szeret is és ez kölcsönös volt Lea részéről is. De mégis undorodtam attól, hogy hozzá ér a lányomhoz.

Amit észrevettek, mindhárman kérdőn, sőt talán még, meglepődve is néztek rám. Nem értették miért is, vagyok itt, de szerencsémre Beccának leesett az itt létem oka. Nagy kék szemein keresztül jól látszott, hogy aggódik, majd ahogyan megjelent mögöttem Bella már nem aggódás inkább sajnálat tükröződött belőlük. Ő már abból, hogy látott ás látta Bellát, jól tudtam, mi a bánatunk oka.

- Hát ti meg? - kérdezte Becca mellett álló Jacob, aki a lányomat tartotta a karjai között. De választ már nem kapott senkitől se, mert Lea hirtelen kiugrott az ölelésből és odaszaladt hozzám.

Örömmel kaptam fel a karjaim köze a csöppséget és szívtam be hajának méz illatát. Jó érzés volt ismét a karjaim közt tartani legalább őt. Még valamiféle fájdalom emésztett belül, olyan volt, mintha egy lávafolyam volna az egész testem. Közben pedig még éreztem is Bella szemét a hátamba fúródni. Éreztem, ahogyan figyeli minden egyes mozdulatomat vagy épp lélegzett vételemet.

De még is jól esett, hogy figyel legalább ő, nézhet engem, ha már én nem. Ostoba módjára elvesztettem őt és talán már soha sem kaphatom vissza. De egyet megígérhetek, hogy sose fogom magára hagyni, és vigyázni fogok rá, még akkor is, ha ezt csak a távolból tehetem. Mindent meg fogok tenni, hogy megóvjam őt a világ gonoszságától, de legfőbb Brian-től, mert biztos vagyok benne, hogy még hallani fogunk róla.

Brian túl elszánt, hogy feladja a dolgokat, biztosan érzem, hogy vissza fog térni. Addigra pedig ki kell találni, hogy ne legyen meglepetés a jelenléte. De mivel ez az én bűnöm, ezt én fogom elintézni. Nem engedem, hogy Bellának vagy akár másik családtagomnak baja essen. De az a tudat megnyugtat, hogy Learól még nem tud, és ha rajtam múlik nem is fog. Őt és Bellát mindennél jobban szeretem, és meg fogom védeni őket, attól az őrülttől.

- Beszéltünk Alice-szel – szólalt meg Jake, Becca derekát átölelve. – Elmesélte mi történt. Örülök, hogy a végén senkinek nem esett baja – fejezte be.

- Igen – bólintottam és jól tudtam, hogy, amit Jacob az előbb mondott az igaz. Ő is pont úgy, mint én szívén viseli a Swan lányok sorát. Azt hiszem több közös vonásunk is, hasonlít a kutyával, mint azt gondoltam volna valaha is. Első talán pont az, hogy mindketten egy Swan lányt szeretünk és mindent meg is, tennék ért. Másik, hogy ő is annyira a szereti ezt a csöpp lányt a karjaimban, mint én. Most már valahogy felfogtam miért is őt, választotta Becca helyettem és tudtam, hogy mivel nem leszek Bella közelébe - csak távolról – ő így vigyázni fog rá. – Azt hiszem mi Leával hazamegyünk, köszönj el anyutól Jake-től – súgtam lányom fülébe.

Lea gyorsan mindenkinek adott egy puszit még Bellának is, majd megígértette velünk, hogy nem sokára meglátogatják őt. Mindezek után felkaptam az ölembe és az ajtón keresztül, távoztam vele. Már én karjaiban Leával futásnak eredtem volna, mikor egy gyenge, kicsi kéz a vállamhoz ért. Megfordultam és lányom anyja volt.

Becca nagy szemein keresztül már előre láttam, hogy mit is akar mondani, de valahogy nem akartam most ellökni őt. Kellett az, hogy valaki vigasztaljon. Szükségem volt valamiféle támaszra ebben a pillanatban és tudom, hogy ezt a családtól is megkaptam volt, de Becca közelebb volt, mint ők.

- Alice elmondott mindent – kezdett bele, majd a ház kertje felé vette az irányt. Én pedig követtem őt. Szerettem ezt a kertet. Olyan nyugodt volt és békés, az egész erdőt be lehetett látni innen. Innen nézve egy teljesen más világot mutatott magából a fák rengetege. Nyugodt volt és mozdulatlan pont, mint egy festményen. Szerettem itt lenni. – Sajnálom – és közben leült a padra, ami kert közepén volt. A padra ültem mellé, és letettem Leát is, akinek nem kellett több már is elszaladt a hintához, ami még a kicsi Belláé volt. Felült rá és hintázott. – Így talán jobb, hogy Lea ezt nem hallja – tekintett a távolba a mellettem ülő lány. – Bella majd meg fog nyugodni és belátja, hogy nincs értelme annak szakításotoknak. Azt hiszem, túl makacs, de szeret, és majd megnyugszik.

- Remélem igazad, van – mondtam. – De megértem, ha nem fog. Én se tenném, már nem egyszer veszítettem el a bizalmat…

- Pont úgy, ahogyan én is – szomorodott el a hangja. – De tovább kell lépnem és a megbocsátásáért könyörögnöm. Mert nem hagyom, hogy lerázzon és nekem sem lenne szabad ezt hagynod.

- Igazad lehet – és valóban így is gondoltam. Beccanak ez a tulajdonságát irigyeltem a legjobban, amit egyszer elhatározott azt végig is vitte. Nekem is ilyennek kellene lennem. – De már ideje mennem, Lea – kiáltottam lányomnak és közben felálltam, míg Lea odaért megöleltem Beccát és a fülébe súgtam egy köszönömöt.

Lea pont az elválás végére ért oda. Az anyja felkapta és megpuszilta, majd átadta nekem és én, ahogy megkaptam őt már vettem is be magunkat az erdőbe. Lassabban futottam, mint az ide vezető úton, de ezt most nem is bántam meg. Így legalább el tudtam gondolkozni Becca szavain, aki valami furcsa módon arra ösztökélt, hogy ne engedjem el ilyen hamar a testvérét. Ezt nem éppen tőle vártam volna el, de mégis jól esett, ez a fajta kedvessége.

Ahogy ezeken gondolkodtam észre se vettem, hogy hazaértünk, és, hogy mindenki a ház előtt vár ránk. Amit megpillantottak minket, Rose nővérem elém futott, de gondolatait nem mutatva, kivette Leát a kezemből és a házba rohant vele. Nem értem családomnak ezt a fajta viselkedését, így kíváncsian szaladtam eléjük.

Apám lépett elő, és fájdalmas arccal nézett rám. Még mindig nem láttam egyikük gondolatait, sem mindenki valami teljesen másra gondolt, amitől már-már pánikba esettem. Ez a két gondolt már engem is nyugtalanná tett és valahogy éreztem, hogy csak valami rosszról lehet szó.

- Mi történt? – kérdeztem.

- Edward… – kezdett bele apám, de Jasper elvette tőle a szót.

- Kaptunk egy levelet Brian-től – mondta ki, és már tudtam is, hogy miért. Apám elhúzta volna ezt a dolgot, de Jasper szerint – és ezt már a gondolatiból tudom – az csak időpocsékolás lenne. De még mit tartalmazhat az a levél, ha még Jasperre türelme is megtört és cselekedni akar.

- Adjátok ide a levelet! – nyújtottam ki a kezemet feléje. De senkitől se kaptam meg. Ez valahogy teljesen kihozott a sodromból és rájuk ripakodtam. – Adjátok ide! – kiáltottam.

Ami be is vált, mert kishúgom a zsebéből elővett egy levelet, és átadta nekem. A levélnek furcsa szaga olyan volt, mintha alvadt vérrel írták volt. Amit pedig kinyitottam rá kellett jönnöm kiváló szaglásom, nem csapott be és vérrel írta a levelet. Rosszul lettem a látványától, vagyis inkább a tudattól, hogy valami mennyire gonosz is és ezt én teremtettem. Ebből is látszik, hogy ez elméje teljesen elborult.

Kedves Edward! – kezdtem olvasni a levelet.

Díj :)

Köszönöm szépen azoknak, akik rám gondoltak:
http://rpattinsonandkristen.blogspot.com/
http://ginewrafiction.blogspot.com/
http://szelcsend.blogspot.com/
Feladataim:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról 7 dolgot!
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

7 dolog, amit tudni kell rólam:
1. Szeretek olvasni és írni.
2. Imádok rajzolni.
3. Négy kutyám van, akiket imádok. (az egyik neve Wolf remélem értitek a célzást)
4. Olvastam mind a négy Twlight saga részt, a Harry Potter-ben csak a négyig jutottam.
5. Barátaim szerint: túl maximalista vagyok(nincs igazuk).
6. Az Interjú a vámpírral című film a kedvencem.(nem Brad Pitt miatt)
7. Azt hiszem a mi világunk is ilyen: Néha a fantázia szebb, mint a valóság.

Akire én gondoltam:
1. http://wwwhopetwilight-mn.blogspot.com/
2. http://viharosszerelem.blogspot.com/
3. http://arielle-fic.blogspot.com/
4. http://iloveyounewyorkcity.blogspot.com/
5. http://edencoven.blogspot.com/
6. http://rose-alice-jasper.blogspot.com/
7.http://lebelnala.blogspot.com/