Dátum



2010. február 28., vasárnap

Egy kis előzetes....

De még mielőtt mindenki bement volna apám hátra fordult és a szemembe nézett: Menj el hozzá, búcsúzz el! – üzente gondolatban. Én pedig nagyon is jól tudtam, mire gondol. Név szerint Bellára. Ezzel még tartozom neki, ha már annyi mindent rosszat élt át velem kapcsolatban és persze Beccának is el kell mondanom, hogy elmegyünk és ő is, elbúcsúzhasson lányunktól.

Ezzel az elhatározással újra az erdőbe vetettem magam, a Swan ház felé. Az út nem volt hosszú nagyjából tíz percembe került. Ahogyan kiértem a tisztásra, láttam, hogy Charlie még nem ért haza az őrsről. A kocsija nem volt a feljárón. Így nem lesz senki, aki kidobna a házból – nem mintha esélye lenne ellenem. A nappaliból szűrődött ki a fény, így úgy döntöttem az ajtón át, megyek be a házba.

Emberi tempóban indultam meg a ház felé. Elértem a bejárati ajtót és bekopogtam, pár másodperc múlva nyílt is az ajtó, de meglepetésemre egyik Swan lány sem állt a küszöb másik oldalán, helyettük inkább egy sokkal nagyobb személy volt az. Egy indián fiú volt, Jacob Black. De ő is pont úgy meglepődött újbóli itt létemen, mint én, hogy ő nyitott ajtót.

Nem kérdezett semmit csak kitárta előttem és én készséggel beléptem rajta. A nappali felé indultam el, ahonnét a lányokat sejtettem. Az egyik lány meg is láttam, amit a kanapén ülve bámul maga elé és egy papír fecnit tart a kezében. A papírdarab hasonlított arra, amit én is olvastam nem régiben és még mindig a kezemben tartottam. Becca ült a kanapén sírástól könnyes szemekkel.

Ekkor ért be Jake is a szobába és egyből a lány mellé ült. Majd átölelte a vállát és magához húzta. Közben pedig intett felém, hogy üljek le. Elültem, de valami furcsán rossz érzés kerített hatalmába. Nem tudtam, hogy mi az, de azt sejtettem, hogy nem sokára meg fogom tudni.

Tudom, hogy sokat késtem az újjal, de meg volt az okom. Úgy érzem és ezt már többször is írtam nektek, hogy nincs kinek írom ezt az egészet. Meg aztán tök rosszul esik, hogy mindent beleadok egy-egy fejezetbe és semmi visszajelzést nem kapok. Nem akarok szemétnek tűnni, de addig nem is lesz új, amíg ezt így érzem. Ha kell akkor itt a sztori kellős közepén hagyom abba az írás.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem folytasd :) ez a töri azokhoz a kedvenceimhez tartozik amiket imádok,csak az a baj,hogy annyira irtkán frisselsz...és mivel van vagy 300[mert annyi van] blog amit olvasok,sokszor vissza kell olvasnom,mi is volt az előzőben :) Ha mondjuk hetente frisselnél vagy kéthetente akkor emlékeznék rá,de jgy elég nehéz megjegyezni :(Lehet ninsc elég időd,bevallom nekem sincs,de amikor 10 percem is van,akkor is írogatok egy kicsit.. Remélem folytatod és hamarabb lesz ezután a friss!
    u.i.:Remélem nem bántottalak meg a szavaimmal! :( puszi,Evelyn

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is folytasd! Nekem nagyon tetszik a történeted! Tele van izgalmakkal és bonyodalmakkal! XD Ettől lesz tökéletes a történeted! Szerintem sokan olvassák a történetedet,csak nem sokan írnak hozzá kommentet! Bevallom én sem sokat írtam neked! Sajnálom! :( De megígérem,hogy ezentúl minden fejezethez írok neked kommentet! A mostani fejezet előzetese is nagyon tetszik! Szerintem Bellát megint elrabolta Brian!!! :):( De nagyon várom a teljes fejezetet! Kérlek tedd fel minél hamarabb!!!! Mégegyszer grat a történethez!!!!
    Pussz!!!!!!!!!!!!!
    Ui: Kérlek ne hagyd abba az írást!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. én szerintem is:) nagyon tetszik az egész sztorid, bár igaz nem szoktam irni komikat, de ezt most befogom pótolni, becsület szavamra:) amúgy nagyon jó lett az előzetes, és már nagyon várom a következő fejezetet:)
    Puszi:)

    VálaszTörlés
  4. Én is a folytatásra szavazok! Én sem kapo mindig sok komit, csak néha! Ha már van 1-2 ember, akiért érdemes írni, őket ne hagyd cserben!Előbb-utóbb a többiek is visszajönnek :) Fel a fejjel és nekünk lökheted a frisst, mert mi elolvassuk és szeretünk :D
    Puszi: Doree

    VálaszTörlés