19. fejezet

Moonshiny



19. Fejezet – A bajok csak most jönnek



(Edward szemszöge)



Amit megtudtam, hogy mi történt uralma alá vont a pánik. Nem szabadot volna rettegnem, mégis azt tettem. Féltem, hogyha az a szörnyeteg tudomást szerez Leáról, akkor megölni. Közben pedig ott volt az a tudata is, hogy mi van, ha a szörny összekeveri Bellát és Beccát. Mindkettejüknek különösen csábító és jó illata volt. A mi fajtánkat pedig ez megbabonázza.

A többiekkel először úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk megbeszélni a teendőket. Én vittem Beccát a hátamon, és úgy csimpaszkodott belém, mint egy kis majom. Ez régi emlékeket idézett fel bennem, de koránt sem olyanokat, amiket vártam. Azt vártam, hogy előtör belőlem valami érzés, de ilyesmi nem is történt. Igaz éreztem szeretet, de az nem olyan volt, mint amikor Bellával vagyok.

De mégis távol kell magamtól tartanom őt, hisz ő halandó, én nem még szép szóval sem vagyok az. Épp olyan szörny vagyok, mint akit családommal és a farkasokkal próbálunk elkapni. Nem akartam neki is fájdalmat okozni, annál ő sokkal többet és sokkal jobbat érdemel. Sokkal jobb embert, - és itt az emberen van a hangsúly – mint én. Nem ember, hanem szörny vagyok és ez a legrosszabb, hogy le kell róla mondanom, és tudom ez most még nehezebb lesz, mint Beccánál volt. És én már akkor is gyáva voltam és őt se hagytam el.

Már láttam a házunkat, de nem lassítottam minél előbb el akartam pusztítani az a vámpírt. A gangon már vártak ránk, Rose kint volt kezében tartotta életem értelmét, aki csak úgy sugárzott mikor meglátta hátamon az anyát. Egyből lemászott Rosalie karjáról és elénk futott. Pontosan akkor álltam meg és Becca is akkor mászott le rólam, mikor lányunk elénk ért. Egyből anyja nyakában ugrott.

- Szia mami – köszönt neki, de el nem eresztett volna Beccát egy percre se. – Olyan jó, hogy itt vagy, már annyira hiányoztál.

- Te is nekem – mondta Becca mosolyogva és látszott, hogy mennyire boldog, hogy láthatja a lányát. – De ma egész nap itt leszek veled és játszhatunk. Na mit szólsz?

- Az, nagyon jó lesz – majd rám pillantott. – Te is maradsz apa?

- Ez majd bent megbeszéljünk – jött oda hozzánk Carlisle. – Nem a legalkalmasabb hely a beszélgetésre. Bent majd lehet ez folytatni – majd karon fogta anyámat és befelé indult el. Mi gyerekei pedig készséggel követték. Mert, ha még Alice, Jaspre és Emmett is kint álltak velünk a szabadba.

Lea végig anyja karjaiban volt és szorosan ölelte őt. Belépve a házba mindenki a nappali felé vette az irányt. Carlisle a kanapé mögé állt és Esme vállára tette a kezét, aki idő közben leült. Alice is helyet foglalt Jasper ölében, a fotelben. Rose és Emmett a kandalló elé álltak. Becca a másik fotelbe ült le, Leával az ölében, én pedig melléjük guggoltam és Lea fejé búbját kezdettem el simogatni.

Majd hatalmas csend lepte el a szobát. Senki nem, mert meg szólalni és én ezt most valahogy meg is értettem. Mindenki próbált magára nyugalmat erőltetni, de nem sok sikerrel. Még Alice is ideges volt, és hadd ne említsem Jasper, aki nem csak saját érzelmei miatt aggódott, hanem a miénkért is. Rose pedig már majd felrobbant, hogy senki nem mond neki semmit, hogy mi is történt kint Jacobbal.

Jake-t valahogy mindig is utálta, eleinte miattam, mert úgy tartottunk, hogy miatta nem lehetek Beccával. Ma már rájöttem, hogy nekem nem ő az igazi. De Rose ezt nem így gondolja, az igaz elfogadta, hogy nem leszünk újra együtt, de ő mindig Beccát fogja szeretni. Bellát is kedvelni, de gondolataiban mindig azt üzeni felém, hogy rosszul döntök, mert nem tőle van lányom. De most mégse ez érdekelte a legjobban, hanem az, hogy mi is történt.

- Valaki megmondani mi történt? – adott hangot gondolatinak. – Már nagyon idegesít az a csend.

- Rose – szólt rá Esme. – Kérlek, nem ez a legjobb pillanat a veszekedésre.

- Sajnálom anya – hajtotta le bűnbánóan a fejét Rosalie. – De akkor mi a baj?

- Itt van – bukott ki Beccából a válasz. – Sam-ék vették észre az illatát, és most őt üldözik. Engem meg rátok bíztak – de mintha nem is Rose-nak mondta volna, inkább csak maga elé motyogta. Majd hozzám fordult. – Edward – mondta könyörgő hangon. – Bajt érzek, nagyot kérlek, ne hagyd, hogy valakinek is baja essen. Azt nem élném túl – a hangja a végére teljesen hisztérikus lett.

Még sose láttam még őt, így ennyire kiborulni. Kivéve akkor egyszer, de annak még több éve is meg van. Igen, akkor láttam őt így. Lea születése napján. Emlékszem, mintha most is átélném:

Alice rohant le az emeletről, és majd nem sírt már. Odafutott elé és esedezve nézett rám, mintha tőlem várná a megoldást. Bele akartam nézni a gondolatiba, de nem engedte. Majd Jasper odajött hozzánk és magához húzta Alice-t. Húgom, fivérem vállára borult és csak ennyit mondott:

- Becca – ekkor már tudtam, hogy baj van. Becca ekkor volt nyolc hónapos terhes és már napok óta rosszul van. Ezt is csak Rose-tól tudom, aki nap, mint nap átmegy hozzá. Én nem mehetek, ugyan is nem enged a közelébe, ami rettenetes számomra. Így csak este mehetek el hozzá, mikor már alszik. De még álmában is láttam, hogy arca gyűrött és nem a jól ismert nyugalom ül rajta. Rettenetes aggódtam ő miatt, de most, hogy Alice is itt van előttem és láttam rajta, hogy fél és nem mer rám nézni. – Becca, Becca… - csak ismételgette a nevét, ami már nagyon is dühített, így megragadtam, hogy kötelezem, hogy a szemembe nézem.

- Mi van vele Alice? – kérdtem dühtől izzó szemekkel. – Mond, hogy jól van és minden rendben – de csak a fejét rázta.

- A fürdő padlóján van, és úgy láttam eszméletlen… - mondta volna tovább, de engem ez már nem érdekelt.

Elengedtem Alice karját és már rohantam is ki. Az erdőn át, mentem, úgy gyorsabb voltam, mintha kocsival mennem volna. A fák és a bokrok csak úgy száguldoztak el mellettem, de engem ez, most még véletlenül se kötött le. Minél előbb Becca mellett akartam lenni, semmi más nem érdekelt úgy, mint ő és a baba. Magamat kezdtem elszidni, hogy miért is nem maradtam vele és miért is, hagytam, hogy rávegyen, hogy ne látogassam. De belül még is bízhattam magam, hogy nem velük semmi gond.

Ekkor már megláttam a házuk körvonalait, így még gyorsabban rohantam, mint eddig. Minden lépésem, egy örökké valóságnak tűnt, de végül, azért még is csak megérkeztem. A bejárati ajtón bementem, úgy, hogy azt majd nem kiszakítottam a helyéről. De legalább bent voltam a házba. Felrohantam a lépcsőn és kivágtam a nyitott fürdőszoba ajtót. Ha most lett volna vérem, azok biztos megfagytak volna az ereiben. Becca a földön feküdt, de legalább eszméleténél volt. A keze a hasán pihen, amiből egyből tudtam, hogy fájdalmai vannak. Egy pillanat alatt teremtem mellette és öleltem magamhoz.

- Edward – hallottam meg fáradt és halk hangját. – Edward… valami baj van… segíts – kérlelt, de én nem tudtam, mitévő is legyek.

- Nyugodj meg – de ezt inkább magamnak mondtam.

- Még nem lenne szabad megszületnie, még korai – hallottam meg elgyötört, mégis gyönyörű hangját.

- Hívom Carlisle-t – előkaptam a telefonomat és már is, hívtam volna, de Becca kivette a kezemből.

- Már késő – mondta. –Jön.

Igen és igaza volt, nekem kellett levezetnem a szülést, de nem bántam meg, hisz két óra múlva, én magam tartottam kezeim között lányomat. Akit az óta a pillanattól fogva imádok, mióta megláttam.

És ez így van a mai napig is. Furcsa volt, begondolni, hogy mennyire megváltozott az életem, attól a naptól fogva. Már két év telt el, de én még mindig tisztán látom magam előtt az a nap történt eseményeket.

- Most, mit teszünk? – kérdezte Rose. – Mert tenni kell valamit, mindenképp. Nem hagyhatjuk, hogy az, az őrült valami baj okozzon vagy, ami rosszabb, valami halálát.
- Ebben egyet értek veled lányom – szólalt meg apánk is. – És már van is egy tervem.

- Mire gondolsz drágám? – érdeklődött Esme.

- Mi fiuk elmegyünk és vadászunk rá – kezdett bele, és mindenki ránézett. – De félek, hogy ez nem lesz elég, és már messze jár, és ezt csak figyelmeztetésnek szánta…

- De akkor is tenni kell valamit – vágtam közben. – Itt nem csak mi, de Becca és már Lea is veszélyben van.

- Tudom, fiam, tudom – csitított Carlisle. – Ezért gondoltam arra, hogy valami mindig a lányok közelében lesz, míg a többiek a vámpír után kutakodnak. Most is azonnal megyünk, mindenki – már álltam is fel, mikor utánam szólt apánk. – Nem Edward, te maradsz. Te tudod a legjobban megvédeni a családodat – és igen igaza volt.

Én mindenkinél jobban féltem és szeretem a lányomat és a lányom anyát. Nálam senki nem óvná meg őket, de még is dühös voltam. Nekem is ugyan olyan jogom van harcolni értük, ha nem több. De még se vitáztam, mert közben ránéztem lányomra, aki biztatóan mosolygott rám Becca karjai között. Lassan bólintottam, hogy belegyezem. A családom tagjai erre egyből készülődni kezdtek és indultak el, felkutatni, és talán megölni a vámpírt.

Mire észhez tértem, már senki sem volt a nappaliba, csak mi hárman. Én felálltam és a kanapéhoz sétáltam, hogy ledobhassam magam rá. Tudtam, hogy mint, én Becca is fél a következményektől, de talán attól jobban, hogy olyannak esik baja, akinek ehhez semmi köze.

- Mi lesz most? – hallottam meg egy halk és félénk hangot, Becca hangját. Felnéztem, és szememmel őt kerestem, meg is találtam. Ugyan ott ült, mint az előbb, annyi különbséggel, hogy Lea már nem volt az ölében. – Nyugalom, csak a konyhába ment – tette hozzá, arckifejezésemet látva.

- Féltem és óvom még a széltől is – motyogtam. – De most nem tudok, mit tenni. Csak ülök itt és bámulok magam elé – a hangom a végére már nagyon is hangos lett.

- Megértelek – állt fel és leült mellém. – De téged most nem ez zavar elsősorban – már most átlát rajtam, pedig csak most kezdtünk el beszélgetni. Becca túl jól ismer. – Mi a baj és ne mondd azt, hogy ezt itt! – mutatott körbe a kezével.

- Félek – vallottam be.

- És mitől Edward? – kérdezte.

- Bellától – mire ő nevetésben tört elő.

- A húgom, Bellától? – kérdezte vissza, két feltörő nevetés közepette. – Edward, ő egy ember. Nem értelek. Hisz szereted. Mert szereted, úgy-e? – bólintottam. – Akkor mi a fene bajod van? És ne gyere azzal, hogy veszélyes vagy ránézve. Mert valljuk be ez az elméleted már meg is, dönt, mert, hogy még én is élek.

- De majd nem meghaltál – akadékoskodtam. – Vagy már nem is emlékszel? És most is emiatt vagy itt.

- De emlékszem – komorodott el az arca. – De ez most már. Te nem attól félsz, hogy elveszíted Bellát, hanem attól, hogy tartozz és felelősséget vállalja valakiért, aki fontos számodra. Neked ez a bajod.

- Akkor is, Becca, gondolkodj – csattantam fel. – Én vámpír vagyok, ő meg ember.

- Ez akkor nem zavart, mikor elcsábítottad – kiabált már ő is. – Vagy csak játszol vele? Miért csinálod mindig ezt?

- Mert megölhetett őt – feleltem. – Az ő vére még jobban csábít, mint a tiéd valaha is. Mi van, ha egy gyenge pillanatban rátámadok és megölöm?

- Mindig vannak veszélyek – hangja már sokkal nyugodtabb volt. – Ha csak kimegy az utcára, elütheti egy kocsi, vagy ha nem kocsi, akkor más. Nem te vagy a veszély, hanem a kinti élet maga.

Csodálkozva nézettem az előttem ülő lányra, aki valójában csak is az igazat mondta el az előbb. Furcsa volt Beccát így hallani, azok után, amiket tettem vele és most még is ő biztat rá, hogy én Bellához tartozom. Pont nem tőle vártam volna el, hogy ezek a mondatok elhagyják az ajkait. Az ilyenek, inkább Alice vagy Esme szájából volt várható, nem attól, aki, jól tudja mi és vagyok, hogy milyen veszélyes is vagyok az emberekre.

- Talán igazad van – bólintottam. – De vannak dolgok, amik ennél zavarosabbak, mint én. Én mennetek el vele vacsorázni, ahogy azt te és Jake teszitek.

- Mi se vacsorázunk együtt – kuncogott és én zavartan néztem rá. – Tudod ő rengeteg ételt igénnyel mióta farkas és valahogy mindig sikerül el enni-e előlem az élet – erre már én is nevettem. – De pont ezért lehetnél egy kicsit lazább.

- Lazább? – kérdeztem vissza.

- Igen – bólogatott hevesen. – De most, csitt, jön egy szem lányunk – fejével Lea irányába mutatott.

Tényleg jött, de nem is jött inkább szaladt felénk egy rakat játékkal. Amikkel a földre dobott, majd maga is közéjük huppant. Felvette a földről a kedvenc játékait és el kezdett velük játszani. Mosolyogva figyeltük őt, ahogy egyiket teszi le, és a másikat veszi elő.

- Anyu, apu – nézett ránk boci szemeivel. – Gyertek ti is. Így olyan unalmas.

- Már azt hittem meg se kérsz – nevetett Becca és már is mellette termett. – ÉS mit is játszol kicsim?

- Hát, amit szoktunk – adtam meg én a választ, majd elvettem a plüss oroszlánt, Lea játéka közül.

Az idő olyan gyorsan telt így, hogy észre se tettem, hogy más rég sötét van odakint és Lea is többször leesteti a fejét, jelezve, hogy álmost. És milyen igazam is volt, alig, hogy ezekre gondoltam Lea már Becca ölébe hajtotta apró fejecskéjét és már az álmok országában is volt. Becca óvatosan megfogta őt és felvitte a szobájába, míg én összeszedtem a játékokat és egy kosárba nem tettem őket. Amit végeztem, lányom anyja is megjelent a kanapén.

- Mindig csodáltam a gyorsaságodat – jegyeztem meg, míg le nem telepedtem mellé.

- Ez bóknak veszem – kuncogott. – De még mindig tudom, hogy miről beszélgetünk Lea felbukkanása előtt – komolyodott el a hangja. – légy bátor és vállald a szerelmedet.

- Olyan könnyen beszélsz – mondtam. – Mintha minden rendben lenne és minden úgy fog majd működni, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

- Túl bonyolítod – rázta a fejét. – De inkább beszéljünk másról.

- Na látod ez jó, öltet volt – adtam neki igazat. Már csak az a baj, hogy fogalmam sincs miről is, akarok most beszélni. Mert bevallva, most, ebben a percben, minden olyan nyugodt és csendes, hogy ezt nem akarom megzavarni.

Minden olyan megnyugtató volt, és Beccán is láttam, hogy a pár órával ezelőtti kiborulása már a múlté. De azt is tudtam, hogy nagyon is jól tudja az érzelmeit leplezni előttem és mások előtt is. Belül ugyanolyan olyan feszült volt, mint, én, csak épp nem akarta ezt kimutatni. Tudtam, hogy érzelmet akarok látni Beccán csak egyetlen dolgot, kell mondanom, de azt most inkább hanyagoltam. Nem akartam neki fájdalmat okozni, így is sokat szenvedett már, de valahogy még is kíváncsivá tett a gondolat, hogy mi lesz, ha kimondom.

- Nem sokára el kell mennünk – kíváncsiságon jóval nagyobb volt, mint a józan eszem. – Tudod, hogy ez mivel is jár.

- Igen – mondta teljesen nyugodtam. Hát nem erre a reakcióra számítottam, valahogy vagy valamiért arra számítottam, hogy sírni vagy kiabálni fog. Ehhez képest, viszont teljesen más volt a reakciója, arca nyugodt és közömbös maradt, szemei se árultak el semmi nekem, pedig azokból régen tudtam olvasni, ha gondolatiból már nem. – Tudom, Rose már említette – így már érthető, miért is reagált így. Volt ideje felkészülni, és pajzsot vonni maga körül.

- Az érzelmek elrejtésében nagyon is ügyes vagy – vetettem neki oda morogva. – Néha mutathatnál érzéseket. Még Jazz is mondta, hogy nem érez nálad semmi, csak ha Jacob a közelben van, de nálam vagy Leánál semmit. Szereted őt egyáltalán? – szemei kérdésen hallatára kikerekedtek. Szánakozva és közben még is dühösen nézett rám.

- Hogy szeretem-e a lányom? – ismételte meg a kérdést. – A válasz egyszerű igen. De azt is tudom, hogy csak kevés időm van vele, mert ahogy már mondtad elmentek és én is, itt maradok. Ha kiborulok, kinek lesz az, jó. Senkinek. Lea úgy emlékezne rám, mint egy gyenge nőre és azt nem akarom. Elég lesz majd akkor szomorkodnom, ha majd nem lesztek itt – ahogy hallgattam őt, akkor jöttem rá, hogy ő valójában, mekkora áldozatot hozott is értem és a családomért. Lemondott a lányukról, hogy nehogy lelepleződjünk és közben erős, mert nem mutatja ki mennyire szomorú vagy nem előttünk csak Jake-nek.

Ekkor kivágódott az ajtó és megjelent az egész család, mindegyikükön látszott, hogy baj van és ezt nem csak én Becca is észrevette. Együtt álltunk fel és kérdőn néztünk a családra, akik fejében most még csak hangfoszlányokat se hallottam, ami még jobban erősítette hittem, hogy nagy baj van.

- Mi történt? – törte meg a kínos csendet Becca.

- Mondjátok! – szóltam rájuk, mikor nem mondtak semmit és csak bámultak maguk elé. Majd Carlilse előre lépett és szomorú tekintetét, ránk emelte.

- A határ mentén találkoztunk a falkával, és akkor elmondtak, hogy valakit elvitt a vámpír.

- Kit? – kérdeztem.

- Bellát – jött a válasz, mire Becca ajkait fájdalmas sikítás hagyta el, majd pedig elájult, ha nem kapok volna után beverte, volna a fejét. De míg én őt tartottam, én kiabáltam a családommal, mintha az ő hibájuk lenne.


Igen tudom, hogy sokat késtem és nagyon sajnálom, nincs mentségem, de azért remélem elolvassátok és megdobtok már kommentárral.
Puszi

18. fejezet

Moonshiny



18. Fejezet – La Push



(Jacob szemszöge)



Remegés futott át a gerincemen, amit meghallottam mit is mondott Paul. Nem hittem a fülemnek, hogy a falkából valaki ennyire felelőtlen. Hányszor mondta már el Sam, az alfánk, hogy csak a legszükségesebb helyzetekben beszéljünk ilyenekről. Én is, és Sam is csak azért mondtunk el, hogy vérfarkasok vagyok, mert a bevésődés kötelez minket. De, hogy Paul egy idegennek, Bellának mondjon hasonlókat. Lehet, hogy azt nem mondta el, hogy mik is vagyunk és, hogy mik Cullenék, de ahogy Beccát ismerem és őt nagyon is és neki rettentő gyorsan, jár az esze, és ha Bella csak egy kicsit is hasonlít rá nagy bajban, vagyunk.

Éreztem, hogy Becca izmai megfeszülnek a hallottak miatt. Őt is felzaklatta Paul ostobaság, mint engem és a többieket is. Körbe néztem és láttam, ahogy Sam, Embry és Seth is meg-megremeg a méregtől és még csak nem is ok nélkül.

Időben közbe kell lépnem, ne hogy Paul, még baj okozzon, mint eddig. Elpattantam Becca mellől és odamentem Bellához. Arcán feszültség és kíváncsiság volt. Mintha pillantatok múlva, kimondana az igazat. Gyorsan kellet cselekednem, mielőtt nagyobb baj lenne, mint most van.

- Hello skacok! – köszöntem úgy, mintha nem történt volna semmi. - Mi a helyzet? – próbáltam könnyedén beszélni, de hatalmas erőfeszítéssel sikerült csak. – Bella, menjünk, sétáljunk egyet a parton! – mondtam neki és ő egyből megindult utánam, szerencsémre. Paul persze fortyogott magában, mint mindig, de jól tudtam, hogy őt majd Sam intézi el. Amiért még sajnáltam is egy kicsit, mert hát Sam a falka biztosságát tartja szeme előtt. Már a parton sétáltunk úgy fél órája, mikor eszembe jutott, hogy mondanom is kellene valamit. – Na és, hogy tetszik itt? – tudtam nem épp a legfrappánsabb kérdés, ami a számra jött, de ez is megteszi egyelőre.

- Rég voltam itt – nézett rám nagy, csodálkozó szemekkel, olyanokkal, mint amire szerelmem is szokott, de még is más volt a pillantása. Talán azért, mert nem engem szeret, és mert én sem őt szeretem. – De jól érzem magam itt. Nagyon jó kis társaság gyűlt itt össze. Tényleg, ez gyakran csináljátok? – sikerült elterelnem figyelmét Paul mondatáról.

- Hát, szerintem nem elég gyakran – mondtam és kivillantottam rá, Becca szerint elbűvölő mosolyomat. – Úgy két-három hete azért, mindig találkozunk. De most még nem a legjobb a hangulat, várd meg, amíg tetőfokára hág. Akkor van itt minden tánc, zene és éneklés. Azt nem hagyhatod ki!

- Akkor nem hagyom ki, ha te ajánlod – mondta kuncogva. – De ettől lenne egy kérdésem – lehet, hogy az előbbi kijelentésem, hogy megúsztam, most inkább fordítva sült el. – És nagyon remélem, hogy az igazad mondod. Megteszed, hogy igazat mondasz? – nem volt más választásom, így aztán bólintottam. – Téged, nem zavar, hogy Beccának és Edwardnak van egy lánya?

Hát a kérdés nagyon is meglepett. Először még csak köpni-nyelni nem tudtam. Azt hittem, hogy rákérdez Paul kijelentésére, erre azt kérdi, hogy zavar-e. Az igazat megvallva, nem zavar, hogy Becának van egy lánya. Igaz, annak jobban örülnék, ha tőlem lenne és nem a vérszopótól, de így is jó. Hisz Lea pont olyan, mint az anya és hát őt imádom, minden megtennék érte, de azt is meg kell vallanom, hogy nem mindenben értek vele egyet, de az már csak így működik.

De mégis a kérdésen elbizonytalanodtam, nem tudom miért is, de Bella kérdése szíven ütött. Sose gondoltam meg bele, de lehet, hogy valami igazság abban, amit Bella mondott, de ez akkor is csak féltékenység, mert hát Edwardnak van valami belőle és az a valami nekem nincs meg.

- Ezen elgondolkodtam – vallottam be. – Ne értsd félre nem azért, amiért te gondolod – tettem hozzá azonnal, mert Bella arcán rögtön megjelent a fájdalom és a bánat, de leginkább a csalódottság. – Inkább féltékeny vagyok, mert a vé… Edwardnak – helyesbítettem. –Valamije Becctól, ami nekem nincs meg. Érted?

- Igen – hajtotta le a fejét, mintha szégyenkeznie kellene, a miatt, amit gondol. – Én is így vagyon vele. Félek, hogy Edward bármelyik percben visszamehet Beccához.

- Na, ehhez lenne egy-két szavam nekem is – még belegondolni is rossz volt, hogy Edward újra harcba száll velem szembe. De azt jó volt tudni, mert hát tudtam nincs esélye. – Nem fogja ezt tenni – biztattam egy kicsit. – Becca már engem szeret és nem őt.

- De maga biztos vagy? – nevette el magát a kijelentésemen.

- Ez így van és kész – mondtam. – Menjünk vissza a többiekhez. Már biztos várnak ránk – megfordultam, de ő meg se moccant. – Mi a baj? – kérdeztem.

- Nem, de lenne itt még valami – nézett rám féléken. – Miért mondta Paul, hogy Cullenék, jobb, ha nem jönnek ide?

Na most mit is tegyek? Nem mondhatom el neki ezt, ez túl nagydolog, hogy ezt ő megérts. De talán, ha csak körvonalakban mesélnék róla, abból még nem jöhet rá, remélem. Viszont a falka biztosságát se veszélyeztethettem, hiszen ők a családom, a barátaim, nem árulhatom el őket. Ha nagyjából elmondom, akkor még nem lehet abból nagy baj, vagyis reményeim szerint.

- Tudod ez csak mese, egy rémmese – mondta neki és közben egy farönkhöz sétáltam és leültem rá, Bella pedig követte a példámat. – De ha nem érdekel, nem mondom el? – de p bólintott, hogy beszéljek, így nem volt más választásom. – Hát mit tudsz, a törzsünkről?

- Semmit – vallotta be.

- Akkor az elejéről kezdem – sóhajtottam egy hatalmast és folyattam. – Na legenda szerint, mi a farkasokról származunk – furcsán nézett rám, mintha megőrültem volna. – Na, nem nézz így! De a lényeg Cullenék, az olyan ellenséges törzs és tőlünk úgy mond, védjünk a földünket.

- De Cullenék, ha jól tudom, most költöztek ide? – kérdezte.

- Hát ez az – legyintettem, mintha nem hinnék ebben az egészben, de hisz én vagyok rá az egyik élő példa. – Ez csak mese Bella – felálltam és magammal húztam őt is. – De ideje visszamenni a többiekhez.

- Igen igazad van – mondta és egymás mellet mentünk vissza a tábortűzhöz.

Mire visszaértünk már majd nem teljesen besötétedett és csak a tűz volt az egyetlen fényforrásunk. Én persze fény nélkül is megtaláltam azt, amit kerestem. Emit megláttam őt, letelepedtem háta mögé, és egy puszit nyomtam a nyakára. Éreztem, hogy érintésemre megremeg, de jó értelemben. Majd felnézett rám óceán kék szemein keresztül és arcomat kezdte el tanulmányozni. Jó tudtam, mi fog most következni.

- Minden rendben van Bellával? – nézett a lány felé, aki közben helyet foglalt, Mike-ék mellett, aki közben nagyokat kacagtak mellette, de ő nem, ő inkább elgondolkodva ült. Ha jól sejtettem azon, amit velem beszélt pár perce.

- Szerintem nem lesz vele baj – mondtam. – De az igazat megvallva, félek, hogy rájöhet.

- Nem lesz semmi baj – biztatott szerelmem, majd adott egy nagyon is szenvedélyes csókot a számra, mit persze én nagy szívesen viszonoztam neki.

Ekkor jött oda hozzánk – teszem hozzá épp a legjobb pillanatban - az alfám. Arcáról aggodalmat és bánatot, és nem utolsó sorban valami nagyon is rosszat tudtam leolvasni. Olyan rosszat, amit még álmomban se mertem volna el képzelni. Egyből felpattantam és persze Becca is jó megfigyelő képességének köszönhetően egyből tudta, hogy baj van.

- Baja van Sam? – szerencsére neki több lélek jelenléte volt, mint nekem és egyből rá is kérdezett.

- Attól tartok, igen Becca – hajtotta le bánatosan a fejét alfám. – Jacob – fordult hozzám és én már fel is kaptam a fejem. – Quil és Leah őrjárat közben valami furcsát éreztek, vámpírt a mi terültünkön.

- Cullen? – kérdezte Becca és jól, tudtam, hogy fája neki, ha háborúznánk velünk és azt is, jól tudtam, hogy szeretni és félti azokat a vérszopókat.

- Nem, ez valami más szaga – felelte Sam és éreztem, hogy egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el Becca ajkait. – De jönnöd kell, és beszélnünk kell velünk.

- Megyek persze – vágtam rá azonnal.

- Igen, te is jössz – mondta határozottan Sam. – De Becca is jön – kijelentéssel vitázni akartam, de nem lett volna értelme, hiszen akkor parancsba adja és az ellen nincs mit tennem. – Nem mindenki megy, hogy ne legyen feltűnő, csak ti mentek és most.

Azonnal bementünk Beccával az erdőben. Ott átváltoztam, Becca felült a hátamra és már rohantam is a Cullenék háza felé. Élveztem mancsaim alap, a frisen lehullott levelek ropogását, és maga szabadságot és azt, hogy ezt nem kell egyedül megélnem, mert itt van velem az, az ember, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem.

Időközben már meg is érkeztem a képzeletbeli határvonalhoz. Megvártam, míg Becca leszáll rólam, majd befutottam az erdőbe és átváltoztam. Majd már egy szakadt nadrágban tértem vissza és átöleltem hátulról Becca derekát.

- Szólj nekik – mondta halkan. – És menjünk vissza!

- Te velünk maradsz – mondtam, majd ő megfordult és belém ütött, majd mikor le akartam fogni, kapálózni kezdett. – Figyelj, ez a legbiztosságosabb most, higgy nekem.

- De veled is biztosságban lehetek – szólalt meg. – És mi lesz Bellával és Charlei-val?

- Velünk nem lesz gond – biztattam. – És te is láthatod végre Leust, és ez valljuk be nem olyan rossz – próbáltam lelket verni belé, mert már rájött ki is az a vámpír, aki ismét is van.

- Jó, rendben – bólintott rá és nagyon is megnyugodtam. – Edward, gyertek ide, kérlek! – kiáltotta el magát.

Majd kibontakozott az ölelésemből és leült az egyik kidűlt fára. Keresztbe tett lábakkal várt. Épp pedig nagyon is büszke voltam rá, hogy itt van, mert jól tudtam nem szívesen, van itt, de még is megteszi kedvemért.

Hallottam, ahogy hátam mögött meglibben a bokor és, hogy megérkezik az egész klán, kivéve a szöszi csaj, Rosaliet. Ő volt az egyetlen, aki még akkor is Beccára akarta tukmálni Edwardot, amikor már nem volt semmi értelme. Itt volt a kedvencem Edward, az apja, aki ha nem lenne vámpír még kedvelmén is, Dr. Cullent. Aztán is volt még Esme ő is aranyos volt. A mitugrász Alice és a fanyar képű Jasper és persze Emmett. Becca kedvelte őket, de én… De mivel nem akartam megbántani őt, így nem is mondtam róla semmit.

- Valami baj van? – tért egyből a tárgyra Edward.

- Igen – mondtam egykedvűen. – Mondhatom úgy is.

- Ne húzd az időt kutya – kiáltott fel a medve gyerek. – Nem érünk rá egész nap. Úgy-e érted?

- Emmett – szólt az úgy mond anyjuk.

- Mi történt? – kérdezte az orvos.

- Itt van – felelte helyettem Becca. Meglepődtem, hogy egyáltalán megszólalt, de így még is csak könnyebb volt. felállt és mellém sétált szép lassan. Látszik, nem siet sehová. – A lényeg, hogy Jake szerint és teszem hová ez nagyon rossz ötlet, azt mondja, hogy menjek hozzátok.

- Ez jó ötlet – értett egyet velem Edward. – Velünk jössz – én pedig óvatosan meglöktem szerelemem, hogy ő átléphessen a határon egyből a vérszopó karjaiba. – Ti addig mit csináltok?

- Vadászunk rá – mondtam.

- Segítünk – szólalt fel a család nevében a Carlisle. – Ez nem csak a ti gondotok. A lányok haza viszik Beccát, mi pedig keressünk őt. Persze a mi területünkön – tette hozzá gyorsan, mert meglátta a képemet.

- Legyen – egyeztem bele. – Ha tudtok valamit, jelezzétek, és persze mi értesítünk titeket. De most már megyek, légy jó szerelmem – búcsúztam el tőle és befutottam az erdőben. Úgy rohantam, mint még sohasem farkas létem alatt.

Minél előbb meg akartam érkezni, arra a helyre, ahol Sam hívatott minket. Amennyire tudtam, csak siettem, de mégis úgy éreztem, hogy már későn érek oda. Féltem, hogy ha az a rohadt vérszopó megtalálja Beccát én mérgemben már mit képes, lennék megtenni. De közben persze féltettem a falkámat, hogy talán valamelyikük megsebesülhet vagy, ami még rosszabb meg is halhat. Azt pedig nem akartam.

De még is mindemellett, még az volt az agyamban, de inkább csak az, lebegett a szemem előtt, hogy bosszút akarok állni, azon, aki bántotta Beccát. Tudtam jól, hogy nem így kéne gondolkodnom még is, csak erre tudtam gondolni.

Végül nagy nehezen odaértem a falkámhoz, akik egy tisztáson vártak rám, emberi alakba. Így én is visszaváltoztam és úgy mentem csak közéjük. Odamentem Sam mellé és vártam, hogy neki kezdjünk a gyűlésnek. Csak azt nem értettem minek is tartunk megbeszélést, mikor fontosabb dolgunk van most, mint beszélni. Egyszerűbb lett volna, - legalább is szerintem – mint itt ülni és várni. Míg itt vagyunk, annyi idő alatt a mocskot is elkaphatnánk. De nem Sam szerint ezt meg kell beszélni. Csak tudtám minek.

- Van valami terved? – fordultam Sam felé. – Mert szerintem most azonnal, indulni kéne, hogy elkapjuk azt az izét.

- Ezt meg se hallottam – nézett mérgesen szememben Sam. – Nem szabad meggondolatlanul cselekednünk. Tudom Jake, hogy aggódsz, de itt nem csak Beccáról van szó…

- Mit mondtál? – csattantam fel azonnal. – Itt most Becca a lényeg értre, jött el a vérszopó.

- Elég – jól tudtam, hogy ez most parancs volt, így egyből néma lettem. Sajna a parancsot nem tudtam, nem betartani. Ez az egy dolog volt, ami utáltam a farkas létembe, hogy nem tudtam ellent mondani a parancsnak. – Megértelek – beszélt halkabban és tudtam jól, hogy ez így is van, de még is ideges voltam. – De térjünk a lényegre! – mind bólintottunk mi többiek, így Sam folytatta. – Csoportokra válunk, és így vadászunk rá. Jake te velem jössz északra! Paul és Seth először megnézik, hogy Bella biztonságba hazaért-e, majd délnek mennek. Quil és Embry itt nyugatra mentek. Leah és a fiatalok keletre mennek. Értve vagyok.

- Igen – mondtuk szinte egyszer. Majd felálltunk és az erdő felé igyekezetünk, hogy indulhassunk végre.

- És még valami – egy emberként nézünk Samre. – Ha valaki valami furcsát észlel, azonnal jelez a többieknek. De egyedül semmi esetre se támad. Na most mehetek! Jake,te maradj- megálltam és bevártam magam mellett alfámat. – Megteszünk mindent, hogy elkapjuk.

- Tudom – bólintottam. – Cullenék is segítenek a saját területükön.

- Rendben ez így jó is – mondta és bevette magát a fák közé. Én is követtem, majd farkasként tértem vissza a tisztásra, hogy ott bevárjam Samet. Nem kellett sokat várnom pillatok múlva ő is megjelent. Nem indultunk el egyből, mert még Sam utoljára egyeztetni akart a többiekkel. Persze fölösleges volt, és én egyre idegesebb, amiért nem indultunk már el.

Nagy nehezen, azért még is csak elindult mindenki a saját irányába. Én Sammel mentem, aki most feltűnően lassan rohant, mintha csak lassítani akarna engem is. Nem értettem miért is csinálja ezt, de nem akartam vele veszekedni, mert a végén még haza küld.

Tudom, hogy nehéz neked, de meg kell értened – üzent gondolatban Sam. – Nekem a törzs is gondolnom kell.

A legnagyobb baj, hogy megértem – sóhajtottam. – De neked is meg kell értened engem. Becca az életem.

Azt teszem, hidd el, de kötelességeim vannak és neked is. Ilyenkor a szerelmet, félre kell tenni.

Könnyű mondani – motyogtam.

Sam gyorsított, így én is ezt tettem. Hiába futott gyorsan, én így is simán tudtam tartani vele a tempót. Nem nagyképűség, de jóval gyorsabb voltam, mint Sam. De nem akartam azzal megbántani, hogy ezt a tudtára is adom, mert tiszteltem őt annyira, hogy ilyet nem teszek. Úgy szerettem Samet, mintha csak a bátyám lett volna. Mindent megtett értünk, hogy könnyebben hozzá szokjuk a farkas léthez, és ha akkor ő nincs, talán meg is őrültem volna.

Közben meghallottam Paul és Seth rémült hangját a fejemben.

Bellát elvitte a vámpír – üvöltötték egyszerre.


Légyszi írjatok megjegyzéseket!
Puszi: Ros-alice

17. fejezet

Moonshiny



17. Fejezet – Nem értem őt



(Bella szemszöge)



Azon az estén nagyon jól éreztem magam. Egész pirkadatig ott volt velünk és azután indultunk csak haza. De akkor is csak azért, mert Becca figyelmeztetett Charlie-ra, hogy észre vehet, de persze ott volt az, az indoka is, hogy pár óra múlva találkozunk.

Edwrad vitt haza és nálunk is maradt, mivel Charlie nem vette őt észre és még csak a szobámba se nyitott be, mikor elindult dolgozni. Már nagyon is világos volt, így inkább úgy döntöttem, hogy már nem fekszem le aludni, inkább készítek valami finomat Beccának, mire hazaér.

Amit hallottam, hogy Charlie becsukja a bejárati ajtót, már ugrottam is és szaladtam le a konyhába. Persze Edward egyből követett és árgus szemekkel figyelte minden egyes mozdulatomat. Elővettem pár hozzá való és rájöttem, hogy minden itthon van, hogy minden úgy mond kellék meg van a csoki tortához, ez volt ugyan is Becca kedvence.

- Mit csinálsz? – kérdezte Edward bársonyos hangja. Felnéztem rá, és csak mosolyogtam.

- Beccának tortát – mondtam egyszerűen. – Ez a kedvence. Segíthetnél, mondtam neki – és kezébe nyomtam egy listát, hogy menjen el a boltba, míg én főzök. Becca még is csak beteg, nem ehet csak tortát.

Edward elment, így én hamar elkészültem a tortával. Míg várakoztam Edwardra, addig csak is a tegnap estén illetve a ma estén gondolkodtam. Nagyon is jól szórakoztam és felhőtlenül boldog voltam, nem csak, mert kibékültem velük, hanem azért is, hogy Jake és Becca elfogadta, hogy Edwardot szeretem. Gondoltam, hogy nem lehet könnyű elfogadni azt, hogy a lánya apjával látja a testvérét, még se szólt semmit. Sőt inkább úgy tűnt nem is foglalkoztatja túlságosan, lehet, hogy ezt csak nekem szánta és belül tombol, de még így is köszönöm neki és Jake-nek. Mert abban biztos voltam, hogy csak Jake tudta őt rábeszélni, hogy nincs ezzel gond.

Míg így merengtem, Edward is megérkezett egy halomnyi bevásárlószatyorral. Nem is gondoltam, hogy ennyi mindet felírtam volna arra a listára, de úgy látszik mégis. Edward lepakolt a konyhába és én már is álltam neki kipakolni. Ekkor döbbentem csak rá, hogy én tényleg nem írtam fel ennyit, csak Edward mindenből többet vett, sokkal többet. Kuncogásomat vissza kellett tartanom, ami nem igazán sikerült, így aztán hirtelen kitört belőlem a nevetés. Edward persze furcsa szemet meresztett rám és kíváncsian nézett, hogy most meg mi a bajom.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Aha – de nevetésemet nem tudtam visszafojtani. Látszik férfiból, van, még életében nem főzött, de talán még nem is vásárolt. De valljuk be olyan anya mellett, mint Esme ez nevetséges is lenne. Hiszen az a nő valóban tökéletes anyának és feleségnek. Ő olyan, mint a karácsonyi filmekben a tökéletes feleség.

- Akkor jó – mondta Edward és elindult a nappali felé. – Bekapcsolom a tv-ét, lesz egy jó kis meccs, és azt szívesen megnézném és valljuk be a főzésben jobb, ha nem segítek – helyeslőn bólogattam neki.

Tényleg igaza volt, jó, ha ez inkább rám hagyja. A főzésben nekem valahogy több tapasztalatom volt, mint neki. Különben is azt akartam, hogy ma minden tökéletes legyen és Edward már adott volt, mert itt volt, de főzni nem tud, és vásárolni se. De én így is imádom őt. Még ezzel az apró hibájával is, mert ez eltörpül a többi jó tulajdonsága között.

Szerencsére a főzőcskézéssel hamar elkészültem. Amit végeztem már mentem is Edward után és lehuppantam mellé. Persze ő egyből megfogta a derekam és az ölébe ültetett. Majd olyan lassan közelített az ajkaimhoz, hogy azt hittem menten megőrülök, ha most nem csókol meg, de végül egybe forrtak ajkaink. Mikor ott volt ajka az ajkamon szívem megint csak dübörögni kezdett, és mintha ő ezt hallotta volna belemosolygott a csókba. Mikor elváltunk egymástól kapkodva kezdtem elvenni a levegő és így még a pulzusom is duplájára hágott.

- Na és milyen a meccs? – találtam meg a hangom a sokk után. – Látom nagyon izgalmas – szedtem a levegőt.

- Elmegy – válaszolta fél vállról, mintha észre se vette volna milyen hatást is tud rám gyakorolni egy egyszerű csókkal is. – Mikor jönnek meg Jake-ék? – terelte el a témát. De tényleg mikor is?

Ránéztem az órámra, és már késtek is. Nem értettem mi okunk van a késésre. De ahogy megismertem Jake-t most biztos vagy ezerszer lassabban és óvatosabban vezet, mint máskor. Ha jól gondolom vagy százszor megkérdezni Beccát, hogy jól van-e, amitől drága nővérem már a falat kaparja mérgében. Hát igen vicces látvány tárult elém, képzeletemnek köszönhetően. Így megint csak nevetnem kellett.

Ezt most viszont Edwardnak is elmondtam, aki ugyan úgy reagált elképzelésemre, mint pillanatokkal ezelőtt én. Ezen egy jó ideig nevettünk is. Egészen addig, míg meg nem hallottam Jacob terepjárójának hangját, egyből felpattantam Edward öléből és az ablakhoz rohantam, ahol már épp láttam kiszállni Beccáékat. Lassan közelítettek a ház felé, és ha jól láttam, és bizony jól láttam, Becca arcán pár pillanatig ott volt a fájdalmas arckifejezés, a keze meg a hasán, pont ott, ahol megsérült. Nagyon megijedtem, de valahogy tudtam, hogy ez a természetes ilyen esetekben.

Majd nyílt az ajtó és megjelentek a nappaliban, egymásba karolva. Edwrad illedelmesen köszöntötte őket és meglepetésemre még Jake is kedvesen intett Edwardnak. Majd mikor meg volt a köszönés is, Jake leültette Beccát a kanapéra, ahol Edward is ült, de arra jól vigyázott, hogy még Becca véletlenül se érhessen hozzá szerelmemhez. Persze Jake egy fejrázást kapott Beccától és egy erről még beszélünk pillantást is. Hát most nem lennék a fiú helyébe, már az is biztos.

De most ez engem, egy cseppet se zavart örültem, hogy nővérem végre itthon van, így még mielőtt Jake leülhetett volna mellé én odamentem, és én ültem a kiszemelt helyre. Megöleltem testvéremet és ő vissza engem, a fiúk, mint mindig most se zavarták meg ez a meghitt pillanatot.

- Mi ez a remek illat? – kérdezte miután elváltunk. – Csak nem? – csillant meg a szeme. Én pedig hevesen bólogatni kezdtem, hogy igen eltalálta. – Akkor hozz belőle, hiányzott már a rendes koszt, mert valahogy a kórházi – fintorodott el az arca.

- Nem kéne előtte valami rendeset is enni? – kérdeztem, de csak egy fejrázást kaptam. Ekkor már jól tudtam, hogy mindegy is, mint mondok. Így inkább felpattantam és kimentem a konyhában a tortáért. Már vettem volna elő, mikor egy kéz hátulról megragadott és megcsókolt. – Hát te? – kérdeztem tőle.

- Jöttem segíteni – mondta egy kaján mosollyal az arcán. – Egyedül úgyse tudtad volna bevinni.

- Ez igaz – és már vettem is elő e négy tányért, de ő az egyiket visszatette a helyére. – Te nem eszel? – kíváncsiskodtam.

- Én nem szeretem a tortát – mondta. – Tudod, nem vagyok oda az édességekért. Remélem nem gond, és nem haragszol érte? – nézett rám kiskutya szemekkel.

- Dehogy, vannak dolgok, amit meg én nem szeretek – adtam egy csókot a szájára.

Aztán már fogtam is meg a tálcát és vittem be a szobában, ő pedig követett. Ahogy letettünk az asztalra az elemózsiát, már ugrottak is rá Beccáék. Majd ahogy felocsúdtam a meglepetésből, én is elvettem egy szeletet belőle. Alig lehetett észre venni, de pillantatok alatt elfogyott a süti és mi, akik jól laktunk, úgy feküdtünk, mint, aki jól végezték a dolgát.

Csak Edwardot sajnáltam, hogy nem evett. Furcsálltam, hogy férfi létére nem eszi meg a tortát, de ha már itt tartunk eddig nem is igazán, láttam őt, bármit is enni. A suliban mindig csak játszott az étellel, de enni nem evett belőle. Mikor náluk voltam, igaz azt mondta, hogy már evett, de ez akkor is furcsa. Most nem azt mondja nem szeretni a tortát. Na mindegy is majd megkérdezem Beccát, ő biztos többet tud erről, mint én. Csak azt remélem el is, mondja.

- Hallom hétvégén jöttök le, La Push-ba – hallottam meg Jake hangját. – Minek is köszönhetem a látogatást, és persze mikor is jöjjek értettek?

- De honnan is tudsz róla szívem? – kérdezte Becca és tényleg látszott rajta a kíváncsiság. – De nem is számít. Mike egyik nap bejött hozzám, a kórházba és feldobta, hogy mi lenne, ha elmennék úgy, mint rég, míg meg belementünk. Szombaton olyan délután négy körül elég, ha eljössz értünk.

- Vettem kapitány – mondta Jake. – De most már mennem is kell. Megígértem apának, hogy segítek a ház körül.

- Jó ki… - kezdett bele Becca.

- Ki ne merj kísérni – szólt rá Jake és már nyomta is vissza gyengéden, az épp fel kellő Becca. – Még nem vagy teljesen jól! – puszilta meg majd el is tűnt a szemünk elől.

Miután Jake eltűnt kínos csend telepedett a szobára. Valahogy éreztem, hogy mind én, mind Becca és Edward is kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetbe. Mert, ha jobban belegondolok, azért tényleg egy kicsit morbid, hogy a saját nővérem gyerekének, apjával járok, vagyis ha így vesszünk az unokahúgom apjával. Ez még az én tizenhét éves fejemmel is nehéz felfogni, de akkor az a picurka lány, hogy fogja ezt elfogadni, hogy én, mint „betolakodó” befészkelem magam az anyja helyére. Nagyon féltem, hogy talál, meg fogja elfogadni, azt, hogy én és Edward egy pár alkottunk. De valahogy még is tudtam, hogy nem Lea reakciójával lesznek a problémáim, hanem inkább valaki mással.

- Bella, Bella – hallottam meg, hogy valaki a nevemet mondogatta, és én persze egyből a hang irányába fordítottam a fejem. Becca aggódó arcával találtam magam, amiből azt következettem ki, hogy már jó ideje elkalandoztak a gondolataim. – Jól vagy?

- Persze, csak elbambultam – feleltem. – De ezt nem, nekem kéne kérdeznem tőled?

- De lehet – kuncogott. – De már jól vagyok, és alig várom már, hogy elmenjünk, La Push-ba – mondta. – De most elmennék lepihenni. Edward – szólított egyből felkapta a fejét. – Üzenem Leának, hogy szeretem.

- Megmondom – bólintott, és Becca ebből megindult a szobája felé. – Már sokkal jobban van – jegyezte meg Edwrad, mikor már Becca eltűnt a lépcső tetején.

- Igen – helyeseltem. – Te is jössz, La Push-ba? – kérdésemre láttam, hogy meglepődik, és szemei kitágulnak. Majd pedig úgy nézett rám, mint egy holtkorosra.

- Nem, én nem tudok menni – felelte. – Én nem szoktam lemenni oda.

- Miért nem? – kíváncsiskodtam.

- Mindegy, hogy miért nem – mondta kicsit hangosabban és igen is ingerült volt a hangja. – De most mennem kell, már biztos aggódnak értem.

- Ó, hát persze – köpni-nyelni nem tudtam, és nem tudtam mire vélni a viselkedését sem. – De mégis mivel? Gyalog?

- Nem – adott számára egyszerű válaszokat, de nekem nem voltak azok, olyan egyértelműek. – Írtam egy sms-t Emmett-nek – és, ekkor épp megszólalt kintről egy kocsi duda. Edward persze egyből felpattant és elindult kifelé. Már félúton járt, mikor eszébe jutottam, hogy én is ott vagyok még. – Tényleg mennem kell, de felhívlak – majd megcsókolt, de most valahogy nem volt, olyan, mint amiket előtte adott nekem, sokkal inkább mondtam volna ezt egy búcsúcsóknak. Még a gondolatra is összeszorult a torkom, nem kaptam levegőt és a szívem is fájdalmasan pumpálta testembe a vért. – Szia – mondta és kilépett az ajtón.

Megijedtem Edward ridegségén, de inkább az, még jobban fájt, hogy ennyire kemény és érzéktelen volt velem. Mert ez a jó szó a viselkedésére érzéketlen, amit nem tudtam mire is vélni. De lehet, hogy csak túl reagáltam a dolgot és tényleg programja van mára, mert hát, ha úgy veszünk, már tegnap óta nem volt otthon. Esme, mint anya már biztos halálra aggódhatja magát. De egy dologban biztos voltam ennek még utána járok.


A szombat nagyon hamar eljött és Becca is napról-napra jobban volt. Valahogy minden a rendes kerékvágásban ment tovább. Jacob mindennap eljött meglátogatni szerelmét, Edward is volt nálam, de végig úgy viselkedett velem, mint mikor elváltunk előtte. Kimért volt. Persze próbáltam feldobni a hangulatot, de valahogy az se segített, hogy Charlie akárhányszor meglátta őt, mindig tudomást adott arról, hogy nem látja szívesen. Ilyenkor vagy én vagy Becca rászórtunk és már elértünk azt, hogy ne ordibáljon, mikor meglátja a nappaliban ülni. De nekem még is rosszul esett, hogy Edwardot nem fogadja el, ezzel ellentétben Jake-kel úgy viselkedett, mint a fiával. Persze meg is értettem Charlie viselkedését, még is bántotta a csőrömet, de nem szóltam érte.

Időközben dudaszóra lettem figyelmes. Felálltam a kanapéról és az ablakhoz sétáltam, elhúztam függönyt és megláttam Jacob terepjáróját és a fiút is, ahogy annak támaszkodva várt minket, lányokat. Hát még várni is fog ránk, mivel Becca már vagy egy órája készülődik. Nem értettem, minek és készül ennyit, hisz csak a tengerpartra megyünk. Majd megint hallottam a dudaszót, úgy láttam Jake is türelmetlen, nem csak én. Már harmadszor dudált, mikor Becca nagy nehezen lejött az emeletről, majd magára dobta a kabátját és intett, hogy mehetünk, mintha eddig csak rám vártunk volna. De azért követtem.

- Szia – ugrott Jake nyakába és szenvedélyesen megcsókolta, mire én egyből elpirultam, mint mindig.

- Sziasztok – köszönt ő is.

Én is oda mondtam neki egy hellot, majd beültünk a kocsiba és elindultunk. Az igazat megvallva nekem nem volt túl sok kedvem menni, főleg Edward miatt. De Beccát és Mike-ot se akartam azzal megbántani, hogy nem megyek el. Lehet, hogy még jó is lesz és egy kis időre, kiveri a fejemből Edwradot, mert arra hát nagy szükségem van jelen pillanatban.

- Na megjöttünk – hallottam meg Jake-t. Ő és Becca egyből kipattantak a kocsiból és én is kellemtelenül követtem őket. A hátunk mögött kullogtam, mert még mindig rajta járt az eszem. De valahogy, még is elragadott magával az a hangulat, ami a parton uralkodott. Rengetegen voltak a parton, olyanok is akiket még nem ismertem, és ha jól sejtem Jacob haverjai lehetek. Mindenki egy tábortűz köré helyezkedett el és még egy srác köré, aki egy gitárral játszott valamilyen dalt, amit még nem ismertem. Mikor leértünk mindenki nagy örömmel üdvözölt minket. – Itt is vagyunk – mondta Jake és leült a gitárt fogó srác mellé, Becca persze egyből az ölébe ült, úgy, hogy hátát az ő mellkasának dönthesse.

- Bella, Bella – hallottam a nevem Angela szájából. Arra felé fordultam, ahol ő ült, épp hevesen integetett, hogy üljek mellé. Én egyből mellé is telepedtem. – Jaj, de jó, hogy itt vagy – köszönt nekem kedvesen.

- Igen – mosolyogtam rá, és csak most vettem észre, hogy mellett ül még Mike, Eric és Jessica. – Sziasztok! – köszöntem nekik, de szemem végig az ismeretlen fiúkon pihent, akikkel Becca úgy viselkedett, mintha csak a bátyai lennének. Nevetett és viccelődött velünk. – Kik ezek a srácok? – kérdeztem a többieket.

- Ők Jake haverjai – válaszolt készséggel Jessica és láttam rajta, hogy nagyon is tetszenek neki azok a fiúk. Bevallva tényleg nagyon helyesek voltak. Az a rézbőr, a kidolgozott felsőtest, ami még a pólójuk alatt is látszott tényleg nagyon elképesztő volt. De még így is, hogy ennyi jó srác vett körül, akárhányszor behunytam a szemem, Edward tökéletes arc volt előttem. Az ő szépsége, nem is hasonlító az itt lévőkhöz. Annyira hiányzott és olyan távolságtartó volt mostanában, de még így is csak rá tudtam gondolni. – Na ő ott Seth – mutatott az egyik srácra. – Nagyon kedves és tisztelettudó kár, hogy nem a mi sulikba járnak. Aki a gitárt fogja ő Paul, ő egy kicsit mogorva, de ha megismered, akkor ő is aranyos. Aztán Paul háta mögött Sam van ő igaz idősebb a többieknél és menyasszonya is, van. Ő olyan felügyelő itt, hogy ne csináljuk semmi baj. Ott van még Embry Jake mellett. Senkit nem hagytam ki úgy-e?

- Nem mindenki elmondtál – bólintott Mike. – De az a lényeg, hogy nagyon jól lehet velünk szórakozni. Egy szóval jó fejek.

- Mióta ismeritek őket? – kérdeztem.

- Mióta Jake és Becca járnak – felelte Angela. – Tudod, még a legelején nem sokat jártunk le. Furcsálltunk, hogy Beccáék jártnak, de nézz csak rájuk – úgy is tettem, ahogy mondta. – Kiegészítik egymást. Ami szerintem nagyon szuper – és igen tényleg igaza volt. Olyanok voltak, mint akik kiegészítek egymást, ahogy az ember rájuk nézett, egyből tudta, milyen szerelem is kell neki. De én csak remélhettem, hogy Edwarddal való kapcsolatom legalább a felét eléri, mint ami köztünk van. Mert az is nagyszerű lenne.

- Szia Seth vagyok – hallottam meg egy ismerten mély hangot, ami egyből kirántott eszmefuttatásomból. – Te biztos Bella vagy?

- Szia – álltam fel és kezet nyújtottam felé, amit ő készséggel elfogadott és megrázott. – Igen Bella vagyok. Te pedig Seth? –nagyon helyes, még játszott rajta, hogy fiatalabb, mint a többiek. A teste ugyan olyan formás volt, még is látszott, ami látszott. Arca, olyan gyermekded és mosolya olyan kedves és széles, hogy még tökéletes fogsora is kilátszott. Így már én se tudtam visszafojtani egy vigyort.

- Igen – bólintott. - Becca mondta, hogy van egy ikertesója, de az nem mondta, hogy ilyen szép – a bókjától egyből elpirultam, és olyan lett a színem, mint a paradicsomé.

- Hé, Seth – fordult hátra, amit hallotta a nevét Palu-tól. – Legalább ne a nővére előtt vedd le a lábáról – majd ő is odajött hozzánk. – Paul vagyok.

- Bella – mondtam.

- És hogy tetszik, La Push? – kérdezte kedvesen. Hirtelen nem is értettem, hogy miért mondja Jessica, hogy mogorva, hisz milyen kedvesen érdeklődik irántam.

- Nagyon szép és barátságon – mondtam. - Olyan rég jártam itt, hogy már nem is emlékeztem rá, de hogy most itt vagyok nem szívesen, mennék haza semmi pénzért.

- Hát az, jó - vigyorgott Seth. – Akkor maradj, ameddig akarsz. Nálam mindig lesz helyed.

- Csak lassan a testtel barátom – mondta a hátam mögött Mike. – Már foglalt.

- És ki a szerencsés? – kérdezte most Paul.

- Edward Cullen – ahogy kimondtam a nevét, mindenki árgus szemekkel nézett rám és olyan tekintettel, mint halálos bűnt követem volna el.

- Akkor miért nem hívtad el őt is? – törte meg a kínos csendet Angela.

- Jól is tette – válaszolt Paul ijesztő hangon, na most értettem meg miért is mondta Jessica, hogy mogorva. – Cullenek jobban is teszik, hogy nem jönnek ide…

Bocs, hogy ennyit késtem, de sok dolgom volt. A megjegyzéseiteket köszönöm és továbbra is várom őket. Bármely kérdés van, ne féljetek feltenni!
Puszi: Ros-alice