18. fejezet

Moonshiny



18. Fejezet – La Push



(Jacob szemszöge)



Remegés futott át a gerincemen, amit meghallottam mit is mondott Paul. Nem hittem a fülemnek, hogy a falkából valaki ennyire felelőtlen. Hányszor mondta már el Sam, az alfánk, hogy csak a legszükségesebb helyzetekben beszéljünk ilyenekről. Én is, és Sam is csak azért mondtunk el, hogy vérfarkasok vagyok, mert a bevésődés kötelez minket. De, hogy Paul egy idegennek, Bellának mondjon hasonlókat. Lehet, hogy azt nem mondta el, hogy mik is vagyunk és, hogy mik Cullenék, de ahogy Beccát ismerem és őt nagyon is és neki rettentő gyorsan, jár az esze, és ha Bella csak egy kicsit is hasonlít rá nagy bajban, vagyunk.

Éreztem, hogy Becca izmai megfeszülnek a hallottak miatt. Őt is felzaklatta Paul ostobaság, mint engem és a többieket is. Körbe néztem és láttam, ahogy Sam, Embry és Seth is meg-megremeg a méregtől és még csak nem is ok nélkül.

Időben közbe kell lépnem, ne hogy Paul, még baj okozzon, mint eddig. Elpattantam Becca mellől és odamentem Bellához. Arcán feszültség és kíváncsiság volt. Mintha pillantatok múlva, kimondana az igazat. Gyorsan kellet cselekednem, mielőtt nagyobb baj lenne, mint most van.

- Hello skacok! – köszöntem úgy, mintha nem történt volna semmi. - Mi a helyzet? – próbáltam könnyedén beszélni, de hatalmas erőfeszítéssel sikerült csak. – Bella, menjünk, sétáljunk egyet a parton! – mondtam neki és ő egyből megindult utánam, szerencsémre. Paul persze fortyogott magában, mint mindig, de jól tudtam, hogy őt majd Sam intézi el. Amiért még sajnáltam is egy kicsit, mert hát Sam a falka biztosságát tartja szeme előtt. Már a parton sétáltunk úgy fél órája, mikor eszembe jutott, hogy mondanom is kellene valamit. – Na és, hogy tetszik itt? – tudtam nem épp a legfrappánsabb kérdés, ami a számra jött, de ez is megteszi egyelőre.

- Rég voltam itt – nézett rám nagy, csodálkozó szemekkel, olyanokkal, mint amire szerelmem is szokott, de még is más volt a pillantása. Talán azért, mert nem engem szeret, és mert én sem őt szeretem. – De jól érzem magam itt. Nagyon jó kis társaság gyűlt itt össze. Tényleg, ez gyakran csináljátok? – sikerült elterelnem figyelmét Paul mondatáról.

- Hát, szerintem nem elég gyakran – mondtam és kivillantottam rá, Becca szerint elbűvölő mosolyomat. – Úgy két-három hete azért, mindig találkozunk. De most még nem a legjobb a hangulat, várd meg, amíg tetőfokára hág. Akkor van itt minden tánc, zene és éneklés. Azt nem hagyhatod ki!

- Akkor nem hagyom ki, ha te ajánlod – mondta kuncogva. – De ettől lenne egy kérdésem – lehet, hogy az előbbi kijelentésem, hogy megúsztam, most inkább fordítva sült el. – És nagyon remélem, hogy az igazad mondod. Megteszed, hogy igazat mondasz? – nem volt más választásom, így aztán bólintottam. – Téged, nem zavar, hogy Beccának és Edwardnak van egy lánya?

Hát a kérdés nagyon is meglepett. Először még csak köpni-nyelni nem tudtam. Azt hittem, hogy rákérdez Paul kijelentésére, erre azt kérdi, hogy zavar-e. Az igazat megvallva, nem zavar, hogy Becának van egy lánya. Igaz, annak jobban örülnék, ha tőlem lenne és nem a vérszopótól, de így is jó. Hisz Lea pont olyan, mint az anya és hát őt imádom, minden megtennék érte, de azt is meg kell vallanom, hogy nem mindenben értek vele egyet, de az már csak így működik.

De mégis a kérdésen elbizonytalanodtam, nem tudom miért is, de Bella kérdése szíven ütött. Sose gondoltam meg bele, de lehet, hogy valami igazság abban, amit Bella mondott, de ez akkor is csak féltékenység, mert hát Edwardnak van valami belőle és az a valami nekem nincs meg.

- Ezen elgondolkodtam – vallottam be. – Ne értsd félre nem azért, amiért te gondolod – tettem hozzá azonnal, mert Bella arcán rögtön megjelent a fájdalom és a bánat, de leginkább a csalódottság. – Inkább féltékeny vagyok, mert a vé… Edwardnak – helyesbítettem. –Valamije Becctól, ami nekem nincs meg. Érted?

- Igen – hajtotta le a fejét, mintha szégyenkeznie kellene, a miatt, amit gondol. – Én is így vagyon vele. Félek, hogy Edward bármelyik percben visszamehet Beccához.

- Na, ehhez lenne egy-két szavam nekem is – még belegondolni is rossz volt, hogy Edward újra harcba száll velem szembe. De azt jó volt tudni, mert hát tudtam nincs esélye. – Nem fogja ezt tenni – biztattam egy kicsit. – Becca már engem szeret és nem őt.

- De maga biztos vagy? – nevette el magát a kijelentésemen.

- Ez így van és kész – mondtam. – Menjünk vissza a többiekhez. Már biztos várnak ránk – megfordultam, de ő meg se moccant. – Mi a baj? – kérdeztem.

- Nem, de lenne itt még valami – nézett rám féléken. – Miért mondta Paul, hogy Cullenék, jobb, ha nem jönnek ide?

Na most mit is tegyek? Nem mondhatom el neki ezt, ez túl nagydolog, hogy ezt ő megérts. De talán, ha csak körvonalakban mesélnék róla, abból még nem jöhet rá, remélem. Viszont a falka biztosságát se veszélyeztethettem, hiszen ők a családom, a barátaim, nem árulhatom el őket. Ha nagyjából elmondom, akkor még nem lehet abból nagy baj, vagyis reményeim szerint.

- Tudod ez csak mese, egy rémmese – mondta neki és közben egy farönkhöz sétáltam és leültem rá, Bella pedig követte a példámat. – De ha nem érdekel, nem mondom el? – de p bólintott, hogy beszéljek, így nem volt más választásom. – Hát mit tudsz, a törzsünkről?

- Semmit – vallotta be.

- Akkor az elejéről kezdem – sóhajtottam egy hatalmast és folyattam. – Na legenda szerint, mi a farkasokról származunk – furcsán nézett rám, mintha megőrültem volna. – Na, nem nézz így! De a lényeg Cullenék, az olyan ellenséges törzs és tőlünk úgy mond, védjünk a földünket.

- De Cullenék, ha jól tudom, most költöztek ide? – kérdezte.

- Hát ez az – legyintettem, mintha nem hinnék ebben az egészben, de hisz én vagyok rá az egyik élő példa. – Ez csak mese Bella – felálltam és magammal húztam őt is. – De ideje visszamenni a többiekhez.

- Igen igazad van – mondta és egymás mellet mentünk vissza a tábortűzhöz.

Mire visszaértünk már majd nem teljesen besötétedett és csak a tűz volt az egyetlen fényforrásunk. Én persze fény nélkül is megtaláltam azt, amit kerestem. Emit megláttam őt, letelepedtem háta mögé, és egy puszit nyomtam a nyakára. Éreztem, hogy érintésemre megremeg, de jó értelemben. Majd felnézett rám óceán kék szemein keresztül és arcomat kezdte el tanulmányozni. Jó tudtam, mi fog most következni.

- Minden rendben van Bellával? – nézett a lány felé, aki közben helyet foglalt, Mike-ék mellett, aki közben nagyokat kacagtak mellette, de ő nem, ő inkább elgondolkodva ült. Ha jól sejtettem azon, amit velem beszélt pár perce.

- Szerintem nem lesz vele baj – mondtam. – De az igazat megvallva, félek, hogy rájöhet.

- Nem lesz semmi baj – biztatott szerelmem, majd adott egy nagyon is szenvedélyes csókot a számra, mit persze én nagy szívesen viszonoztam neki.

Ekkor jött oda hozzánk – teszem hozzá épp a legjobb pillanatban - az alfám. Arcáról aggodalmat és bánatot, és nem utolsó sorban valami nagyon is rosszat tudtam leolvasni. Olyan rosszat, amit még álmomban se mertem volna el képzelni. Egyből felpattantam és persze Becca is jó megfigyelő képességének köszönhetően egyből tudta, hogy baj van.

- Baja van Sam? – szerencsére neki több lélek jelenléte volt, mint nekem és egyből rá is kérdezett.

- Attól tartok, igen Becca – hajtotta le bánatosan a fejét alfám. – Jacob – fordult hozzám és én már fel is kaptam a fejem. – Quil és Leah őrjárat közben valami furcsát éreztek, vámpírt a mi terültünkön.

- Cullen? – kérdezte Becca és jól, tudtam, hogy fája neki, ha háborúznánk velünk és azt is, jól tudtam, hogy szeretni és félti azokat a vérszopókat.

- Nem, ez valami más szaga – felelte Sam és éreztem, hogy egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el Becca ajkait. – De jönnöd kell, és beszélnünk kell velünk.

- Megyek persze – vágtam rá azonnal.

- Igen, te is jössz – mondta határozottan Sam. – De Becca is jön – kijelentéssel vitázni akartam, de nem lett volna értelme, hiszen akkor parancsba adja és az ellen nincs mit tennem. – Nem mindenki megy, hogy ne legyen feltűnő, csak ti mentek és most.

Azonnal bementünk Beccával az erdőben. Ott átváltoztam, Becca felült a hátamra és már rohantam is a Cullenék háza felé. Élveztem mancsaim alap, a frisen lehullott levelek ropogását, és maga szabadságot és azt, hogy ezt nem kell egyedül megélnem, mert itt van velem az, az ember, akit mindennél és mindenkinél jobban szerettem.

Időközben már meg is érkeztem a képzeletbeli határvonalhoz. Megvártam, míg Becca leszáll rólam, majd befutottam az erdőbe és átváltoztam. Majd már egy szakadt nadrágban tértem vissza és átöleltem hátulról Becca derekát.

- Szólj nekik – mondta halkan. – És menjünk vissza!

- Te velünk maradsz – mondtam, majd ő megfordult és belém ütött, majd mikor le akartam fogni, kapálózni kezdett. – Figyelj, ez a legbiztosságosabb most, higgy nekem.

- De veled is biztosságban lehetek – szólalt meg. – És mi lesz Bellával és Charlei-val?

- Velünk nem lesz gond – biztattam. – És te is láthatod végre Leust, és ez valljuk be nem olyan rossz – próbáltam lelket verni belé, mert már rájött ki is az a vámpír, aki ismét is van.

- Jó, rendben – bólintott rá és nagyon is megnyugodtam. – Edward, gyertek ide, kérlek! – kiáltotta el magát.

Majd kibontakozott az ölelésemből és leült az egyik kidűlt fára. Keresztbe tett lábakkal várt. Épp pedig nagyon is büszke voltam rá, hogy itt van, mert jól tudtam nem szívesen, van itt, de még is megteszi kedvemért.

Hallottam, ahogy hátam mögött meglibben a bokor és, hogy megérkezik az egész klán, kivéve a szöszi csaj, Rosaliet. Ő volt az egyetlen, aki még akkor is Beccára akarta tukmálni Edwardot, amikor már nem volt semmi értelme. Itt volt a kedvencem Edward, az apja, aki ha nem lenne vámpír még kedvelmén is, Dr. Cullent. Aztán is volt még Esme ő is aranyos volt. A mitugrász Alice és a fanyar képű Jasper és persze Emmett. Becca kedvelte őket, de én… De mivel nem akartam megbántani őt, így nem is mondtam róla semmit.

- Valami baj van? – tért egyből a tárgyra Edward.

- Igen – mondtam egykedvűen. – Mondhatom úgy is.

- Ne húzd az időt kutya – kiáltott fel a medve gyerek. – Nem érünk rá egész nap. Úgy-e érted?

- Emmett – szólt az úgy mond anyjuk.

- Mi történt? – kérdezte az orvos.

- Itt van – felelte helyettem Becca. Meglepődtem, hogy egyáltalán megszólalt, de így még is csak könnyebb volt. felállt és mellém sétált szép lassan. Látszik, nem siet sehová. – A lényeg, hogy Jake szerint és teszem hová ez nagyon rossz ötlet, azt mondja, hogy menjek hozzátok.

- Ez jó ötlet – értett egyet velem Edward. – Velünk jössz – én pedig óvatosan meglöktem szerelemem, hogy ő átléphessen a határon egyből a vérszopó karjaiba. – Ti addig mit csináltok?

- Vadászunk rá – mondtam.

- Segítünk – szólalt fel a család nevében a Carlisle. – Ez nem csak a ti gondotok. A lányok haza viszik Beccát, mi pedig keressünk őt. Persze a mi területünkön – tette hozzá gyorsan, mert meglátta a képemet.

- Legyen – egyeztem bele. – Ha tudtok valamit, jelezzétek, és persze mi értesítünk titeket. De most már megyek, légy jó szerelmem – búcsúztam el tőle és befutottam az erdőben. Úgy rohantam, mint még sohasem farkas létem alatt.

Minél előbb meg akartam érkezni, arra a helyre, ahol Sam hívatott minket. Amennyire tudtam, csak siettem, de mégis úgy éreztem, hogy már későn érek oda. Féltem, hogy ha az a rohadt vérszopó megtalálja Beccát én mérgemben már mit képes, lennék megtenni. De közben persze féltettem a falkámat, hogy talán valamelyikük megsebesülhet vagy, ami még rosszabb meg is halhat. Azt pedig nem akartam.

De még is mindemellett, még az volt az agyamban, de inkább csak az, lebegett a szemem előtt, hogy bosszút akarok állni, azon, aki bántotta Beccát. Tudtam jól, hogy nem így kéne gondolkodnom még is, csak erre tudtam gondolni.

Végül nagy nehezen odaértem a falkámhoz, akik egy tisztáson vártak rám, emberi alakba. Így én is visszaváltoztam és úgy mentem csak közéjük. Odamentem Sam mellé és vártam, hogy neki kezdjünk a gyűlésnek. Csak azt nem értettem minek is tartunk megbeszélést, mikor fontosabb dolgunk van most, mint beszélni. Egyszerűbb lett volna, - legalább is szerintem – mint itt ülni és várni. Míg itt vagyunk, annyi idő alatt a mocskot is elkaphatnánk. De nem Sam szerint ezt meg kell beszélni. Csak tudtám minek.

- Van valami terved? – fordultam Sam felé. – Mert szerintem most azonnal, indulni kéne, hogy elkapjuk azt az izét.

- Ezt meg se hallottam – nézett mérgesen szememben Sam. – Nem szabad meggondolatlanul cselekednünk. Tudom Jake, hogy aggódsz, de itt nem csak Beccáról van szó…

- Mit mondtál? – csattantam fel azonnal. – Itt most Becca a lényeg értre, jött el a vérszopó.

- Elég – jól tudtam, hogy ez most parancs volt, így egyből néma lettem. Sajna a parancsot nem tudtam, nem betartani. Ez az egy dolog volt, ami utáltam a farkas létembe, hogy nem tudtam ellent mondani a parancsnak. – Megértelek – beszélt halkabban és tudtam jól, hogy ez így is van, de még is ideges voltam. – De térjünk a lényegre! – mind bólintottunk mi többiek, így Sam folytatta. – Csoportokra válunk, és így vadászunk rá. Jake te velem jössz északra! Paul és Seth először megnézik, hogy Bella biztonságba hazaért-e, majd délnek mennek. Quil és Embry itt nyugatra mentek. Leah és a fiatalok keletre mennek. Értve vagyok.

- Igen – mondtuk szinte egyszer. Majd felálltunk és az erdő felé igyekezetünk, hogy indulhassunk végre.

- És még valami – egy emberként nézünk Samre. – Ha valaki valami furcsát észlel, azonnal jelez a többieknek. De egyedül semmi esetre se támad. Na most mehetek! Jake,te maradj- megálltam és bevártam magam mellett alfámat. – Megteszünk mindent, hogy elkapjuk.

- Tudom – bólintottam. – Cullenék is segítenek a saját területükön.

- Rendben ez így jó is – mondta és bevette magát a fák közé. Én is követtem, majd farkasként tértem vissza a tisztásra, hogy ott bevárjam Samet. Nem kellett sokat várnom pillatok múlva ő is megjelent. Nem indultunk el egyből, mert még Sam utoljára egyeztetni akart a többiekkel. Persze fölösleges volt, és én egyre idegesebb, amiért nem indultunk már el.

Nagy nehezen, azért még is csak elindult mindenki a saját irányába. Én Sammel mentem, aki most feltűnően lassan rohant, mintha csak lassítani akarna engem is. Nem értettem miért is csinálja ezt, de nem akartam vele veszekedni, mert a végén még haza küld.

Tudom, hogy nehéz neked, de meg kell értened – üzent gondolatban Sam. – Nekem a törzs is gondolnom kell.

A legnagyobb baj, hogy megértem – sóhajtottam. – De neked is meg kell értened engem. Becca az életem.

Azt teszem, hidd el, de kötelességeim vannak és neked is. Ilyenkor a szerelmet, félre kell tenni.

Könnyű mondani – motyogtam.

Sam gyorsított, így én is ezt tettem. Hiába futott gyorsan, én így is simán tudtam tartani vele a tempót. Nem nagyképűség, de jóval gyorsabb voltam, mint Sam. De nem akartam azzal megbántani, hogy ezt a tudtára is adom, mert tiszteltem őt annyira, hogy ilyet nem teszek. Úgy szerettem Samet, mintha csak a bátyám lett volna. Mindent megtett értünk, hogy könnyebben hozzá szokjuk a farkas léthez, és ha akkor ő nincs, talán meg is őrültem volna.

Közben meghallottam Paul és Seth rémült hangját a fejemben.

Bellát elvitte a vámpír – üvöltötték egyszerre.


Légyszi írjatok megjegyzéseket!
Puszi: Ros-alice