27. fejezet

Moonshiny




27. Fejezet – Veszteség



(Edward szemszöge)




Éreztem valami különös állott szagot a levegőben. Ami, ha jól sejtettem ez egy vámpír szaga és ez Brian-é. Először még nem akartam hinni a saját szagló szervemnek, csak akkor tudatosult, hogy minden bajom okozója a közelben van, mikor Jake torkából egy nagyon dühös morgás tört fel. Majd remegni kezdett és farkasként termett Becca és lányom előtt. Én is így cselekedtem, csak én Bella elé álltam, hogy őt védjem.

De nem kellett sokat gondolkodnom rajta, hogy sokkal jobb lenne, ha a lányok a házba mennénk, mert ott az egész család, és ha harcra kerülne a sor, nem biztos, hogy meg tudnánk védeni őket, védeni. Volt akkora szerencsénk, hogy Brian elég messze volt még, mert gondolatait csak foszlányként hallottam. Annyi idejük még van, hogy visszaérjenek, mi pedig, elintézünk a vérszopót – üzente Jake gondolatban. Én pedig nagyon is egyet értettem vele így csak bólintottam.

- Menjetek vissza a háza – kiáltottam el magamat. Lányok pedig, nem tiltakoztak, hanem elindultak. – Itt van Brian.

Azonnal futásnak eredtek. Még vártunk pár percet, de nem túl sokat annyi időnek nem volt. Láttam még, ahogyan Bella vissza-visszanéz ránk, majd többet nem. Mi pedig bevetettünk magunkat az erdőben és őrült rohanásba kezdtünk, hogy elkapjuk a zsákmányunkat, de sajna Brian minket gondolt annak.

- Üzened meg a többi farkasnak, hogy segítsenek nekünk – kértem Jake, de kérnem sem kellett volna, mert már réges-régen volt, csak én nem hallottam, mert a lányokkal voltam el foglalva.

La Push-ból közelítik meg a fickót – üzente ismét. Majd az illatát követve elértünk egy tisztásra, de Brian sehol sem láttuk. Kezdtem, arra gondol, hogy ez egy csapda és már el is kapta Leát és a családomat. Már fordultam is volna vissza, mikor Jake figyelmeztetett. – Nyugi, itt van, nézd! – és ott is volt egy fa tetején ült és minket figyelt.

Nem tudom mi volt a szándéka gondolatait elzárta előttem és csak bámult minket majd egyszer csak leugrott elém. Egyenesen a szemembe nézett és sütött belőlünk a gyűlölet, amit irántam érzett. Ha a szemeivel ölni lehetett volna már a pokol legsötétebb bugyraiban, égtem volna. De mivel így nem tudott megölni, támadni kényszerült, és már emelte volna is a kezét, hogy üssön, mikor megérkeztem a farkasok, La Push felől, a mi oldalunkról pedig a családom férfi tagjai. Már ordítani készültem velünk, hogyan is képzelték, csak úgy ott hagyni Bellát, Beccát és a lányom. De ekkor egy nyugalom hullám söpört végig testemen, köszönhetően Jasper testvéremnek. Majd apám üzenetét hallottam meg a fejemben: Anyádék vigyáznak rájuk!

Ettől a ténytől nem lettem higgadtabb. De ezzel már nem is törődhettem, mert csak egy hatalmas pofont éreztem a márvány arcomon, majd elrepült pár métert, de amilyen gyorsan csak tudtam fel álltam, és most én támadtam neki Brian-nak.

- Ez az én harcom, de szóljatok közben – szóltam rá a többiekre. Mert ez tényleg nem tartozott másra, csak rám és teremtményemre. Én tettem Briant szörnyé, nekem is kell elpusztítanom őt.

Régebben még reménykedtem, hogy erre nem kerül sor, de reményeim szertefoszlottak, akkor mikor elrabolta szerelmemet. Már akkor tudtam, hogy ennek csak úgy lesz vége egyszer és mindörökre, ha valamelyikünk meghal. Én pedig csak abban reménykedhettem, hogy nem én leszek az a valaki.

Megütöttem Brian-t és a farkasok, elé elesett. A farkasok most tiszteletben tartották a döntésemet és nem támadtak rá. Így én azonnal Brian-en teremtettem el kezdtem verni. De arra nem számítottam, hogy ellenfelem is erős, és nem is akármilyen erővel rendelkezett. Talán még Emmett-nél is erősebb volt. Csak annyi előnyöm lett volna, ha hallom a gondolatait, de az elrejtette előlem, így nem tudtam honnan is fog támadni. Brian egyre nagyobb előnyt szerzett magában a harcban, de én még így se kérdtem segítséget. Nem akartam, hogy családomnak vagy a farkasoknak valami baja essen. Azt nem bocsátottam volna nem magamnak.

De azt is tudtam, hogy segítségünk nélkül elveszítem a csatát, és akkor egy szörnyet szabadítok rá a világra. Aki könnyen elintézni majd Leát vagy Bellát, ha én már nem tudom őket megvédeni. Két tűz közé kerültem, ha segítséget kérek, akkor esély van arra, hogy valaki megsérül vagy akár meg is hal, de nem teszem akkor én, fogok meghalni. Be kellett magamnak vallanom, hol segítségkérés nélkül végem van.

Jasper felé fordultam, aki érezhette a bennem lakozó vívódás. Jazz mégis tisztelemben tartotta a döntésemet, ezért is volt könnyem dolgom vele, mint Emmett-tel. Emmett forró fejű és imád bunyózni és láttam is rajta, hogy nem kell neki sok és odajön nekem segíteni, de Jazz visszafogja.

Mikor Jasperre néztem, ő már tudtam, miért figyelem. Tudtam, hogy rájöttem, hogy segítség kell. Ő gyorsan mondta a többieknek a dolgát, aki már is Brian-re támadtak. Jasper jó harcos volt, tekintve előző életére, így tudta, mit miért is mond. Mindenki, még a farkasok is segítettek elszedni rólam Briant, de ők csak Jacob kérésére cselekedtek, amit megértettem. Az ösztöneikben van, hogy a vámpír ellenség, de még is az első és legfontosabb számukra falka. Mivel Jake is a falka része, és Sam után a második rangban van segítettek.

De azt is tudtam, hogy Jake is csak lányom, Lea és a Swan lányok kedvéért teszi. Nekik nem akart fájdalmat okozni. Engem ugyan úgy várszopónak tartott, de azt is tudtam, ha nem lennék az, ami, és létünk miatt nem utálnánk a másik, akkor nagyon is kijönnénk. Ezt pedig Jacob is tudta, de nem vallotta volna be még magának se.

Amit ezeken töprengettem, már csak azt vettem észre, hogy megszabadultam Brian szorításitól, de azt is láttam, hogy ő nincsen sehol sem. Közbe néztem és láttam, amit lerohan az erdőbe útközben még egy fáknak csapja az egyik farkast, majd a sűrűbe ugrik. Követtem szememmel, ameddig tudtam, majd átlépte a határvonalat és az óceánba vetett magát.

Fölösleges lett volna utána mennünk a víz, úgyis elmossa a szagát, de a farkasok azért utána eredtek, hát rá találnak. Mindegyik vérfarkas elment kivéve Jacob ő hazajött velünk a Cullen házba, mert nagyon aggódott a lányok épsége miatt, pont úgy, mint én.

Jaocb ment elől farkas alakban, utána Jasper és Emmett egymás mellett, fiai után apám és legvégül én. Én is szívesen futottam volna elől, de inkább a biztonság és saját lelki nyugalmam kedvéért hátul futottam. Nem akartam, hogyha Brian valamiféle csellel átjárt volna a farkasok eszén, és hátulról támadna meg minket, akkor valamelyik családtagom legyen az áldozata. Sokkal inkább leszek akkor én az.

Nem akartam, hogy nekik essen baja. Mégis az, az érzésem volt, hogy nem ők, hanem, inkább lányomat fogja bántani. Ez az érzés pedig az egész út során bennem maradt és egyre nagyobbra nőtte magát. Már-már akkorára, hogy Jasper többször is hátra nézett, hogy most mi ütött belém.

Már nem voltunk messze a háztól, és már sötétedett is, mikor újra az orromban éreztem Brian szagát, ami azt jelenti, hogy ő is a közelben van. Most felgyorsítottam a lépteimet, hogy hamarabb érjek a házba, de nem csak én figyeltem fel a szagra, hanem a többiek is. Menj a lányodhoz, mi megnézünk a többieket! – kiáltott felém Jasper hangja.

Én pedig úgy is tettem, hogyan a kis hang mondta a fejemben. A lányom nem a nappaliban volt, ezt már régebb óta tudtam, ott csak szerelmem és Becca volt. Ők jól voltak. De a lányom illatát és már Brian szagát sem éreztem a közelben. A kislányom ablakán ugrottam be, ott nem találtam senkit, csak egy feldúlt gyerekszobát és Alice-t, amit a földön kuporog valószínűleg látomása miatt. Leguggoltam hozzá és szólongatni kezdtem, pont, úgy ahogyan Jasper szokta, de nem volt túl sok értelme, mert meg sem szólalt. Így inkább már-már az összeroppanás szélén belenéztem húgom fejébe. Ott csak egy kacagó Brian-t láttam…

Ekkor Alice látomásának vége szakadt és újra a valóságban voltunk mind a ketten. Most már tudtam, hogy húgom jól, így már csak a lányom érdekelt és azt, hogy hol van. Nem értettem miért van, feldúl a szobája. Alice néztem, de láttam rajta, hogy ő sem ért semmit se.

- Hol a lányom? – kérdeztem, inkább magamtól. Mint sem Alice-től. És ekkor, mint villámcsapás ért a felismerés, hogy Brian-nek végig ez volt a terve. Azzal, hogy elcsalt minket itthonról és a vízbe ugrása is csak a terv része volt, hogy elrabolja a lányomat. – Elvitte Leát – mondtam ki már hangosan is.

Alice arcára kiült a rémület és a fájdalom, de most nem érdekelt, hogy ő mit is érez, csak, hogy lányomat biztosságban tudjam itthon. De még azt sem tudtam, hogy hol is kezdjem el keresni, vagy hogy egyáltalán mihez is kezdjek.

- Szólni kellene a többieknek Leáról – adta meg a választ a kérdéseimre Alice húgom.

Tudtam, hogy ez a helyes döntés, hogy mindent elmondjuk a családomnak, és Beccáéknak. Mégse akartam őket ebbe belekeverni. De muszáj lesz. Már a harc során is rá kellett döbbennem arra, hogy lányom el rablója sokkal erősebb, mint én. Családom nélkül pedig nem tudom legyőzni és visszaszerezni a lányomat.

Alice-szel karöltve hagytam el a gyerekszobát és mentünk le a lépcsőn. Mindenki ott volt már Jake is emberként állt Becca mellett és ölelte e lányt. Én szerelmem, apám előtt állt és rólam kérdezősködött, gondolom, mert aggódott, és mert nem látott sehol.

- Itt vagyok –szólaltam meg a lépcső aljáról és, mikor Bella meghallotta a hangomat, már is a nyakamba ugrott. Átöleltem jól esett a közelsége, megnyugtatott. Bella közelség jó hatással volt rám, így beszívtam a haja illatát, de azt is tudtam, hogy szembe kell néznem a rideg valósággal. Kibújtam Bella ölelő karjaiból, aki erre furcsán nézett rám, de nem szólt semmit, hanem elállt előlem és Alice-hez fordult.

- Mi történt fiam? – kérdezte szeretett anyám. Szemeiben láttam, hogy nagyon aggódik miattam, és gondolataiból rájöttem, hogy miért süt a szeméből ennyire az aggódás irántam. Láttam saját magamat, még engem is ledöbbentett a látvány, amit nyújtottam. Úgy néztem ki, mint egy zombi és szemeim is beesettek voltak. Anyám már elindult hozzám, majd meg is ölelt. – Mondd csak el, hogy mi bánt! Talán segíthetünk – mondta kedvesen.

- Brian… elvitte Leát… - csuklott el a hangom többször is, de kimondtam. Mindenki magam elé bámult és próbálta feldolgozni a hírt. Szerelmem Alice vállára hajtotta a fejét és úgy sírt a fájdalomtól. Majd Beccára kúszott a pillantásom, akit Jacob magához akart húzni, de ő visszautasította az ölelő, vigaszt nyújtó karokat. Majd pedig kirohant a házból. Jake már indult volna utána, de én megállítottam. – Nekem kell vele beszélnem – szerencsémre a farkas megértette és engedte, hogy szerelme után megyek.

Az ajtón mentem ki, ahol Becca is távozott. Már korom sötét volt én mégis tisztán láttam a lányt, aki után kijöttem. A lépcsőn ült és a fejét térde közé szorította, mindig ezt csinálta, ha nem akartam kimutatni az érzelmeit. De hiába csinálta, ezt már remegett a sírástól. Ez a módszer már többször bejött neki, de most a fájdalmam sokkal nagyobb volt, mint az ereje.

Odamentem hozzá és átöltem a vállát és csak reménykedni tudtam, hogy nem löki le magáról - ez volt a legrosszabb tulajdonsága, hogy nem engedni, hogy segítsenek neki, és magában tartja az érzéseit. Most nem lökött el magától, hanem megmaradt mozdulatlanul. Nem tudtam, mit kéne, tegyek, hogy jobban legyen, hiszen nekem is ugyan úgy fáj, hogy elrabolták a lányunkat, mint neki.

Mindent el kell követnem, hogy megmentsem Leát, attól az őrülttől. Meg fogom hagyni, hogy bántsa őt. De pont ezt mondta akkor is mikor eldöntöttem, hogy elhagyom Forksot, és mégis hagytam, hogy elvigye. Ha jobban vigyáztam volna Leára, akkor még most is itt lenne, de az én hibámnak és felelőtlen viselkedésemnek köszönhetően elvitte őt. Az én hibámból lehet, hogy Leának baja esik vagy, ami még rosszabb… de ezt még csak gondolatban sem merem ki mondani.

Nem mertem még gondolni se arra a szóra… de főleg nem úgy, hogy Leára egy közös mondatban szerepeljen. Ha elveszíteném őt fogalmam, sincs, hogyan tudnám tovább élni ezt az életet. Ő volt a napsugaram és az egész családé. Amilyen pici volt… - de nem, nem volt ő még most is él erre nem szabad gondolnom – annyira nagyszájú, pont, mint Becca volt régebben. Mindig járt a szája és képes volt még mindig komor Jaspert is megnevetetni. Ha történne vele valami, azt nem csak én de az egész Cullen család is megszenvedné.

- Ugye visszahozod… őt? – hallottam meg Becca hangját most először hosszú ideje. Felnézett rám és láttam szemeiben a félelmet, hogy elveszítheti a lányát, az aggódást és a féltést. Tudtam, hogy ő is hasonlóképpen szörnyen érzi magát, mint én. – Ugye? Edward ugye? – kérdezgette kétségbeesetten.

- Igen – nagyon remélem igen – tettem még hozzá gondolatban az utolsó szavakat. Nem akartam még jobban megrémíteni, így is ki volt borulva. Ekkor kinyílt mögöttünk az ajtó és Carlisle jelent meg, mögötte Jake-kel. A fiú odajött hozzánk, kivette a kezemből Beccát és bevitte a házba.

- Gyere te is be – mondta apám, majd elindult be az ajtón, de mikor észrevette, hogy nem megyek vissza szólt. – Be kell beszélnünk, hogy hogyan mentsünk meg az unokámat – és már nem is volt a házban.

Felálltam én is és követtem a többieket. A nappaliban továbbra is mindenki ott volt, ugyan olyan, arccal és gondolatokkal, mint mikor kimentem. Rose fejében éppen ez járt: – Nem értem, hogyan történhetett. Alice magát hibáztatta: Az én hibám, látnom kellett volna. Két fivérem is hasonlóan gondolkozott. Jake Beccáért is aggódott látva az állapotát, de a lányomért is. Szerelmemtől nem hallottam semmit, de ezt már kezdtem megszokni, de látszott rajta, hogy ő is ki van borulva.

Anyám és apám fejében a kiszabadítás körül jártak a gondolatok, és értem aggódtak: Ha Leanak valami baja esik Edward… utána fog menni. És milyen igazunk volt szüleimnek, de ezt már akkor elhatároztam, mikor rájöttem, hogy eltűnt. Tudtam, hogy ha itt hagyom a családot sok mindenkinek, okozok vele fájdalmat, de én se élhetek majd ekkorával.

Egyedül csak Bellát fogom sajnálni, hogy megint el kell, hogy veszítsen. De azt is tudtam, hogy majd túl fogja élni, és elfelejt majd engem. Nélkülem pedig majd lehetősége lehet egy jobb életre, ahol biztosságban van és nincsenek lelketlen szörnyek, mint én.

- Na ebből elég – kiáltott fel Jasper. Ránéztem, mert nem értettem a viselkedést, de amit megláttam arcát, rájöttem. Érezte a fájdalmamat és, hogy magamat hibáztattam, de nem hittem volna, hogy ezek annyira erősek érzelmek, hogy már rám is szóljon. – Edward hagyd abba! Még most is képes vagy magadat hibáztatni. Ez nem csak a te hibád, de a mindünké. Inkább azon járna a fejed, hogy hogyan szabadítsunk ki a lányodat! – adta ki magából a felgyülemlett dühöt.

- Tudom, és igazad van – mondta Jazz-nek. Minden egyes szavai igaz volt. Meg kell találni, meg kell menti a lányom. – De mihez kezdjünk?

- Én szólhatok a többieknek – állt előre Jacob, de még mindig óvón ölelte magához kedvesét. – Átkutathatjuk a környéket, csak hagyott maga után valamit. Én Lea illatát bárhol felismernénk.

- Ez nem rossz ötlet – helyeselt neki apám. – menj csak nyugodtan, mi majd addig vigyázunk Beccára – tette még hozzá, látva, hogy nem akarja ilyen állapotban itt hagyni a szerelmét.

- Jó legyen – egyezett bele – Értesítelek titeket, ha találunk valamit - Majd adott még egy csókot szerelmének és már az udvaron is volt. Befutott az erdőbe és onnan már nem láttam merre is tart, mert visszafordultam családomhoz.

- És mihez kezdjük mi? – kérdezte Rose, már-már dühösen. – Az mind szép és jó, hogy a kutyusok végzik a dolgunkat, de Lea a mi családunkhoz tartozik és valamit nekünk is tennünk, kell.

- Nyugalom lányom – szólt rá Esme. – De igaza van. Valamit tennünk kell, mielőtt… késő lenne…

- Ki ne merd mondani – szóltam rá. Nem fogom senkinek se engedni, hogy már most eltemesse, és múlt időben beszéljen a lányomról. – Ő él – mondtam már kissé hisztérikusan.

- Sajnálom fiam – szólt anyám bűnbánó hangon. – Nem úgy értettem.

- Edward is tudja – adta meg helyettem a választ Jasper. – Csak kiborult. De nem akarok én is lökni még egyet rajta, de tényleg ki kéne valamit találni és cselekedni kéne. Mert én éreztem Brian érzelmeit, és mindennél jobban gyűlöli Edwardot és bármit, megtenne, hogy ártson neki – fejezte be. De én ezeket már régen tudtam.

- Akkor még is mit tegyük? – kérdezte Alice szerelme mellől. – Mert én nem látok semmit. Se Leáról… se Brian terveiről. Nem tudom, mire készül, de rossz előérzettem van.

- Mi van, ha oda vitte Leát, ahová Bellát is –szólalt meg Emmett.

Ez pedig nem is volt olyan rossz ötlet. Igaz én ezt valószínűtlennek tartottam, mert valljuk be Brian ennél okosabb, de legalább van egy kiindulási pontunk. Ez is már valami, azok után, hogy eddig egy értelmes gondolat se hagyta el a szánkat, kivéve Jaket, de ő tett is, hogy ezt az ötletét megvalósítsa.

- Jó akkor páran odamegyünk körülnézni – vette elő stratéga oldalát Jasper. – Én, Emmett… és Edward – bólintottam, hogy én is megyek, nem tudok egy helyben lenni és várni, a fejleményekre. – Akkor mi hárman, odamegyünk. Ti pedig az erdőben néztek körül, de valaki mindig marad a házban is, mert szerintem Brian még hallat magáról.

- Legyen – egyeztünk bele mind.

Ezek után pillanatok múlva már, kint is voltam a sötét éjszakában, ahol nem sokára fivéreim is követtek. Jazz még mielőtt elindultunk volna arra a tisztásra, ahol Bellát tartott fogságban elmondta, hogy ne merjük hősködi, de ezt inkább csak nekem mondta. Ő már régen tudta, hogy olyan düh és fájdalom van volt minden porcikában, hogy ha meglátom azt a szörnyet nem, tudnék magamon uralkodni. De Jaspert megértette az érzéseimet ő tudta a legjobban, hogy ez mennyire rosszul érint engem. A lelki beszéde után pedig már is a futásnak eredtünk.


Sziasztok remélem nem bunkóság kérem tőletek min 10 komit (a chat most nem számít)