9.fejezet

Moonshiny

9. Fejezet – Csak ne most!



(Becca szemszöge)



Bella állt az ajtóban, mikor megláttam, azt hittem menten szívrohamot kapok. Nem akartam hinni szememnek, hogy ott áll, nem lenne szabad itt lenni. Most nem, itt a lányom, nem tudom mennyit hallott, de már az is elég, hogy látta őt. A titkom lelepleződött, már nem tagadhatom tovább az igazat. Mindenkinek el kell mondani, hogy van egy lányom Edward-tól.

Edward maga elé bámult, nem tudta elhinni mi is történt. Megértem, én is így éreztem. Bellára pillantottam és láttam, hogy nagyon meg van döbbenve, és a kislányt bámulja. Nem vette le róla a szemét, aztán egy kis idő után rám, majd megint Leára nézett. Ezt jó pár percig tette, keresve és találva a hasonlóságot. Fogalmam sem volt róla, mit is kéne tennem, de azt tudtam, hogy még titkokban akarom tartani, a már lelepleződött titkom.

- Szia, te ki vagy? – kíváncsiskodott Lea az ölemből. – Pont úgy nézel ki…

- Mint Becca – Edward nem engedte befejezni Lea a mondatát. – Igen, tudod ők ikrek.

- Az tuti – ujjongott lányom. – Nekem miért nincs testvérem? – nézett rám, majd Edwardra nagy szemekkel.

- Hát – kezdtem bele, de szavamba vágtak.

- Szia, én Bella vagyok – és közelebb lépett, kinyújtotta kezét, hogy a kislány rázza meg. – És te?

- Én Lea Cullen vagyok – fogadta el a gesztust. – És ki a te a…

- Lea, nézd meg Carlisle-t már biztos, itt van – vágott közbe megint Edward, elemelte mellőlem a tündért. Az pedig kiment az ajtón.

- Ő ki volt? – nézett Bella az ajtó felé.

- Ő a… – kezdett bele Edward, látszott, hogy gondolkodik, mit is mondjon, nem tudta eldönteni elmondja, hogy Lea a lányunk vagy hallgasson róla. – Húgom – mondta végül, meglepődtem, hogy nem beszélt az igazságról, inkább hazudott. Jól tudtam, hogy nem szeret hazudni, de még is megtette. – Behoztam Beccához, mert nagyon jól kijönnek egymással és gondoltam azzal nem ártok senkinek.

- Értem – láttam rajta, hogy kételkedik a mesében, de nem mond róla semmit. – De az előbb nem azt kérdezte neki, miért nincs testvére?

- Hát… - gondolkozott el Edward. – Biztos, azért mert nem a vér szerinti testvérei vagyunk, csak a mostoha. Tudod, őt is örökbe fogadta Carlisle.

Ekkor megint nyílt az ajtó, de most szerencsére csak Carlisle jött be. Először meglepődött a társaságunkon, de főleg azon, hogy Bella is ott van. Második reakciója az volt, hogy szemével, ha jól sejtettem Leát keresi, aki ő hozzá ment, de ha nincs vele, kivel van. Megijedtem a felismerésen, hogy a lányom eltűnt és úgy vettem észre Edward arcán olyasfajta félelem és aggódás van, mint az enyémen. Nem tudom miért, de megfogtam Edward kezét, ami az ágyon hever a testem mellett. Mikor ezt tettem, ő rátette másik szabad kezét az enyémre. Megszorítottam, hogy tudja, mit is érzek, ő erre rám nézett és ugyan azt láttam a szemeiben, mint az enyémekben, egyszerű féltést.

- Hol van Lea? – nagy nehezen ki tudtam bökni ez értelmes mondatot.

- Ezt én is szeretném tudni – jött közelem az orvos és kezét a homlokomra tette. – Nincs lázad.

- Jól vagyok – csattantam fel. – De hol van?

- Nyugalom Becca – csitított Edward, bár nem tudtam lenyugodni, mégis vettem pár mély levegőt. – Carlisle, hozzád küldtem, nem jutott el hozzád?

- Eddig nem – Carlisle fura mód nagyon is higgadt volt, ahhoz képes, hogy eltűnt az unokája, ami engem még jobb dühített. Nem is vettem tudomásul, mennyire erősen szorítom Edward kezét, pedig már a körmöm helye is megtalálható volt acél kemény testén. – De biztos jól van.

- Nem is aggódik a lányáért? – szólalt meg Bella.

- A lányomért? – kérdezett vissza Carlisle, aki nem értette, mi az, hogy az ő lánya. Végül Edwardra nézett, aki csak bólintott egyet, amiből a doktor megértett, mi is folyik itt. – Hát persze a lányom… aggódom, de tudom, hogy nincs baja, ügyes kislány. Feltalálja magát, ebben biztos vagyok. De ha most megbocsátotok, akkor elmegyek, megkeresni – azzal kiment a kórteremből.

Féltem megszólalni, és megtudni mit is üzenet Carlisle Edwardnak gondolatban. Mert abban biztosra mentem, hogy többet tud Lea hol létérül, mint amit elmondott nekünk. Kezdtem felfogni, mi is zajlott le körülöttem az elmúlt percekben. Carlisle nagyon is jól tudja, hol is van a pici, csak nem akarta elmondani Bella jelenlétében. Gondoltam az irodájában hagyta, de azt nem kellett volna eltitkolni. Levonva a következtetéseket, a lányom nem az irodában van, hanem valahol máshol, de hol.

- Becca, jól vagy? – hallottam meg Bella hangját. Biztos elbambulhattam azért kérdezte, néha előfordult, ha elgondolkozok valamin vagy épp valakin.

- Persze, nincs bajom, azt leszámítva, hogy egy kórházban vagyok – próbáltam humoros venni a figurát, hogy Bella ne gyanakodjon.

Ezek után az udvariaskodási kérdéseket abba hagytunk és bámultunk magunk elé egyikünk senki, nem szólt egy szót se. Nem tudtam és szerintem ők se, hogy mit kéne mondani. Aztán Bellára néztem, hogy elhitte-e a mesénket – illetve Edward meséjét. De nem azt vettem észre, hogy elhitte vagy sem, hanem azt, hogy csodálattal figyeli Edward minden rezdülését – ami nem állt másból, hogy pislogott, mert a kezére koncentrált, ami az én kezemen pihent. Már jól ismertem mindkettőjüket, ahhoz, hogy tudjam itt valami történt, valami, amit nem szívesen kötnek mások orrára. Tovább figyeltem Bellát, de ugyanazt csinálta, mint előtte. Néha még lélegzete is elakadt, ahogy bámulta a fiút. Kíváncsi voltam, mi is ennek az oka és rá is kérdeztem volna, de akkor lehet, hogy visszatérnénk a Lea témához, úgyhogy csendben maradtam.

Nyílt az ajtó és mind egy emberként – vagyis vámpírként fordultunk oda. Lea és Jake lépett be rajta kéz a kézben. Edward ennek nem örült, úgy szorította a kezem, hogy azt hittem eltörik, hogy ez ne történjen meg, óvatosan megpaskoltam a kezét, így ő engedett a szorításból.

Lea azonnal az ágyra pattant és az ölembe fészkelte magát. Jake is beljebb jött és leült az ágyam másik szélére. Néztem az arcát, ami hirtelen sötét lett, valamit nagyon figyelt, követtem pillantását. Edwardot bámulta, aki még mindig fogta a kezem. Gyorsan rántottam ki kezei alól az enyémet, mielőtt még nagy baj lett volna és szétverik a kórtermet. Edward nem tudtam, mi történt hirtelen, hogy miért is engednem el ó, oly gyorsan. Ránéztem, és pillantásunk találkozott, ekkor én még Jake felé biccentettem, és egy bólintás kaptam Edwardtól, hogy megérti.

- Hoztam fel teát és újságokat, hogy ne unatkozz – tette le őket a szekrényre, ami az ágy mellett volt. Olyan édes, mikor így gondoskodik rólam, egyszerűen imádom – és nem csak a bevésődés miatt.

- Kösz – hálálkodtam és próbáltam egy csókot nyomni az arcára, ami sikerül, mert közelebb jött hozzám, amikor meglátta, mit is tervezek.

- Jake – szólalt meg Lea. – Képzeld, elmentem Emmettel az erdőbe. Láttunk medvét, de Em azt mondta, hogy ha odavisz, akkor apa kinyírja őt, de… – gyorsan elhallgatott, tudtam jól, hogy nem beszélhet, arról, mik is ők valójában. Jake persze nevetésben tört elő, én nem örültem úgy annak, hogy lány medvékkel találkozgat, de egy mosoly megengedtem magamnak én is.

- Ezért megölöm Emmett-et – morgott Edward. – Még, hogy az én kicsi… - de elhallgatott és máshogy folytatta. – húgomat medvék közé vinni. De most már mennünk kell Lea. Rose más biztos vár minket.

- De olyan keveset maradtunk, még egy kicsit – könyörgött lányom, de most Edward túl határozott volt, ezért csak rázta a fejét.

- Most megyünk, de még bejövünk – ígérte.

Így Lea morgott egy okét és már meg is fogta apja kezét és az ajtó felé indultak. Onnan még mindketten visszanéztek, de aztán eltűntek az ajtó mögött. Jó volt látni lányom, de megértem azt is, hogy miért ment haza Edward ilyen hamar. Lea bármikor elszólhattam magát egy anyával vagy egy apával. Akkor pedig nem hazudhattunk volna, hogy Lea a kishúg. De így se hazudhattunk túl sokáig, el kell majd mondanom Bellának, hogy Lea az én lányom és Edwardé.

De előtte ki kell derítenem, mi is folyik itt pontosan, mi történhetett Bella és Edward között. Bella végig a fiút bámulta, Edward pedig még egy pillantást se vetett a lányra, még akkor se, ha az beszélt. Itt valami történt, de mi.

- Bella – túl kíváncsi vagyok, de muszáj megtudnom, hogy mi van itt. – Mi van közted és Edward között? – elpirult, vagyis igazam volt. Ráhibáztam, Charlie mindig mondogatta, hogy jó a megfigyelő képességem, de eddig nem vettem komoly, de úgy látszik igaza volt.

- Semmi – hazudott.

- Engem akarsz beetetni, na mi van köztetek? – kérdeztem kicsit dühösen, nem szeretem ha hülyének néznek, főleg nem ha az a valaki a testvérem.

- Csak átjött tegnap és beszélgettünk és…

- Mi és?

- Megcsókoltam, de ahogy észre vettem nem érdeklem őt – könnybe lábadt a szeme és nekem megesett rajta szívem. Bűntudatom volt, hogy olyan bunkó voltam vele, nem érdemelte meg. Tudtam, mi érez most, Edward velem is így kezdte, aztán kedves lett, majd a szerelmem és a lányom apja. Nem bírtam tovább nézni, így magam mellé hívtam és átöleltem.

- Nem lesz semmi baj – mondtam, bár én se hittem el. – Csak ne Edward legyen a választottad – tudtam miről is, beszélek és nem akartam, hogy ő is úgy szenvedjen, mint én. Féltékeny viszont nem voltam.

- Miért mondja minden ki, hogy ő rossz? – csattant fel és ellökött magától.

- Mert az – szólt bele Jake is.

- Jake – csendre intettem szerelmem, majd Bellához fordultam. – Figyelj, ő nem az, akinek mutatja magát. Ő más – még se mondhattam, hogy vámpír.

- Mi az, hogy más? – már ordított Bella. – Talán nem ember? – eltaláltad: gondoltam magamban.

- De az, csak légy óvatos vele – nyugtatgattam.

- Jó – halkult. – Ne haragudj, hogy kiabáltam!

- Semmi gond – aztán ismét megöleltük egymást. Tudtam, hogy csak a szerelem beszél belőle, tudtam, mert én ezeket tettem. Nem hittem el, hogy Edward rossz, csak azt láttam, amit látni akartam. Mondhatott bárki bármi.

Tudtam, hogy állíthatnám meg a lavinát, ami nem sokára elér minket, de főleg Bellát. Nem voltam elég erős elmondani neki az igazat, pedig ha megteszem, akkor elfelejti Edward-ot, de nem, nem ment. Inkább hagytam, hogy a lavina elpusztítsa Bellát, mert el fogja. Bűntudatom volt, hogy ezt teszem, hogy hagyom. De mégis örültem, hogy nem kell beszélnem róla.

- Becca – szólalt meg Bella. – Lassan megyek. Még Charlie is be akar jönni hozzád – adott két puszit az arcomra és az ajtóhoz lépett.

- Bella – szólaltam utána, visszanézett. – Ne beszélj Charlie-nak Edward-ról!

- Jó, szia – egy szörnyeteg vagyok, Bellát kéne megóvnom saját magától és nem attól félnem, hogy lebukok az apám előtt.

Becsukódott az ajtó Bella mögött. Én hangos zokogásba törtem ki. Hogy tehettem ezt a saját testvéremmel, hagyom, hogy élete legnagyobb hibáját kövesse, csak, hogy nekem ne kelljen beszélnem.

Ekkor megéreztem Jake illatát. Átölelt és én belefúrtam arcomat kemény mellkasában. Megnyugtatott mindig is a jelenléte, még akkor is mikor nem tudtam, hogy farkas. Emlékszem, mikor megtudtam, hogy babát várok és Edward elhagyott, ő ott volt. Ő adott erőt, hogy végig csináljam, még azt is mondta, hogy ő majd felnevelni velem, mert mindegy, hogy vámpír, de félig én vagyok. Az emlékre gondolva elmosolyogtam.

- Jake, én nagyon, nagyon szeretlek – csuklott el hangom, még a megmaradt könnyeim miatt.

- Én is – megcsókolt, tudta, hogy kell vigasztalni.

- Egy szörny vagyok – szipogtam. – El kellett volna mondanom igaz?

- Ha elmondod, Bella, akkor is közeledik a vérszopóhoz – komolyodott el a hangja. – Már az ujja köré csavarta.

- Akkor mit tegyek? – kérdeztem. – Hagyjam annyiban a dolgot?

- Ne, - tiltakozott. – azt ne, csak tarts rajtunk a szemed, és bármi furát észlelsz, szólsz nekem, és nem te mész fejjel a falnak, hanem megvársz, és mi megbeszéljünk a dolgot, csak és csakis akkor cselekszünk – jól tudtam, most a farkas beszél belőle, de így is imádtam őt.

- Ahogy gondolod – egyeztem bele.

- Tudod, nagyon megijedtem, mikor megéreztem a balesetedet…

- Te megérezted? – csodálkoztam.

- Megéreztem, mert akkor farkas volt, mármint abban a pillanatban és akkor fájdalom hasított belém. Tudtam, hogy történt veled valami, ezért egyből a kórházba jöttem. Persze hazudtam, neki arról, hogy honnan tudok erről – láttam rajta, hogy igazat mondott. Éreztem, hogy akár bele is halt volna abba, ha én nem élem túl a balesetet.

- De itt vagyok veled – öleltem át ismét.

Ezek után nem beszéltünk, nem kellett, így is tudunk, hogy mi kell a másiknak, saját magunk. Mellém feküdt az ágyba, én vállára hajtottam fejem és úgy próbáltam, túltenni magam a mai napon. Sok minden járt a fejemben, és tudtam, ha nincs itt Jake már, felrobbantam volna az idegességtől. Sejtettem, hogy Jake-nek igaza van, hogy csak figyeljek, és ha baj van, cselekedjek. De ki várni a bajt, olyan, mint ha homokba dugnám a fejem.

Éreztem Jake kezét a vállamon, ami lassan már a hajamon volt és azt simogatta. Jól tudta, hogy imádom, ha a hajamat babrálják. Nagyon örültem, hogy most itt van velem, de még jobban annak, hogy megértette, mit miért teszek. Lea-val is nagyon jól kijön, mikor Edward megengedni, hogy átvigyem, La Push-ba, ott legtöbbször a parton vagyunk, mi hárman, mint egy család. Sokszor gondolkodtam ahhoz, hogy mi lett volna, ha nem engedem, hogy Edward nevelje.

- Min töröd a fejed? – merengésemből a legszebb hang rántott ki – számomra az ő hangja volt a legszebb.

- Csak azon, hogy ha – kezdtem bele. – én nevelném Leát, akkor mi történt volna.

- Na ezt már sose tudjuk meg – mondta komolyan. – De egyet tudok, akkor is veled lennék.

Hajolt le ajkaimhoz és megcsókolt, úgy még eddig soha, minden benne volt ebben a csókba, ami most érzett, féltés, szerelem, öröm, imádat. Én szenvedélyesen csókoltam vissza, próbáltam én is minden érzelmet bele adni a csókba, ami reményeim szerint sikerült. Végül mégis csak el kellett szakadni a másik ajkától, ez akkor is egy kórház.

- Remélem hamar, meggyógyulok – kapkodtam levegő után.

- Én is – mosolygott kajánul.

- Ha nem itt lennék, ahol most már neked adtam volna magam – a követező pillanatban már rajta feküdtem és csókoltam, ahol csak értem. Kívántam őt mindennél jobban, mit eddig. De sajna ő észnél volt és még időben eltolt magától és visszalökött a helyemre, ami mellette volt.

- Ez most gonosz volt – durcáskodtam.

- Igen – vigyorgott és felállt mellőlem. – de mennem kell, ma én őr-járatozok és apád se örülne neki, ha úgy látná pici lányát – nyomott egy csókot a számra, az ajtóhoz lépett, de még visszanézett. – Szeretlek.

- Én is – aztán elment.

Jake után már csak egy látogatom volt, aki nem volt más, mint Charlie. Figyeltem a reakciót, hogy Bella mondott-e valami, de nem szólt semmit. Ehelyett csak Carlisle idegeivel játszott, mikor az benézett hozzám. Apám ezer meg egy kérdést tett fel neki az állapotomról, amin én csak mosolyogtam. Mikor végre apám hazament, mert haza küldtem, mondván Bellával is lennie kéne.

Nem sokkal apám távozása után jött egy nővérke és beadott egy enyhe altatót. Oldalamra fordultam és pár perc múlva már aludtam is. Már csak arra ébredtem fel, hogy valaki rázogatja a vállam, egy nagyon hideg valaki. Keletlenül nyitottam ki a szemeimet és nagyon elcsodálkoztam ki is, ül azon a széken, ahol nem rég Edward is ült.

- Beszélnünk kell – mondta az komolyan.

Várom a megjegyzéseket!!!
Szerintetek ki az esti látogató!