3. fejezet

Moonshiny

3. Fejezet – Ez így nem jó

(Edward szemszöge)


A kocsimnál álltam a családom mellett. Már indultunk haza, mikor Becca jött ki az épületből testvére, Bella mellett. Olyan gyönyörű volt. Aztán hirtelen felragyogott az arca, nem tudtam miért. Addig nem, amíg el nem kezdett futni egy motornak támaszkodott fiú felé. Név szerint Jacob Black felé. A korcs megölelt, pedig nekem kéne ezt tennem. Tudtam, hogy az én hibám, de nem tudtam, ki veri őt a fejemből.

- Menjünk haza Edward! – mondta Rosalie a hátam mögött.

Beszálltunk a kocsimba. Én vezettem, az anyósülésen Alice, hátul Jasper, Emmett és Rose foglaltak helyett. Beindítottam a kocsit és kihajtottam a parkoló helyről. De még egy utolsó pillantást vetettem Beccá-ra, aki épp a kutyával csókolózott. Elöntött a düh, és ha Alice nem rántja el időben a kormányt, elütöttem volna őket. Ezek után egyből haza felé vettem az irány. Egész végig az a csók járt az eszemben, amit Jake adott Beccá-nak. Féltékenység kerített a hatalmában.

- Mégis, hogy mert hozzá érni? – ordítottam, és tövig nyomtam a gázpedált.

- Te hagytad el – mutatott rá életem legnagyobb hibájára Jasper.

- Mintha nem tudnám – még mindig kiabáltam. Nem bírtam lenyugodni.

Az út további része csendben telt. A többiek nem mondtak semmit – vagy inkább nem mertek hozzám szólni. Nagyon ideges voltam Beccá-ra, Jake-re, de legfőbb magamra. Minden egyes nap csak egy kérdés motoszkált a fejemben, azóta, a nap óta mióta elhagytam őt. De miért tettem? – ezt a kérdést, megválaszolni nem tudtam. Igaz, hogy így nincs veszélyben, és nem bánthatom, de a tettemmel, hogy elhagytam, el is veszítettem. Egy korcs karjai közé kergettem. Pedig, ha bátrabb lettem volna, akkor most együtt lennék boldogan.

Időközben hazaérkeztünk, nem volt otthon senki. Carlisle-t még értettem, hogy dolgozik, de Esme-ék hozzá mehettek. Nem szerettem, hogy szó nélkül elviszi bárki is őt, mert most már csak ő köt össze Beccá-val.

- Hová mentek? – megint kezdtem dühös lenni.

- Csak vásárolni – adta meg a választ Alice. – De anya tegnap mondta, hogy elviszi.

Tényleg mondta – ennyit a memóriámról. Szó nélkül felmentem a szobámba. Elültem az ablak előtt álló fotelembe. A kinti tájat figyeltem. Láttam minden apró ki mozgást, ahogy egy mókus az egyik fenyőágról a másikra ugrik, ahogy egy kis madár repül gilisztával a szájában, mindent láttam, de felfogni nem tudtam. Csak egy dolgon járt az eszem. A hibámon… amiről csak én tehettek.

Ekkor kinyílt az ajtó Emmett és Jasper jöttek be. Csendben leültek az ágynak kinevezetett szófámra. Nem mondtak semmit, és nem tudtam, mire gondolnak, nem volt kedvem most a fejünkbe nézni. Meg volt a saját bajom.

- Edward – szólított meg Emmett. – Szerintem el kéne menned vadászni.

- Nincs kedvem – rájuk se néztem.

- Pedig nem ártana kiszellőztetni a fejed – próbálkozott Jazz is. – Alice szerint jót tenne neked, ha hétvégén eljönnék velünk.

- Gyere – állt fel Emmett és a vállamra csapott. – Tartunk egy pasis hétvégét, és elsírhatod a bánodat is – nevetnem kellett. Talán igazunk van és kiverném a fejemből a gondjaimat.

- Jó legyen – adtam be a derekam. – Hétvégén elmehetünk.

- Edward Cullen! Te rohant, vérszopó azonnal gyere ide! – hallottam meg egy nagyon dühös kiáltást az erdő belsejéből. – Hallod, gyere ide? – a hang egyre csak dühösebb lett és a hang pedig ismerős.

- Ez meg ki lehet? – kérdezte Emmett.

- Jacob – jött a válasz az ajtóból. Alice állt a küszöb túloldalán szomorú arccal.

- Értem – mondtam. – Akkor beszélek vele.

Azzal ott hagytam testvéreimet és máris ez erdőben rohantam a határ felé. Ott volt éreztem a büdös szagát, orrfacsaró volt, de éreztem egy kellemesebb, nyugtatóbb illatot is. Ő is ott volt vele. Vele volt és nem velem. De most ez nem érdekelt, csak az, hogy láthatom őt. Pár perc múlva már meg is érkeztem a határhoz. Jacob a határvonal szélén járkált fel-alá, Becca meg egy kidőlt fának támaszkodott. Látszott rajta, hogy nem szívesen van itt és durcás arccal bámult Jake, mert ha jó gondoltam ő rángatta ide. Mikor a srác meglátott megállt egy helybe és Becca is mellé sétált.

- Mit akarsz kutya? – gúnyosan köptem a szavakat a fejéhez.

- Hogy mi történt, ezt én is kérdezhetném – mondta színpadiasan. – Hát én elmondom, mit akarod. Azt akarom, hogy hagyd élni Beccá-t – értetlenül meredtem az előttem álló fiúra.

- Jake – hallottam meg szerelmem hangját. – Menjünk, nem történt semmi. Menjünk, kérlek! – mondta, majdnem sírva.

Ekkor Jake megfogta a kezét és gyengéden maga mellé, húzta. Szembe fordított magával és óvatosan felhúzta ingujját. Már kíváncsi voltam, mit akar ezzel. Ekkor egy hatalmas, lila foltot láttam meg a lány karján. Azon a karján, amit ma megragadtam. Már megint bántottam őt, pedig nem akartam.

- Ez semmiség? – kérdezte Jake Beccá-t, de szemei rajtam pihentek.

- Ezt én tettem – mondtam elfújó hangon.

- Igen te – szólalt meg Jake remegve.

- Jake, nyugi ez nem lényeges – mutatott karjára Becca. – Menj, szellőztesd ki a fejed, itt megvárlak.

- Nem hagylak itt vele – csattant fel a fiú.

- De igen itt hagysz – csitította Becca. – Úgyis beszélni szeretnék Edwaddal.

- Jó, de nem megyek messze – adta meg magát. – Ha egy haja szála is meggörbül, köpök az egyezségünkre, átmegyek a ti területetekre és megöllek – fenyegetett meg Jake.

Azzal már be is rohant az erdőbe. Becca visszaült a fára és engem nézett. Nem mondott semmit és én se kezdtem el beszélni. Csak bámultunk egymásra, vártunk, hogy a másik szóljon előbb. Nem tudtam mit is kéne, mondjak. Még mindig nem hittem el, hogy az a lila folt az én művem. Elhajtottam a fejem, az avart kezdtem bámulni. Bántott a gondolat is, hogy miatt sérült meg, pedig alig fogtam meg a karját. Mellettem csak veszélyben volt, de Jacob mellett, ő megvédi bármitől vagy bárkitől – tőlem is.

- Ne haragudj! – törte meg a csendet. – Én nem akartam idejönni, de mikor Jake meglátta – bökött a karjára – kiakadt és iderohant.

- Megértem, én is ezt tettem volna – nem mertem a szemébe nézni azok után. – Sajnálom, nem akartam…

- Mit nem akartál? – erre felnéztem, szemeiben düh, szánalom és fájdalom volt. Rengetet fájdalom. – mit nem?

- Ezt az egészet – mondtam fájdalmas hangon. – Az én hibám minden…

- Na ezt ne – csattant el. – Ezt ne! Nem csak a te hibád – elhalkult a hangja. – Én is tehetek róla. Ha nem közeledek feléd, akkor, te nem szeretsz belém, és nem lenne Lea se.

- Igen akkor ő se lenne - név hallatára mosoly jelent meg az arcomon. – Hiányzol neki.

- Ő is nekem – csuklott el a hangja. – Erről akartam beszélni veled.

- Hallgatlak.

- Látni szeretném a lányom – mondta. – Hétvégén átmennék.

- Rendben – egyeztem bele. – A lányok, Esme és Carlisle otthon lesznek.

- Te nem? – kíváncsiskodott.

- Nem én vadászni megyek – sóhajtottam – Emmett szerint jót tenne nekem a mai nap után – nevetett a kijelentésemen. – Min nevetsz?

- A mai nap után – még mindig kacagott – tényleg rád férne. Majd nem elütöttél.

- Azt is sajnálom – ez eddig eszembe se jutott. – Féltékeny lettem. És az éjszakát is sajnálom.

- Ááá a látogatásod – szomorodott el az arca. – Eléggé felzaklatott. De miért voltál ott?

- Látnom kellett, hogy minden rendben van – válaszoltam. – Meg hát látni is akaratlak, de a szobába már nem jutottam el, mert fenn voltál. Miért voltál fenn?

- Nem tudok aludni, mióta elvittétek Leát, rossz álmok – vallotta be. – De tudom neki így jó, csak…

- Hiányzik – fejeztem be a mondatot, bólintott.

- Igen – gördült le egy könnycsepp az arcán, aztán még egy és még egy. Nem bírtam nézni, ahogy sír, ezért tettem pár lépést felé. – Állj meg a határ!

Észre se vettem, hogy majdnem átléptem. Ha Becca nem szól meg is tettem volt. De akkor sem bírtam nézni, hogy sír. Láttam szemeiben, hogy nem akarja a „háborút”, azt, amit köztem és Jacob között zajlott és ha az előbb átléptem volna hozzá, akkor valamelyikünk nem éli túl. Nem akartam egyikük halálát sem. Ahhoz túlságosan is kötődik hozzánk. Hozzám a lányunk miatt, Jake-hez meg, mert szeretni, úgy ahogy engem talán sosem szeretett. Akkor döbbentem rá csak igazá, hogy már nincs esély, hogy újra együtt legyünk. Talán így a legjobb, neki ott van Jacob – aki nem kedvelek, de tudom, hogy szereti őt. Én meg majd csak túl leszek rajta előbb vagy utóbb.

- Min gondolkodsz? – merengésemből Becca hangja rántott ki.

- Csak rajtunk – mondtam igazat. – és rájöttem, hogy már nem úgy szeretsz mit akkor – utaltam vele a múlta. – Vagy már egyáltalán nem – a gondolattól is összeszorult a szívem.

- Szeretlek – nézett gyönyörű tenger kék szemével rám. – Csak már nem úgy. Mindig szeretni foglak, hisz te vagy a lányom apja – láttam rajta, hogy igazat mond.

- De többet nem érzel irántam – sóhajtottam szomorúan.

- Ez így volt megírva, – látszott rajta, hogy, amit mond úgy is, gondolja – hogy összejöjjön, szakítsuk és én Jake-kel legyek. De hidd el neked is, tartogat még szerelemet a jövő – tett pár lépést felém, átlépve a határon.

Ott megölelt. Most már jóval biztosabb voltam abban, hogy amit hallottam az valamilyen szinten igaz. Sokáig ölelkeztünk még. De meghallottam négy mancsot a talajon dobogni. Jacob közeledett felénk. Ekkor eltoltam magamtól a lányt, kiről már másodszorra mondtam le, most már végleg. Becca nagy szemekkel nézett fel rám.

- Mi történt? – kérdezte.

- Csak a kutyád, már hiányol – nevetni kezdett a kijelenésemen – és jobb, ha visszamész a határ túloldalára.

- Igen, megyek – egyezett bele. Alig, hogy átért már, meg is jelent Jake ember alakban, de szerencsémbe nadrágban.

- Jó vagy? – azonnal megölelte Beccát, mikor meg elengedte, szemeivel vizsgálgatni kezdte, hogy minden rendben van vele.

- Jó vagyok – láttam Beccá-n, hogy mennyire kínos neki ez, de legalább törte. – Menjünk, már minden megbeszéltem Edwarddal!

- Jó menjünk – azzal megint berohant az erdőbe és csak pillantok múlva tért vissza farkasként.

Mikor Becca is meglátta őt, kezével mutatott a már farkasnak, hogy maradjon a helyen. Becca átsétált hozzám és még egyszer megölelt, de ez nem tartott olyan sokáig mit az előbbi. Miután elszakadtunk, visszament Jacob-hoz, ráült a hátára.

- Viszlát! – kiáltott még vissza.

Sokáig álltam és néztem a távozókra. Addig álltam ott, amíg már sötétedni nem kezdett, ekkor úgy döntöttem ideje hazamenni egy szem lányomhoz. Gyönyörű, kétéves, kis lány volt, a haja az anyáé volt, szép, hosszú barna – Alice és Rose imádtak vele szórakozni, befonták, begumizták, vagy épp kifésülték azt – a szeme meg még az emberi énemé volt, zöld. Egy igazi, kis tündér volt. Emmett és Jasper is imádták unokahúgukat. Emmett legtöbbször vicceivel szórakoztatta őt. Jasper végi háborús történeteire alszik csak el az utóbbi időben – ami eléggé nyugtalító egy kislánynál.

Hazaértem. Mindenki hazaért már, csak én voltam még a küszöbön túl, de nem sokáig. Felszaladtam a lépcsőn, hogy minél előbb karjaiba tarthassam Leát. Lenyomtam a kilincset. Benn nagy hangzavar fogadott. Emmett és Jasper a kanapén beszélgettek a kocsikról – Jasper mostanában azt tervezte, hogy vesz magának egy új kocsit. Esme és Rose a konyhában készítették a vacsorát Leának – mivel ő félvér, néha emberi táplálékra is szüksége van. Carlisle-t nem láttam lent, gondoltam a dolgozószobájában ténykedett valamit.

Aztán a lépcső felőle lábdobogásokat hallottam. Odanéztem és láttam a kistündért leszaladni, utána Alice-szel, aki egy fésűt tartott a kezében. Gyönyörű kék szoknya volt lányomon és a fehér lepkés póló. Haja két oldalt volt elválasztva, egyik oldal szépen befont állapotban tündökölt, míg a másik kócosan lógott bele a szemébe. Ahogy meglátott, odaszaladt hozzám és én boldogan kaptam fel a karjaimba. Jól magamhoz szorítottam, de nem erősen nehogy baja essen.

- Szia apu! – köszönt. – Hol voltál? – kérdezte kíváncsian.

- Ezt én is szeretném tudni – jött le apám az emeletről.

- Volt egy kis dolgom – mondtam.

- Jacob-bal? – gúnyosan kérdezte Rose a konyhából. Ekkor hallottam egy halk kis sikolyt, amit valószínűleg anyám száján csúszott ki. Ebben a percben meg is jelent a nappaliban.

- Mit akart? – nézett rám nagy, kérdő szemekkel.

- Jó, üljünk le, elmesélem – mondtam, tudtam, addig úgyse hagynak békén, míg el nem mondom. – De előtte – néztem lányomra – elhoznád apa szürke ingét, ott van az ágyon.

- Persze egy perc – azzal lassan felsétált, tudta jól, hogy nem szerettem, ha a házban rohangál.

- Szóval? – türelmetlenkedett apa.

- Becca miatt jött, ma, hát beszélni akartam vele, de túl erősen fogtam meg a kezét és egy nagy lila folt lett a karján – hajtottam le a fejem. – Jake nagyon kiakadt és a határhoz rángatta Beccát is. Becca nyugtatni próbálta és csak úgy sikerült, hogy elküldte azzal, hogy beszélni akar velem.

- Ki Jake? – értetlenkedett Emmett.

- Nem – mondtam. – Becca beszélni akart velem. Hiányzik neki a lánya és felajánlottam, hogy jöjjön át szombaton.

- Ez remek – ujjongott Esme. - És átjön?

- Igen.

Anyám azonnal karon ragadta két lányát a garázs felé húzta őket. Mi fiúk meg csak értetlenül néztünk rájuk. De mikor kiolvastam a gondolataikat már értettem miről is, van szó.

- Ez mi volt? – nézett rám Emmett.

- Csak annyi, hogy anya rájött, hogy alig van itthon kaja, vagyis csak annyi amennyi Leának elég. Most meg elmentek vásárolni Beccá-nak is – adtam meg a választ.

Közben meg már lányom is leért a lépcsőn, ki eddig egyikünk se vett észre. Nagy szemekkel pislogott rám. Aztán odajött és befészkelte magát az öleben. Fejecskéjét a vállamra hajtotta és úgy nézett fel rám. Körbe néztem a nappalin és csak ekkor vettem észre, hogy család férfi tagjai már nincsenek ott.

- Apa – szólalt meg szemem fénye.

- Igen?

- Mi volt ez az előbb? – kíváncsiskodott – tiszta anya.

- Csak annyi, hogy ma beszéltem anyukáddal – vallottam be az igazat – és abban maradtunk, hogy átjön hozzád a hétvégén.

- Hurrá! – ugrott fel a nyakamba és olyan erővel szorított, hogy ha most ember lettem volna, akkor épp fuldokolnék.

- Ennyire örülsz – hámoztam le kicsi kezét a nyakamról.

- Hát persze, már rég volt itt a mami – ezek után nem szóltunk semmit se, csak öleltünk egymás.

Egész addig, míg meg nem jelent Emmett, aki elvitte tőlem azzal az indokkal, hogy most ő jön és nekem lejárt az időm. Nem sokkal később anyáék is megérkeztek úgy tíz táskával – nem mindegyikben volt étel. Ruhák is vettek – maguknak, de legfőbb Leának. Már késő este anyám elhatározta, hogy elfektetni lányom, aki éppen akkor Jasper karjaiban pihente ki Emmett viccet. De Lea megmondta mindannyinknak, hogy Jazz bácsi mond neki esti mesét. Azzal kezén fogva felmentek „Jazz bácsival”.


A következő fejezetben Bella végre meg megismerkedik Edwarddal és a helyzet is forrósodik. Kritikákat még mindig és persze bármely óhaj-sóhaj vagy kérdésre válaszolok!!!