1. Fejezet

Moonshiny

1. Fejezet - A kezdetek

(Bella szemszöge)


A repülőgépen ültem útban Forks felé. Ahol apám és ikertestvérem lakik Receka Swan – de mindenki csak Beccának szólítja. 5 évesek voltunk, mikor szüleink elváltak én anyámhoz, Becca meg apánkhoz került. Becca és én köztem csak annyi különbség volt, hogy az ő szeme kék, az enyém meg csokoládébarna meg még az, hogy ő valamivel szenvedélyesebb. Vagy ahogy ő szokta, mondta: Tudok élni!

Apánk Charlie Swan a forksi rendőrfőnök. Imádott itt a nagy zöldben lakni, de én és anyám, Renée mi utáltunk. Nincs itt semmi élet. Azokat a nyári heteket is gyűlöltem, amiket itt kellett töltenem. De most még is ide tartottam, mert Reneé férjhez ment Phil-hez. Nagyon szerettem az új férjét, csak hát ő baseball játékos és sokat utazik, anya meg vele akart menni. Így én most Charlie-hoz költöztem, egy kis időre.

Nem tudtam, milyen lesz itt újra. Utoljára 10 évesen voltam, és most 18 évesként térek vissza. Féltem az új környezettől, az új sulitól és az új emberektől. Féltem attól is, hogy fog Becca reagálni hozzám. Amióta én nem voltam Forksban, úgy ő se volt nálunk. Nagyon rég láttam. Telefonon is csak ritkán beszéltünk, vagyis az utóbbi időben már egyáltalán nem. De talán most rendeződik a kapcsolatom testvéremmel, hisz az előtt jó kijöttünk.

A repülő leszállt, hát megérkeztem. Kíváncsi voltam kijön ki elém. Elszálltam a gépről, megmutattam a jegyek az utaskísérőnek. A terminálban rengetegen voltam. Utasok, akik nem rég érkeztek, hogy elutazhassanak vagy épp nemrég érzettek látogatóba. Aztán ott voltak azok, aki szeretteik elé jöttek ki, üdvözlés képen.

Végig néztem a táblákon, amiket a várok, hoztak magukkal, hogy az érkezett lássa, hogy más itt vannak érte. Ekkor láttam meg egy Bella Swan feliratú táblát. Már indultam is meg felé és nagy meglepetésemre egy maga, jóképű, indián fiú emelte az a magasba. A srác mellett egy lány állt fekete pólóban és farmer nadrágban, haja derékig ért és egy hajpánt volt benne. A fiú a lány derekát ölelte, úgy láttam nagyon, szeretik egymást. Ekkor szemem egy kék szempárban ütközött, szemében szeretetet láttam és örömöt, hogy újra láthatja testvérét, engem.

Becca odarohant hozzám és megölelt, már nem is értem mitől féltem még pár perccel ezelőtt. Szorosan húzott magához, nagyon sokáig álltuk úgy, ha kívül állóként láttam volna magunkat. Elengedett. Ekkor már a fiú is ott állt mögöttünk. Csak most néztem meg jobban, hogy is néz ki. Messziről is nagyon helyes volt, de így, hogy itt állt előttem. Tényleg nagyon magas és jó képű, szemei barnák voltak, fekete, rövid haja volt, testfelépítésén látszott, hogy izmokban sem szenvedett hiányt. Beccára mosolygott és ekkor tökéletes, hófehér fogsorát is láttam, ebben a mosolyban rengeteg szerelmet és szenvedélyt láttam – el is pirultam rendesen, nem értettem Becca, hogy nem teszi ezt. Aztán rám néztem, rám is mosolygott de nem úgy, mint az előbb, ez csak egy baráti mosoly volt. Felém, nyújtotta kezét, és készséggel elfogadtam.

- Szia, Jacob Black vagyok – mutatkozott be.

- Szia Bella Swan – és is mondtam a nevem. – Örülök, hogy megismerhettelek – mosolyogtam rá és válasz képen egy kacsintást, kaptam. Erre Becca nevetve Jacob vállára csapott.

- Nyugi, nekem csak te kellesz – mentegetőzött játékosas, mire tesóm megcsókolta – én meg persze egyből elszégyelltem magam.

- Hé, Bella ne pirulj – nevetett ki Becca. – De azt hiszem mennünk kéne. Jó lenne, ha Charlie előtt érnénk haza – mondta.

- Miért hol Charlie? – kérdeztem Beccától.

- Volt valami gond az őrsön, ezért nem ő jött, hanem én, jobban mondva mi – nézett Jake-re. – elmennél a kocsiért? – kérdte szerelmét Becca.

- Aha – válaszolt tömören a srác, azzal már el is tűnt a szemünk elő.

- Remélem nagy baj, hogy vele jöttem érted – utalt Jake – csak tudod a furgonom, vagyis már furgonunk elég lassú. Így elhívtam és megértem, hogy hozza magával az apja kocsiját is – ezt mind egy szuszra mondta. Hogy tud ennyit beszélni, velem ellentétben.

- Ki az apja? – tettem fel a kérdésem, mikor végre szóhoz juttattam. – Ismerem?

- Hát persze, hogy ismered, még Jake-t is – nem értettem miről is beszélt, és így egyből folytatta is. – Az apja Billy Black, Charlie rég, jó barátja. Régen sokat jártunk le hozzá. Teszem hozzá én még mindig – kuncogott.

Azt hiszem már rá is jöttem, ki is Billy és Jacob. Eszembe jutott, hogy régen sokat járunk ki a rezervátumba, rengeteget játszva az ottani gyerekekkel. Ezért az egyért, talán szerettem Forskot, mert nem voltam egyedül, vagy legalábbis nem felnőttek körül. Itt lehettem Beccá-val, játszhattam vele, és most, hogy újra láttam, úgy éreztem, visszakaptam a másik felem. Becca megfogta az egyik bőröndömet. Átölelt a vállam és kifelé kezdett húzni.

Kinn már várt ránk Jacob. A terepjáró előtt állt. Mikor megpillantott minket elénk szaladt, elvette tőlünk a csomagjaimat és a csomagtartóba tette. Aztán előre, kinyitott a nekünk az ajtókat.

- Hölgyeim, a hintójuk elő állt – erre mindhárman nevetni kezdtünk.

Mikor kikacagtunk magunkat, beszálltunk a kocsiba. Én hátra ültem, Becca és Jake előre. Az út nem volt hosszú Forksig, de annál unalmasabb. Persze testvérem próbált bevonni engem is a beszélgetésünkbe, de nem nagyon nem neki, így felhagyott vele. Az út további részében az ablakon bámultam ki felé. Néztem a mellettünk elszáguldó erdő, a fák. Aztán nem érkeztünk a Forksot jelző jelzőtáblához. Nagyot sóhajtottam, de reméltem Beccának nem tűnt fel. Ahogy aztán beértünk a városba, rájöttem, hogy az semmit se változott az idők során – leszámítva egy-két újabb gyártású kocsi. Az utcákon nem volt túl sok ember, a legtöbb ilyen tájban még dolgozik, vagy ilyenkor indul oda.

A házhoz is nem sokára megérkeztünk. Jacob elparkolt a kocsifeljáró. Kiszálltunk a kocsiból, kivettünk a csomagokat. Becca kinyitotta az ajtót, gyorsan bevittünk a bőröndöket a nappaliba. Becca ledobta magát a kanapéra, én meg leültem a fotelre. De Jake nem ült le.

- Nekem mennem kell – mondta a falnak támaszkodva.

- Máris – nyafogott Becca és felugrott egyenesen Jake karjaiba. – Ne menj még!

- De sajna, muszáj – látszott rajta, hogy ő is szívesen maradna. – Ma én vagyok a… apám már vár – de észrevettem, hogy nem ezt akarja mondani.

- Jó – Becca is rögtön beadta a derekát. – De azért holnap elmegyek hozzád.

- Az ajánlom is – megcsókolták egymást, testvérem még kikísérte az ajtón szerelmét és csak pár perccel később tért vissza.

Mikor újra visszatért, odarohant hozzám és felhúzott magához. Jó sokáig állhatunk úgy, nagyon jól esett, hogy így örül nekem. Aztán elengedett és a kanapé felé kezdett húzni. Elültünk rá egymás mellé jó szorosan.

- Na mesélj! – nézett mélyen a szemembe. – Mi történt veled mióta nem láttalak?

- Semmi – mondtam igazat, én voltam az a bulizós lány, aki, minden hétvégéjét a haverokkal tölti. Én inkább az a fajta voltam, aki minden idejét a négy fal között tölti egy-egy könyvvel. Ezzel ellenben Becca, ő tudott buliz és rengeteg barátja volt.

- Látom semmit se változtál – mondta. – De majd most, hogy itt vagy teszünk róla, hogy ne egy szürke, kis egér legyél.

- De én szeretek, az lenni – ellenkeztem azonnal. – Inkább te mesélj! Mi van ezzel a Jake-kel? Mióta jártok? – tereltem el a témát.

- Terelsz mi? – hát nem jött be. – De egyezünk meg valamiben húgi…

- Ikrek vagyunk – vágtam a szavába.

- Azok, de én három perccel előbb születtem, úgy hogy lehugizhatlak, ha épp tetszik – nevetett.

- Jól van igazad, van – vele együtt nevettem, na ezért szeretem őt annyira, mindig mosolyt tud csalni az arcomra. – De miben is egyezünk meg?

- Hát abban, hogy én beszélek neked Jake-ről, de előtte vigyünk fel a szobádba a holmiijaidat és segítesz vacsit készíteni Charlie-nak.

- Oké – egyeztem bele, kész örömmel.

Azzal már meg is fogta a kezem és indultunk meg a lépcsőn fel felé. Bemennünk az első ajtón, ami balra volt. Tehát ez lesz az én szobán, - régen nem itt aludtam, hanem Beccá-val közös szobában, a jobb oldaliban. Az a szoba is nagyon aranyos volt, az ágy mellett volt egy ki éjjeliszekrény, ami közvetlenül az ablak alatt volt. Az ággyal szemben volt egy szekrény a ruháinak. Az a szekrény mellett egy íróasztal és azon egy számítógép. A bőröndöket ledobtunk az ágy, hogy kipakolhassunk belölük. Én az ablak felüli oldalra mentem, hogy onnan pakolhassam ki kevéske ruháim.

Ekkor pillantottam az éjjeliszekrényemre. Volt rajta egy lámpa, de nem az volt az érdekes, hanem az, ami előtte volt, egy fénykép. A képen én és Becca voltunk, még kisgyerekén. Mindkettőnkön farmer szoknyácska volt és póló. Az Beccán lévő póló sárga volt, ami pedig rajtam volt fehér. Hajunk egy formán volt befonva. Ezt a képet még Reneé készített, mikor még itt éltünk. Látszott rajtam, hogy boldog és felszabadult vagyok, de az óta ez nem mondhatom le magamról. Mindig hiányzott valami az életemből, de nem tudtam, hogy mi az. Becca is észrevehette, hogy elkalandoztak a gondolataim, mert mögém állt, és hátulról ölelt magához.

- Remélem nem baj, hogy idetettem – suttogta halkan a nyakamba. – Az én szobában is meg van ez a kép, és gondoltam nem zavarna, hogy itt is itt lesz. Úgy-e nem zavar? – kérdezte, és hangjában kis félelmet véltem felfedezni. Ekkor nem tudom milyen hirtelen ötlettől vezérelve, megfordultam és megöleltem.

- Dehogy baj – suttogtam nyakba – nagyon szépen köszönöm - a meghatóságtól elkezdtek potyogni a könnyeim.

- Hé, ne sírj – törölte le őket ujjaival. – Mert elveszem – viccelődött velem és bevált, mert máris jobb kedvem lett.

- Folytassuk a pakolást aztán állunk neki a vacsorának – mondtam már nevetve. –Te közben mesélhetsz nekem Jacobról.

- Megbeszéltünk – mondta és folytattunk tevékenységünket.

Gyorsan végeztünk és mikor ez megtörtént mentünk is le a konyhába. Becca elővette a főzéshez szükséges dolgokat. Elém tett egy doboz tojás és egy tányért, hogy törjek bele, annyit, amennyit a rántott húshoz elegendőnek találtok. Ő addig zsemlemorzsát és a lisztet kiönti másik edényekbe. Aztán előkészítette az olajsütött, hogy húsokat egyből bele is tehessünk. A panírozással gyorsan elkészültünk, már csak azt kellett kivárni, míg a húsi megsül. Míg ezt vártunk kihúztunk egy-egy széket és leültünk azokra.

- Na mi akarsz hallani? – törte meg a csendet nővérem.

- Mióta vagytok együtt? – kíváncsiskodtam.

- Úgy két éve – mondta. – Tudod előtte volt egy elég bonyolult kapcsolatom – szólni akartam, de Becca megrázta a fejét, hogy ne. – Jaocb pedig kirángatott a depresszióból.

- És csak ezért vagy vele, hálából? – kérdeztem meg kicsit félve.

- Ó te jó ég – kezdte bele Becca. – Dehogy azért, igaz hálás vagyok neki. De én szeretem őt – lágyult el a hangja. – Tudod ő, olyan megértő, aranyos és tudódhatom, hogy rá mindig rászámíthatok. Bármikor, az éjszaka közepén is képes lenne itt teremni, ha szükség lenne rá.

- Akkor már értem – mondtam. De tényleg szereted?

- Az életemnél is jobban –válaszolta.

- Bár nekem lenne egy ilyen szerelmem – szomorodtam el. Becca észrevette ezt és elé térdelt, megfogta a kezem.

- Ne aggódj – mondta biztatóan – te is megtalálod az igazit!

- Neked akkor Jake azt igazi? – mosolyogtam el.

- Azt hiszem, igen – ekkor meghallottunk, hogy valami lenyomja a kilincset és belép a házba.

Kikukkantottunk az ajtón és megláttuk Chalie-t, ahogy leveszni a kabátját és a pisztolytáskáját a fogasra akasztja. Charlie első útja a nappaliba vezetett, leült a kanapéra és bekapcsolta a Tv-t. Becca szája eléhelyezte a mutatóujját, hogy maradjak csendben. Aztán ő kisétált a konyhából, mintha itt se lennék és ment üdvözölni apánkat.

- Szia apu – köszönt Becca és lehuppant a mellé.

- Szia kicsim – nyomott egy csókot a fejbúbjára. – Hol van Bella?

- Hát hol lenne otthon Reneé-nél – mondta teljesen nyugodt hangon. Ekkor esett csak le, hogy mit is akar drága nővérkém, és kuncogni támadt kedvem, de azzal elrontottam volna a kis tervét.

- Drága lányom – állt fel a kanapáról Charlie nem épp higgadtan. – Ma kellett volna Belláért menned a reptér – Becca erre csak értetlen arcot vágott, mintha apánknak elment volna az esze – én ezt sose mertem volna tenni vele, de senkivel se.

- Apa – fogta suttogóra Becca – nyugodj meg! Megeszünk a vacsit és minden rendben lesz – úgy beszélt, mintha egy ötévessel akarná megértetni, hogy ideje aludni, menni. De Charlie erre még dühösebb lett. Na ekkor már Becca is tudta, hogy jobb, ha visszafogja magát – Bella – kiállotta a nevem, jelezve, hogy jöjjek elő. Mivel tudtam mi a dolgom, kijöttem a konyhából és beléptem a nappaliba. Láttam, ahogy Charlie-nek leesik, hogy csak átvertünk őt. Ekkor nevetni kezdett, na ez volt a mi szerencsék, legalább humorérzéke van és remélem nem kapunk bűnit. Mikor végleg kinevette magát, előre lépet pár lépés és megölelt. Jó sokáig álltunk úgy. Senki se szakította meg az a pillanatot. Már jó öt perc álltunk úgy, mikor valaki köhintett a hátunk mögött, jelezve, hogy ideje elengedni egymást.

- Menjünk enni – mondta Becca és karon fogott engem és Charlie-t és a konyha felé taszigált minket.

Mikor odaértünk elővette a tányérokat, villákat és késeket. Segítettem megteríteni neki, néha Charlie-re néztem, akin csak azt lehetett látni mennyire boldog, hogy együtt láthatja lányait. Csendesen megvacsoráztunk, után még egy darabig, néztünk a Tv-t Charlie-val – valami unalmas baseball meccs ment benne. Becca rám kacsitott, hogy megért és, hogy mindjárt cselekszik.

- Apu – ásított egyet. – Mi megyünk aludni, eléggé elfáradtunk. Meg holnap suli is lesz.

- Jó meggyetek csak – de fel se nézett a TV-ről.

Gyors puszit nyomtunk az arcára és mentünk is a szobáink felé. Ott elváltak utjaink, de még, hogy bemehettem volna ki kuckómba, Becca mondta, hogy menjek zuhanyozni és, hogy siessek. Nagyon titokzatosnak tűnt a hangja, tudtam, hogy valamire készül, de nem ellenkezettem. Bementem a szobába, összeszedtem a pipere holmiijaimat és már indultam is a fürdőbe. Gyorsan végeztem, csak egy gyors tusolás, fogmosás és már kész is voltam. Miközben mentem a szobám felé, beszóltam Beccá-nak, hogy mehet. Ő már pattant is és el is rohant a fürdőbe. Úgy fél óra múlva kopogást hallottam az ajtó. Még ki se mondta, hogy szabad, mikor egy kíváncsi fej jelent meg az ajtón. Rám mosolyogott és már az ágyamon is ült.

- Hát te? – nevettem.

- Átjöttem hozzád – mondta Becca.

- Az látom – és még mindig nevettem.

- Holnap lesz az első sulis napod itt nálunk – nézett rám minden tudón. – Izgulsz? – kérdezte.

- Hát, hogy igazat mondjak, nagyon – vallottam be.

- Nem lesz semmi baj – nyugtatva simította meg a felkarom. – Holnap hamarabb bemegyünk és elkérjünk a könyveid meg az órarendet. Talán még közös óránk is lesznek.

- Jacob olyankorán itt lesz értünk? - értetlenedtem.

- Nem, nem lesz – mondta nevetve. – Jake a rezervátumba jár suliba, majd holnap délután elmegyek hozzá.

- Ááá, értem – ásítottam egyet.

- Na látom álmos vagy – döntött az ágyra Becca, és betart. – Jó éjt húgi! – és kiment a szobából.

- Jó éjt nővérkém! – még visszanézett köszönésemre, kacsintott és már be is csukta az ajtót.

Még egyszer ránéztem a képre az éjjeliszekrényem és boldogság járta át a szívem, olyan, ami rég nem töltötte el. Néztem egy ideig még, de nem bírtam sokáig. Mert, tényleg nagyon álmos, lehettem, mert ahányszor lehunytam a szemem, alig bírtam azt nyitva tartani. Így a végén feladtam és átadtam magam az alvásnak.

Várom a jó és a rossz megjegyzéseket is egyaránt!