14. fejezet

Moonshiny




14. Fejezet – Igazság és szenvedés



(Bella szemszöge)




Láttam Charlie szemében a gyűlöletet, amivel Edwardra néz. Valóban izzottak, és mikor rám nézett, tudtam, hogy most csalódott bennem, csak nem tudom miért. Hisz nem tettem semmi rosszat, csak szeretem Edward Cullent. Szerettem apát, de közben nem is értettem, mert senki nem mondja el, hogy mi is az igazság, ami már nagyon kezdett zavarni.

- Hát ez meg mit keres itt? – ordított. – Hogy volt képed beengedni ebbe a házba Bella?

- Apa – próbáltam nyugalmat erőltetni magamra. – Csak átjött, ebben nincs semmi rossz. És nem értem miért is vagy így ki, csak beszélgetünk.

- Tényleg? – nézett Edwardra. – csak beszélgetettek úgy, mint Beccával úgy-e? Aztán tudjuk mi is lesz a következménye, de gondolom erről, nem beszéltettek, ha jól sejtem? – nem értettem milyen körülményekről is beszélt apám, de tudtam, hogy semmi jóról az, biztos.

A gyomromba hatalmas gombóc vette át a helyet. Azt hittem menten elájulok és ekkor eszembe jutott Lea. Lea, Becca, Edwrad az a három név, minden a helyére került. Lea valójában az ő lányuk. Hazudtak nekem, életem két fontos szereplője hazudott nekem. Lea rettenetesen hasonlít mindkettőjükre, de én naiv módon elhittem azt a hazugságot, amit mondtak nekem. Nem akartam hinni a saját igazamban, de tudtam, hogy ez így van, ahogy gondolom.

Nem bírtam tovább állni, le kellett ülnöm, hogy egy kicsit megnyugodjak, és tisztán lássam a helyzetet. De ez nem ment olyan könnyen, mint gondoltam. Fülemben éreztem a szívem dobogását, ami egyre csak gyorsult, már azt hittem, hogy kiszakad a testemből, de ez nem történt meg.

Közben pedig rettentő, nagy fájdalmat éreztem a testem minden porcikáján, olyan érzés volt, mintha megszurkáltak volna és hagytak, volna, elvérezi. Egyedül éreztem magam, mintha mindenki elhagyott volna. Csalódtam Edwardban, Beccában, de legfőképp magamban, hogy hittem nekik. Minden, amit úgy éreztem biztos pont az életemben, az, hirtelen megszűnt és egyedül maradtam egy sötét szobában, amiből nem tudok kijutni, de ami rosszabb talán nem is akarok.

- Mr. Swan – hallottam meg Edward hangját. – Ez nem úgy van, ahogy gondolja. Én nem akartam bántani Beccat, és Bellát se akarom, ezt higgye el.

- De bántottad őt… - nem figyeltem a további beszélgetésükre vagy inkább kiabálásukra. Nem érdekelt mit is vágnak egymás fejéhez, egyszerűen nem érdekelt semmi. Nem tudtam mit is, tegyek, vágjam Edward fejéhez az igazat, után, pedig Beccaéhoz vagy maradjak csendben és várjam a megfelelő pillanatot. De tudtam, hogy az utolsó nem jó ötlet nem vagyok jó színésznő meg nem is, szerettem magam megjátszani. Már tudtam, hogy is fogom őket szembesíteni az igazsággal. Akkor mikor mindketten ott lesznek. -… Takarodj a házamból! – figyeltem újra.

- Elég – álltam fel és nyugalmat erőltettem magamra. - Szerintem túl reagálod apa. Edwardnak igaza van, csak beszélgetünk és az, nem rossz. És ha nem baj most bemegyünk Beccahoz a kórházba – Charlie és Edward is meglepődött a viselkedésemen, de nem tudott izgatni. Most csak ez érdekelt, hogy minél előbb indulhassak és megmondjam nekik, hogy tudok mindent. Már indultam is az ajtó felé, de vissza kellett néznem, mert Edward nem követett. – na jössz?

- Igen, megyek – válaszolta.

Azzal már meg is indult utánam, de csak a kocsijánál ért utol. A kocsinak támaszkodva vártam, míg végre megérkezik, hogy végre fényt derítsek az igazságra. Mire elém ért, én már nagyon ideges voltam, de próbáltam magam türtőztetni.

Kinyitotta a kocsit előttem és beszálltunk végre. Edward beindította a motort és már ki is, hajtotta az útra. Nem néztem rá, de jól tudtam, hogy ő engem figyel és próbál kiigazodni azon, hogy mi is ütött belém. De én csak bámultam kifelé az ablakon és néztem, ahogy a fák elsuhannak mellettünk. Közben pedig csak arra tudtam gondolni, hogy becsaptak és megaláztak. Épp ezért alig bírtam ki várni, hogy ez az orruk aládörgöljem.

Edward többször figyelt engem hosszabb időre, úgy hogy nem is nézett az útra. Tudtam jól, hogy furcsállja a viselkedésemet, de nem szólt, ami zavart. De így belegondolva úgyse mondtam volna neki semmit. Azt is jól tudtam, hogy nem sokáig bírja csendben, így előbb utóbb rá fog kérdezni és a sejtésembe se is jött.

- Bella – fordítottam a hang irányába a fejem. – Elmondanád, hogy mi volt ez az előbb az apáddal és miért is megyünk Beccához?

- Mi lett volna? – tettem magam. – Csak nem tetszett, ahogy bánt veled, ezért inkább eljöttünk. Beccát pedig miért ne látogatnánk, nem?

- De persze, meglátogatjuk – motyogta maga elé, de én mégis hallottam. – Nem kellett volna így beszélned apáddal. Nem eshetett jól neki a viselkedésed – mondta már hangosabban.

- Majd elnézést kérek tőle – mondtam. – Nem hiszem, hogy túl sokáig lenne mérges. Meg fog nyugodni és elfogad minket – fogtam meg Edward kezét és mosolyogtam rá, ő pedig vissza rám.

Úgy vettem észre egészen bevette a kis színjátékomat. Bármennyire is fájt, hogy becsapott, mégis rosszul voltam és majd elsírtam magamat, hogy most majd én okozok neki fájdalmat. Mert bárhogy is megbántva éreztem magam, annál jobban szerelmes is voltam Edwardba. Abban biztos voltam, hogy visszavonhatatlanul beleszerettem.

Csak bámultam a mellettünk elsüvítő fákat, de nem a figyelmemet nem tudtam el vonni a célomról. Csak arra tudtam gondolni, hogy is szembesítem őket. A tervemből viszont, mégis csak undorodtam, nem akartam ezt tenni se Edwarddal, se Beccával. De meg kell tennem, mert ha csak halogatom és várom, hogy ők mondják el, akkor várhatok egész életemen át.

Olyan rosszul voltam még saját magamtól is, hogy nem vettem észre a jeleket. Mikor először láttam Beccát Leával, már akkor rá kellett volna jönnöm, hisz teljesen egyformák voltak, alig volt rajtunk különbség. De nem vettem észre inkább elhittem a hazugságot, hogy Lea csak Edward húga és semmi több. Ha akkor nem is vettem észre, akkor a képről rájöhettem volna, ahogy ott ültek egymás mellett, mint egy család, de én akkor is hittem neki. Még se vettem tudomásul azt, ami a szemem előtt volt, hisz csak egy apa tud úgy aggódni a lányáért, mint Edward, teljesen kiborult, mikor eltűnt és utálta. Egy bátyó is kiakadna, de nem ennyire.

Míg így elmélkedtem, meg is érkeztünk a kórházhoz. Edward könnyű szerrel vette be a kanyart a parkolóba, de mikor nem láttam, hogy mennyi kocsi is áll a látogatóknak fenntartott részlegnél, már tudtam, hogy sokat kell várnom, hogy leparkolhassunk. Ami még jobban késleltetni az igazság kiderülését.

Kiderüljön az igazság tényleg ezt akartam vagy csak a düh beszélt belőlem? Nem akartam fájdalmat okozni Charlie-nak vagy épp Jake-nek, aki úgy imádja Beccát. Nem akarom, hogy neki is rossz legyen, ezért is döntöttem úgy, hogy majd csak akkor beszélek velünk, ha hat szemközt leszünk és senki nem zavar meg minket.

Végre talált Edward egy renden helyet a kocsijának, de persze a legtávolabb a kórház épületétől. Kiszálltunk és a kéz a kézben haladtunk előre, hiába voltam rá dühös, még is élvezni akartam a közelségét, hűvös kezét magamon.

Végül még is csak beléptünk a fotocellás ajtón. A lift felé mentünk, mert felmenni a hatodikra, nem lenne élvezetes. Edwrad már hívta is a liftet, ami pillanatokon belül megérkezett. Beszállunk, és én megnyomtam a hatos gombot, a lift mát is elindult és mire észbe kaptam, már Becca szobája előtt álltunk.

Benyitottam és az ablak előtt meg is láttam testvéremet, ahogy, kifelé bámul az ablakon. Észre se vette, hogy belépünk a szobába, teljesen el volt merülve gondolataiba. Csak nézett ki a fejéből, de hogy látott is valami azt már nem tudom. Végre megfordult és meglepődve figyelt a párosunkra, majd pillantásra, a kezünkre tévedt, ami még mindig szorosan össze volt fonva.

- Sziasztok – köszönt. - Mi járatban vagytok? – hangja teljesen nyugodt volt, mint ha nem is érdekelné, hogy fogom Edwrad kezét.

- Csak gondoltam bejövünk hozzád – próbáltam és olyan nyugodtan beszélni, mint az előbb nővérem, de nekem nem ment olyan profi módon. – Üljünk le – mutattam a székekre. Kényelmetlenül éreztem magam így állva, de szerencsére minden ketten leültek. Becca az ágyra, mi Edwarddal meg a székekre. – Hogy érzed magad?

- Jól – mondta unottan. – Carlisle szerint holnap hazamehetek.

- Az jó – mondta Edwradra. – De, mintha nem örülnél neki. Baj van Becca?

- Nem nincs – nézett mélyen Edward szemében, amit én nem vettem észre legalábbis szerintünk.

Ekkor kinyílt az ajtó és Mike Newton jött be rajta mosolyogva, kezében egy hatalmas bonbonos dobozzal. A mosoly azonnal ráfagyott, mikor meglátta Edwardot és valami furcsa undor, váltotta fel. Gondolkodóba esettem, hogy ő talán tud valamit Leáról, de arra a következtetésre jutottam, hogy nem. Mert akkor Jessica is tudná, aki nem tud lakatot tartani a száján. Meg hát ő maga mondta, hogy Becca hosszú ideig nem volt suliba, ami annyit tesz, hogy akkor lehetett terhes.

Mike komor arccal bejött és leült Becca másik oldalára. Becca megrázta a fejét, azon, ahogy Mike viselkedett, de én mégis csak megértettem a fiút, mert ha jól sejtettem és jól sejtettem, Edward azért hagyta el Becca, mert ő terhes lett. Ez lehet, hogy nem igaz, de ezekre következtettem abból, amiket hallottam a szakításukról.

- Szia Beks – puszilta meg kétoldalt nővérem arcát Mike. – Hoztam nekem csokit, mert tudom, hogy imádod – a dobozt letette az asztalra. – Tényleg jobban vagy, mikor mész haza?

- Igen jól vagyok – bólogatott Becca. – Holnap megy végre el innen, ez a hely nagyon unalmas. De hogy is szólítottál Beks?

- Igen – bólogatott nagyon hevesen Mike. –Régen így hívtunk, emlékszel?

- Lehet azt elfelejteni – nevetett Becca. – De ti hogyhogy nem vagyok a suliba, még mindig zárva?

- Nem egészen – szólaltam meg. – Ma volt egy karambol és egy csomón elkéstünk, így kiadták ezt a napot is.

- Hát ez remek, bezzeg mikor én is ott vagyok, akkor nincs ilyen, akkor menni kell – duzzogott, de láttam, hogy viccel. Persze ezt Mike egyből értett és kitört belőle a nevetés.

Jó sokáig beszélgettek régi dolgokról, Becca arról az oldaláról, amit nem ismertem. Viccelődtek azon, hogy mennyi őrültséget csináltak, és hogy Becca képes volt úszni a La Push-i vízben télen. Beszéltem még a tábortüzekről, amiket, úgyszintén La Push-ban voltak. A végén pedig Mike megígértette Beccával, hogy amit kikerül innen, vagyis ezen a hétvégén elmennek, La Push-ba. Először Becca meg volt oda az ötletért, de aztán Mike bevetette, hogy Jake is jöhet, így már Beccának nem lehetett kifogása az ellen, hogy nem jön.

Végül Mike is elindult majd egy óra után, és még az ajtóból visszaszólt, hogy ha akaratunk mi is megyünk el szombaton. Furcsálltam, hogy meghívta Edwardot, de szerintem csak udvariasságból, és rám tekintettel.

- Akkor, sziasztok – köszönt el Mike.

- Úgy-e, csak viccelt, mikor azt mondta, hogy fürödtél télen a vízben? –lepődtem meg a történteken és a hallottakon.

- De igen, igaz – mondta szemrebbenés nélkül. – Ebben mi olyan meglepő?

- Semmi csak furcsállom – feleltem őszintén. – Erről az oldaladról nem ismerlek.

- Sok minden még nem tudsz rólam – motyogta maga elé, de én mégis hallottam. Magamban pedig hozzá is tettem, hogy milyen igaza is van ebben a dologban.

Úgy gondoltam itt az idő végre elmondani nekik, hogy mindent tudok. De most megint közbe jött valami, megint nyílt az ajtó és most Alice és Jaspre jöttek be. Alice mind valami tündér röppent oda Beccához és szorosan megölelte, míg Japsre az ajtóból köszöntötte.

- Mi járatban vagytok? – nézett rájuk Becca.

- Meg se látogathatom a kedvenc forks-imat – nevetett Alice. – Hallom holnap hazamehetsz. Az jó.

- Igen már alig várom – bólintott a beteg.

- Na az elhiszem – szólalt meg a hátunk mögött Jasper is. – Ez a hely olyan nyomasztó – fintorodott el. – és a szaga.

- Gondolj bele – nézett Jasper-re Becca. – Én itt is vagyok egész nap.

- Nem irigyellek – mosolyodott el a szőke fiú.

- Férfiak – húzta félre a száját Alice. – Olyanok vagyok, mint a gyerekek. Még Leus is jobban elviseli a kórházat, mint ti. Pedig ő két éves.

- De rámutatnék hugicám – mondta komoly hangon Edward. – hogy Lea lány, vagyis nem férfi – a mondat végére a teremben lévők, mind kacagásban törtek ki, kivéve én.

Megint csak eszembe jutott, miért is vagyok itt és ez elszomorított, de nem volt más választásom, de most nem fogok beszédet kezdeményezni, egyből kibököm, és kész nem várok, mert akkor sose lesz ennek vége.

Alice-ék még úgy maradtak fél órát, de a beszélgetésükből nem értettem minden, csak hangfoszlányokat hallottam. De mikor hallottam őket, azok legtöbbje nevetés volt, Edward nevetésével az élén. Olyan szép volt a kacagása, mint egy lágy melódia. Mellette az enyém csak a motoréhoz lehetett hasonlítani.

Alice-ék elmentek végre, és csak hárman maradtunk a szobába. Már csak erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy beszéljek. Most nagyon is irigyelem Beccát, hogy olyan bátor és azonnal kimondja, ami bántja a szívét. De mire végre erőt szereztem, Becca is megszólalt.

- Ti, akkor most együtt vagyok? – kérdezte, de hangjában nem volt semmi düh vagy féltékenység, inkább csak kíváncsiság.

- Igen – bólintott Edward. – De tudnod kell, hogy szeretem…

- Nem kell magyarázkodnod, nem kérem számon a dolgot – és tényleg nem volt benne semmi számonkérés. – Ez a ti életetek és azt úgy élitek, ahogy akarjátok, ebbe nincs beleszólásom. De ne merd bántani Bellát – mondta egy kicsivel hangosabban.

- Nem fogom – mondta eltökélten Edward.

- És Charlie már tudja? – kérdezte Becca. – Mert ő keményebb dió lesz, mit én.

- Látott minket együtt – mondtam. – És elég dühös lett.

- Az elhiszem, de majd lenyugszik előbb vagy utóbb – biztatott Becca és most bűntudatom támadt azért, amit tenni fogok ellenünk. Hiszen Becca elfogadott minket és nem dühöngött, de még csak nem is kiabált, ha úgy veszünk áldását adta ránk.

- Becca, Edward… - szólítottam mag őket újra, de félbe szakított egy mobil, Becca mobilja.

- Ó ez Jake – arcára hatalmas mosoly terült el, amit a nevet kimondta. – szia szívem – aztán csend lett gondolom Jake beszélhetett. – Holnap, hazavinnél? – megint csend. – a jó. Mikor érsz ide, már, mint ma? – csend. – Akkor várlak. Szeretlek – letette a telefont az asztalra és figyelmesen nézett rám. – Mi is akartál mondani?

- Szóval – kezdtem bele, mindketten értetlenül néztek rám. – Edward, Becca és tudom, az igazat.

- Milyen igazat? – kíváncsiskodott Edward.

- Igen, milyent nem értem? –ezek tényleg nem miről is beszélek, ami nagyon is dühített.

- Ne adjátok itt a hülyét – csattantam fel. – Jó volt buta, naiv kislánynak látni engem úgy-e? Aki beveszi a hazugságaitokat. Hogy voltatok képesek hazudni nekem, vagy egyáltalán előadni ezt a színjátékot – már ordítottam a végén és közben fel alá járkáltam a szobában.

- Bella, nyugodj meg… - mondta Becca.

- Te csak ne nyugtass – kiabáltam és közben sírásban törtem ki. –Becsapatok és képesek voltatok ezt mondani, hogy Lea Edward húga, miközben meg a lányotok? Ez egyszerűen undorítótó.

- Bella, ez honnan veszed? – lepődött meg Becca, hogy tudom és valami furcsa fény csillant a szemében a félelem. Közben Edward arca nem mutatott semmi érzelmet, megkövültem nézett előre, az ágyneműre.

- Rájöttem – mondtam. – Teljesen egyformák vagyok, nem vagyok idióta, vagy azt gondoltátok?

- Nem Bella – motyogta maga elé Becca. – Nagyon sajnálom, hogy hazudtunk – a végére Becca elsírta magát, de nem tudott meghatni.

- Nem hiszem – majd sírva rohantam ki a kórteremből.

Bocsánat a késésért, de el voltam havazva. :(
Kritikát!:)

Puszi: Ros-alice