21. fejezet

Moonshiny



21. Fejezet – Tűzvész



(Edward szemszöge)




A kanapén ültem fejemet kezembe hajtva és vártam, hogy felébredjek ebből a rémálomból. De sajna rá kellett jönnöm ez nem álom, hanem a rémisztő valóság, amiben újra megjelent Brian. Létem legnagyobb hibája az volt mikor átváltoztattam őt, nem volt más választásom.

De most nem ez a lényeg, meg kell menteni Bellát. Nem bírom csinálnom, kell valamit, de a családom szerint tervet kellene szőni Brian ellen, de vég is mit. Gyűlöl engem és joggal én miattam lett az, ami. De csak Beccát védtem tőle. Most Bella a legfontosabb ki kell őt szabadítanom, mielőtt valami történne vele.

Hirtelen ötlettől vezérelve elpattantam ülő helyemről, és az ajtó felé rohantam. De megállítottak, mert amit kiléptem volna a küszöbön megjelentek a farkasok emberi alakban. Sam és Jacob jöttek, elöl, a többiek, mögöttünk szaporították meg lépteiket. Kíváncsi voltam minek is jöttek ide pont most. Visszafordult és letelepedtem Alice mellé, aki pár perc érkezhetett meg fentről, mivel ő vitte fel Beccát. Türelmetlenül várakoztam mit is, akarnak itt a kutyák, mikor pont ők hangoztatják, hogy ne merjük át lépni a határt, csak ha megengedik, erre pont ők jönnek hívatlanul. Végre bekopogtattak az ajtón. Carlisle egyből kinyitotta és beengedte Jacob-ékat.

Beléptek az ajtón és igen is látszott rajtunk, hogy kényelmetlenül érik magukat egy vámpírokkal teli házba. Sam fejéből még azt is sikerült kiolvasnom, hogy Carlisle hívta őket segíteni, hogy megtaláljuk szerelmemet. De szerintem nem a kutyusokat kellett volna idehívni, hanem azonnal indulni. De jól tudtam, hogy, amit ez csak eszembe is jut, úgy hogy nem hallgatom meg a család véleményét, megvetik a titkos fegyverüket, azaz Jasper képességét, aminek most nagyon nem örültem, hogy most van.

Idegesen és aggódva ültem Alice mellett, aki most nem olyan volt, mint megszoktam, nem tudtam eldönteni hová is tűnt a mindig mosolygós húgom és, hogy ki az, aki szomorú arccal néz csak maga elé. Hirtelen hátam mögött lépteket hallottam felfelé mentem jönni a lépcsőn hátra fordultam és Becca jött le rajta Leaval az ölében.

Ő is hasonló arcot vágott, mint kedvenc húgom, de valahogy mégis sokkal rosszabb volt az ő arcára nézni. Az arcán egyszerre több érzés is megjelent bántat, aggódás, félelem és harag is. Jól tudtam, hogy haragja kizárólagosan csak rám irányul. Dühös rám, mert azzal, hogy Brian-t átváltoztattam, veszélybe sodortam az ő és az én családom biztosságát is. Igaz nem olvastam a gondolataniban, de tudtam, amit tudtam, és minden joggal haragudhat is rám.

- Úristen Edward – csattant fel hirtelen Becca hangja olyan erővel, amit vég sosem hallottam tőle. Hangjában egyszerre találtam meg a dühöt és a szánalmat. – Tudod nem minden csak rólad, szól. Igen persze, hogy mérges vagyok rád – na mit mondtam. - , de nem azért amiért te gondolod. Ti ülsz és elmerülsz az önsanyargatásban, mint semhogy csinálnál is valamit. Tudod nekem a húgomról, van szó és meg is értelek, mert szereted, de mi lenne, ha kivételesen abba hagynád ezt – majd mintha mi sem történt volna lányunkkal a karján Jake-hez sétált. – Ti még is mit kerestek itt? – kérdezte meg már nyugodtam hangon Jacobtól.

- Én hívtam őket – adta meg apám a választ. – Segíthetnek megkeresni…

A mondatát már nem tudtam befejezni, mert a telefonom csörgése zavarta meg Carlisle-t. Elővettem zsebemből a készüléket és meglepődtem, mert a szám ismeretlen volt. Ez nagyon tetszett főleg, hogy csak titkán adom meg bárkinek is. Nagy levegőt vettem majd megnyomtam a kicsi zöld gombot.

- Halló – és ekkor leesett Brian volt az. Vámpír így könnyen megszerezhette a telefonszámomat. – Ki az? Te vagy igaz Brian? Hol van Bella?

- Szia, Bella vagyok – hallottam meg mondta, hogy hívjalak fel… - akart még valamit mondani, de nem tudtod, biztos elvette tőle a mobilt.

- Szia drága, vámpír barátom! – köszöntött gúnyos hanggal a fiú, aki még most is gyűlöl, és bevallva, teljesen megértem, hisz tönkre tettem az életét, bár nem állt szándékomban, csak hát annyira felbőszített.

- Engedd el Bellát – próbáltam nyugalmat erőltetni, bár ezt csak is Jasper fivéremnek köszönhettem, hogy nem kezdtem el azonnal ordibálni. – Neki ehhez semmi köze ez csak ránk tartozik.

- Na ebben egyetértünk – vigyorgott a kagyló másik végén. – Cseréljünk te, megkapod Bellát, én meg Beccát. Na mit szólsz?

- Nem ebbe nem megyek bele - vágtam rá azonnal. Nem adhatom csak úgy oda Beccát. Sok minden történt Brian-nel, de reméltem, hogy legalább az épp elméje megmaradt. Tudom, hogy én szakítottam el a világtól, amit úgy szeretett, de már mennyire is gyűlöl, és bármelyire is szeretni Beccát ez nem tehetem meg. Inkább magamat ajánlom fel neki. Már épp kezdtem volna bele, hogy cseréljen engem Belláért, de ekkor újra megszólalt.

- Így is jó – majd lecsapta a telefont. Én pedig megkövülten álltam, magam elé bámulva. Kezem megremegtem és a még mindig fülemnél tartott telefon széttört bennük. Majd kinyitottam a kezem és csak maradványai néztek vissza rám. Mikor már volt erőm felnézni, családom kíváncsi tekintetével találkoztam. Tudom jól, hogy mind hallották a beszélgetésünk részleteit, így ők is pont olyan képet vágtak, mint amilyet én vághattam. Egyes egyedül Becca és Lea nézett rám kíváncsi szemeikkel, de nekem nem volt szívem elmondani mit is mondott Brian.

Nem mondtam semmit, csak leültem a földre és vártam a csodát, valami isteni csodát, ami nem nagyon akartam megértekezni. Furcsa langyos dolgot éreztem az arcomon, felnéztem és kislányom szemei fürkészve, mélyültek bele az enyémbe. Nem tudtam, nem ránézni, olyan ártatlan és olyan kicsi, hogy összeszorul a szívem, ha bántaná valaki. Ő volt az egyetlen személy, aki sose bántott, vagy legalábbis nem szándékosan, ő volt az én védőangyalom, ha vámpíroknak egyáltalán van olyanjuk. Ő adott erőt kibírni ezeket a megpróbáltatásokat, amiket az utóbbi átéltem és most is az ő érintése és gyönyörű lénye adott erő ahhoz, hogy beszéljek.

- Brian azt mondta – csuklott el a hangom. – Hogy Belláért cserébe adjuk neki téged – jelentőségteljesen néztem Beccára, aki nagyot nyelt és a mellette álló Jacob, még jobban magához vonta szerelmét. Hirtelen megirigyeltem Jacobot, hogy olyan személy mellett van, aki tiszta szívéből szeret. Olyan erős vágy tört rám, hogy most azonnal elinduljak Belláért – csak tudnám, hol vannak – és magamhoz ölelhessem és megmondjam neki, hogy szeretem – mert ő a létem értelme.

- Te pedig beleegyeztél úgy-e? – remény csilingelt hangjából, de hiúremény volt és ezt ő is nagyon jól tudtam, mert még nem is válaszoltam, mikor Jake mellkasába nyomta az arcát. Furcsa mód a fiú hálásan nézett rám, hogy nem adtam át csak úgy Beccát. Csak bólintottam neki, hogy tudomásul vettem a gesztusát, de az igazság az, hogy tovább nem tudtam már a szerelmes pár nézni, mert egy fájdalmas sikoltás hallottam meg a hátam mögül.

Alice volt az. Jasper egyből szerelme mellett termet és óvatosan simogatni kezdte a lányt. Alice hozzábújt Jazz-hez, de a gondolataiba nem engedett be. Furcsálltam is ezt, mert legtöbbször engedte, hogy én közöljem a látomást, de most nem. Ez csak egyet jelenhetett Belláról, van szó, olyan rossz érzés jelent meg a gyomrom közepében, hogy olyan már nagyon rég éreztem. Tudtam, hogy baj van vagy, hogy baj lesz, de még se tehettem addig semmit, ameddig Alice nem mond valami. Muszáj lesz most rá venni valahogy Jasper-nek, hogy beszéljen, mert ha nekem kell rávennem azt, nem hiszem, hogy jót tenne bárkinek is.

Közben pedig féltem is megtudni, hogy mi van szerelmemmel. Nem akartam őt elveszíteni, vagy egyszerűen nem is tudtam. Olyan közel került hozzám az elmúlt pár hónapban, hogy már szinte fájt, ha nem volt velem. Igaz az mégis próbáltam távol tartani magamtól, de nem ment, ha nem láttam őt nappal este, lopództam be hozzá az ablakon keresztül. Tudtam a távolságtartásomat ő is, észrevette és próbált ki találni, hogy mi is ennek az oka. Tudom, hogy az én hibám, hogy most elrabolták, mert ha vele lettem volna és ő nem, ment volna le, La Push-ba, akkor biztos velem lett volna, de nem én ostoba módon inkább eltoltam magamtól, mit semhogy vele lettem volna. Helyette itthon voltam és magamat sajnáltattam, hogy milyen veszélyes is vagyok ránézve.

Rengeteg hibát követtem már el az életemben még is a legrosszabb talán az volt, mikor ellöktem magamtól Bellát. Csak egy dolgot kell most tennem, meg kell őt találnom őt minden áron és elmondani neki mindent arról, hogy mik is vagyunk a családommal, aztán pedig magamhoz kell őt ölelnem, olyan szorosan, hogy még neki se fájjon és én is közel, tudhassam magamhoz. Most jelen pillantat csak ez az egy dolog, érdekel, hogy újra a karomba tarthassam az ő puha, porcelánszerű testét.

- Mit láttál? – hallottam meg Jasper hangát. Visszatértem a szobában és újra csak azon járt az eszem, hogy húgom mit is láthatott. De úgy vettem ezt észre, hogy ez nem csak nekem fontos, mert az egész család és még a kutyák is Alice-t figyeltél, hogy mikor szólal már meg.

Egyes egyedül Jasper-nek volt annyi lélekjelenléte, hogy ne csak a látomás legyen neki fontos, hanem Alice is. Csak is ő egyedül tudtam húgomat rávenni arra, hogy elmondta, mi is látott az előbb, csak is ő tudtam annyira lenyugtatni őt, hogy beszéljen, de most valahogy azt, vettem észre, hogy még ez neki se sikerült. Pedig mindent megtett, hogy valami kiszedjen belőle, még a képességét is bevetette, ami végül még is csak meghozta a régóta várt sikert és Alice végre beszélni kezdett.

- Láttam… őket… – Alice hangja remegett, ahogy beszélt és tudtam jól, hogy ő is pont olyan rosszul van, mint a többiek és neki is fáj, hogy elrabolták szerelmemet, most még sem tudtam ezzel törődni csak is Bella körül forgott minden gondolatom. – Nem megy… Edward – tudtam, mit akar, így készséggel olvastam a fejéből a látottakat:

Láttam egy faházat. A régi erdei ház, ahová Beccával járt még annak idején. Aprócska viskó volt, olyan, ahová el lehet bújni, ha nagyon akarunk, és ők is pont erre használták ez volt a törzshelyünk. Csak egyszer voltam ott, de nagyon jól emlékeztem az odavezető útra. Nem észleletem bármiféle mozgást a házba, de még csak a környéken se, mint nem lett volna ott senki.

Ekkor hirtelen kivágódott a ház faajtaja és megjelent Brian. Az egyik keze hátul volt, azzal húzta ki felé Bellát a hajánál fogva. Ahogy bánt vele, és amit megpillantottam a fején lévő sérülést egyből olyan haragra gerjedtem, hogy még talán soha. Most azonnal indulni akartam, hogy megmentsen őket, de látomás folytatódott. Egészen a hét közepéig húzta Bellát, majd elengedte. Szerelmem próbált talpra állni, de túl gyenge volt hozzá így mindig visszaesett a földre. Még párszor megpróbált felállni, de aztán feladta és ülve maradt – legalább erre volt még ereje.

Mindeközben Brian végig körülötte sétált és ördögi vigyorral méregette őt. Többször sétált el és körözött miközben, mind végig a lányon tartotta a szemét, mintha attól félne, hogy elszökik. De ő is nagyon jól tudta, hogy ez nem fog megtörténi. Mikor megint csak mögé ért, megrántotta szerelmem gyönyörű hajzuhatagát hátra felé, miközben elguggolt mögé és figyelt Bella reakciót. Még én magam is elcsodálkoztam, hogy nem ordít fel a fájdalomtól és, hogy így hagyja, hogy bánjon vele. Tudtam, jól ha tudna ő magam is, kiabálna, de gyenge volt és fáradt. Csak rá kellett néznem és mindent láttam, azt, hogy mennyire meggyötört. Amíg Bellát figyeltem, Brian lassan szólásra nyitotta a száját.

- Tudod, már unom ezt az egészet – kezdett bele. A vörös szempár csak is Bella reakciójára volt, kíváncsi, hogy mit fog tenni, de ő csak behunyta a szemét és zárta a folytatás, ahogy én is. Már nagyon is izgatott voltam, hogy mire is akar a fiú kilyukadni. – Régóta vártam, azt, hogy eljöjjön ez a pillanat. Hogy bosszút álljak rajtunk, de ők nem akarnak téged megmenteni – elengedte a haját, és maga felé fordította, majd végig simította az arcát. – Tudod ők csak magukra, gondolnak, nem érdekli se Beccát, se Edwardot senki más csak maguk. Látod téged is, feláldoznak, csak, hogy ők boldogok legyenek. Régen is ez volt ám, csak akkor én voltam az áldozat, de most te leszel – Bella csuklóját a szájához emelte és belemélyesztette fogsorát, és szívni kezdte szerelmem vérét. Bella felsikoltott a fájdalomtól, majd mikor már eléggé elhalt sikolya, akkor halott teste könnyedén omlott gyilkosa karjaiba.

A következő pillanatban már a házuk nappalijában voltam, pont ugyan ott, ahol akkor volt, mikor még nem néztem bele Alice fejébe. Minden szem rám szegeződött és azt várták, hogy számoljak be mit is, láttam, de én nem akartam még ezzel is időt vesztegetni. Inkább hamar felpattant és már rohantam is kifelé az ajtón, de még megálltam egy pillanatra Jacob előtt. Mélyen a szemében néztem és ő csak bólintott, hogy érti, mire célzok. Igen rá bíztam mind a lányom, mind Beccát. Jake megértette, hogy most mit érzek, így könnyen engedett el, de ha ezt apámnak mondtam volna ő egy tervet akart, volna, amire most nincs időnk. Meg kell akadályoznom Bella halálát.

Amit Jake felfogta, hogy mit is, akartam egyből rohantam is ki a házból. Még hallottam családom több tagját is, hogy utánam kiáltanak, hogy Álljak meg vagy, hogy Ne csináljak ostobaságot, de én nem hallgattam ezek a tanácsokra. Csak egyetlen dolgok lebegett a szemem előtt, időben odaérni. Nem késhettem el, hanem érek oda örökre, elveszítem Bellát és azt, nem élném túl. Tudom, hogy vámpír vagyok, de ebbe a vesztesége és fájdalomba belehalnék, nem veszíthettem el őt, azt már nem, soha.

Csak arra kérem az Isten – ha tényleg létezik -, hogy még időben érjek oda, és ha én nem is élném túl a Brian-nal való találkozást, akkor legalább ő éljen boldogan. Az sem érdekel, ha idő közben elfelejt és férje, családja lesz, csak tudjam, hogy él, mert akkor nyugodt szívvel hagyom itt ez a sötét világot, ami egyre fényesebb mióta Bella ebbe a világba került és velem van. Nem engedhetem, hogy ez a fény kihunyón.

Mert akkor nem csak én halott szívem veszítene sokat, hanem az egész világ is. Bella különleges és még is csak egy lány álarca mögé bújik, de ha egyszer is eltörne, magával sodorná az egész világot, és nekem segítenem kell neki, abban, hogy előtörjön. A világnak szüksége van olyan emberekre, mint Bella. Őt nem veszíthettem el, túl sok mindenen mentem már át és, ha ő is elhagyja ezt a világot, úgy, mint vér szerinti szüleim, azt nem bírnám elviselni, nem tudnék azzal a gondolattal élni, hogy miattam, halt meg.

Többször vágták már az évek során a fejemhez, hogy mazochista vagyok és legtöbbször még igazat is, adok nekik, de nem most, amikor szerelmem az én régi, halálos hibám miatt került ilyen veszélyes helyzetbe. De közben azt is nagyon jól tudom, hogy ha távol is tartom magam tőle, akkor is bajban került volna, de legalább nem éreznem ezt a furcsa nyomasztó érzést a gyomromban.

Ez az érzés már annyira túl nőtte magát rajtam, hogy már úgy éreztem, hogy ez irányít. Egyre gyorsabban és gyorsabban rohantam, már úgy éreztem nem is ér le a földre, de a legrosszabb, hogy olyan volt mintha nem is én irányítottam volna. Tudtam, hogy futnom kell és még is volt valami, amitől rettegtem, ha meglátom, hogy folyik ott és félek, hogy nem lesz bennem, annyi önuralom, hogy esek neki Brian-nek. De legjobban attól féltem, ha meglátom Bellát és látom a meggyötört arcát, ami miattam olyan, mert ha nem engedem közel, akkor most otthon ülne és csinálná azt, amit a legtöbb vele egykorú tenne. De én tönkre tettem őt és ezt sose fogom megbocsátani magamnak.

Kezdett világosodni az erdő előttem. Már megpillantottam a házat, de még, hogy lett volna ott valaki az nem lehetett, volna észre venni. Csend volt, teljes némaságban volt minden.

Amit kiértem ez erdőből, akkor nyílt a faház ajtaja. Megjelent Brian és magával húzta szerelmemet is. Megindultam feléjük és mikor Brian megpillantott egy hatalmas ördögi vigyor jelent meg az arcán. Ekkor jöttem rá, hogy ez egy csapda volt. Brian ismerte Alice képességét így könnyen átverte azt. Belesétáltam egy csak nekem kitervelt és nagyon jól megszerkesztett csapdába. De most már, hogy itt vagyok és tudom, hogy Bellának nem esik baja – legalább is Brian gondolatai erre utalnak – már sokkal, de sokkal nyugodtabb vagyok, mint az elmúlt pár órában vagy percben.

Jól ki tudtam olvasni mire is, gondol a fiú, nem rejtette el előlem és ezért még halás is voltam. Bellát el fogja engedni, és csak rajtam akar bosszút állni, mert szerinte én vagyok az oka, hogy elszakadt Beccától. Brian mindig furcsán viselkedett vele és még én magam se tudtam kiigazodni rajta, ha Becca jutott az eszébe. Egyik pillanatban szerette őt és mindent megtett volna érte, a követezőbe pedig gyűlölte a lány és meg akarta ölni. De ez az érzés csak akkor villant be a fejébe, ha velem volt Becca, kiismerhetetlen volt számomra és remélem, nem akar becsapni és nem bántja a Bellát, helyette inkább engem öl meg.

Időközben már eléjük is értem és láttam Brian arcán, hogy mennyire örül annak, hogy bejött a terve. Az arcomat figyelte, majd lehajolt Bellához, felemelte és elhajtotta, Bella a zuhanás után eszméletlenül feküdt a földön. Oda akartam rohanni hozzá, de Brian az utamat állta, nem engedett szerelmem közelébe. Erre persze én nagyon ideges lettem, egyből neki ugrottam az utamban álló Brian-nek, még is mit, hogy nem enged oda hozzá. De épp, hogy elértem volna a fiút elugrott előlem és én csak ez vettem észre, hogy egy körgyűrűben állok, ahol magasra csapnak a lángok. Nem tudtam kiugrani, mert nem mehettem túl közel, hátrálni se tudtam, muszáj volt a kör közepén maradnom.

Nem tudtam semmit se tenni. Így szememmel Bellát kerestem, akit meg is találtam pár méterrel Brian mögött. Brian pedig a tűz előtt állt, de még mindig elég messze, ahhoz, hogy őt ne feszélyeztesse a köz, és így Bellát se. Már csak egy dolgot nem értettem, hogy került oda Bella, hisz mögöttem, kellene lenni. De a kérdésemre hamar megkaptam a választ.

- Örülök, hogy idejöttél – szólalt meg Brian. – Remélem, nem gondoltad, hogy bántanám Becca testvérét, de a szerelmét annál inkább – ekkor esett le, hogy ő azt hiszi, hogy mi Beccával még együtt vagyunk.

- Te meg miről beszélsz? – ugranom kellett, mert a lángok közeledtek felém. – Én és Becca már nem vagyunk együtt Brian – fejeztem be a mondatomat.

- Ne hazudj – ordított, mintha meg lett volna őrölve. – Legalább most ne hazudja, mikor nem sokára véged. A tűz szépen egyre beljebb fog érni egészen addig, míg meg nem pörzsölődsz, persze nem itt nem csak egy kis égésről lesz szó, hanem meg is halsz. De hát nem jó lesz, visszakapom Beccát – és igen most jöttem rá, hogy a fiú tényleg betegesen gyűlöl engem és ez a gyűlölet már az elméjét is megtámadta. – De én most megyek is, ha jól sejtem a családod pillantok múlva itt lesz, de az már késő lesz, legalább is neked, de nézzük a jó oldalát Bella élni fog. Úgy, hogy viszlát! – azzal már tényleg el is tűnt a szemem elől.

De igaza volt, és ez a legfontosabb Bella élni fog. Már az a lényeg, hogy valahogy nekem is ki kéne innen jutnom. Csak tudnám, hogy hogyan. Gyorsan kell cselekednem, mert Brian-nak igaza van egyre jobban, terjed befelé a tűz, és már én se bírom sokáig. Érzem a torkomban, a testemen a meleget és nem tudom meddig is, bírom ezt sokáig. De nem sokáig, mert a következő pillanatban már csak egy hatalmas lángnyelv csapott fel a magasba és egyenesem rám sújtotta le az ostorát.


Sziasztok! Tudom sokat késtem a frissel és mondhatnám, hogy nem volt időm meg stb..., de az igazság, hogy azért nem írtam, mert szerintem és ha nem igaz javítsatok ki, nem volt kinek írnom, semmiféle visszajelzést nem kaptam az elmúlt időkben, hogy tetszene-e bárkinek is az írásom, úgy hogy nem hiszem a 22. nagyon korán jön, ha nem lesz valami visszajelzés. Mert nagyon rosszul esik, mikor semmi megjegyzés nincs vagy valami, mert az igazság az, hogy én ez úgy fogom fel, hogy nem érdekel tieteket a történet és így is hiába strapálom magamat, ha nincs kinek.